Teljes a zavar a miami Center Akadémián a koronavírus oltással kapcsolatban. A magániskola tavasszal azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy csak olyan tanárokat alkalmazott, akik nincsennek beoltva. A mostani álláspontjuk szerint az oltást felvevő gyerekeknek 30 napig otthon kellene maradniuk, és a legjobb lenne, ha nyáron kapnák meg a vakcinát.
A Center Akadémia értesítette a náluk tanuló 300 diák szüleit, hogy mostantól 30 napig otthon kell tartaniuk a gyerekeiket, ha megkapják a COVID elleni védőoltást. Ezzel szeretnék megelőzni, hogy a legyengített vírussal beoltott diákok ne fertőzzék meg a többieket.
– Lehetetlen, hogy valaki, akit beoltottak, bármilyen kockázatot jelentsen másik személyre – nyilatkozta a miami intézmény álláspontjával kapcsolatban Mary Jo Trepka, a fertőző betegségek epidemiológusa, a Floridai Nemzetközi Egyetem professzora. – Ez a levél azért is káros, mert esetlegesen eltérít olyan embereket az oltástól, akik egyébként beoltatnák magukat.
Trepka elmondta, hogy az Egyesült Államokban engedélyezett három COVID-19 vakcina – Moderna, a Johnson & Johnson és a Pfizer-BioNTech – egyike sem tartalmaz élő vírust.
A címlapkép illusztráció!
LAPTAPIR.HU ELŐFIZETÉS 67% KEDVEZMÉNNYEL!
CSAPJ LE A 40 OLDALAS PISTIKE VICCÚJSÁGRA A LAPTAPIRON!
ÉS AZONNAL OLVASHATOD A LEGFRISSEBB FELNŐTT MESÉK ÚJSÁGUNKAT IS!
2500 oldal Pistike viccújság, archívum 2015-ig.
1000 Felnőtt mese, 3000 oldal FELNŐTT MESÉK…
EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN!
https://laptapir.hu/magazinok/pistike https://laptapir.hu/magazinok/fenott-mesek
SZÓRAKOZÁS AZ EGÉSZ CSALÁDNAK!
CSAPJ LE RÁ MOST! ÚJSÁGKISZÁLLÍTÁS AZ OTTHONODBA!
A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu), e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.
NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS
https://pistike.hu/feliratkozas/
EZ IS ÉRDEKELHETI:
SZÉGYENTELEN BANDA!
https://pistike.hu/funpic/meme/szegyentelen-banda/
FELNŐTT MESÉK – A TANGÁDAT A BÁRBAN FELEJTETTED…
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-a-tangadat-a-barban-felejtetted/
JÓ MUNKÁHOZ IDŐ KELL
https://pistike.hu/funpic/munka/jo-munkahoz-ido-kell/
CSAK ÚGY SUGÁRZIK A BOLDOGSÁGTÓL SZABÓ ZSÓFI – FOTÓ
https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/csak-ugy-sugarzik-a-boldogsagtol-szabo-zsofi-foto/
AMMAKKÓS
https://pistike.hu/funpic/kaja/ammakkos/
BEMÁSZOTT A KUTYAAJTÓN, MAJD A KONYHÁBAN FALATOZOTT A BETÖRŐ
https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/bemaszott-a-kutyaajton-majd-a-konyhaban-falatozott-a-betoro/