A DAL 2021 – EZZEL A TÍZ PRODUKCIÓVAL JÖN A MÁSODIK VÁLOGATÓ

A Dal 2021

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Szombaton a második élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők A Dal 2021 színpadán.

A négy válogatóból összesen húsz dal jut tovább a két elődöntőbe, az innen továbbjutó nyolc pedig már a fináléban méretheti meg magát, március 13-án.

 

A második válogatóban az alábbi előadók dalai versenyeznek (betűrendben):

Andelic Jonathan – Áldom
anevemandras (Kállay Saunders) – Hazaérek majd
GERENDĀS ft. Dárdai Blanka – Senkié
LongStoryShort! – Talán Holnap
No Sugar – Falak
Noémo – Hableány
Pejtsik Panna – Fehér Elefánt
Phoenix RT feat Diószegi Kiki – Jelzőfény
Szabó Leslie – Legyen másnak is jó
YOULÏ – A legjobb

 

A Dal 10. évadának első élő adása bővelkedett látványelemekben, emellett számos újdonságot hozott. A műsorvezető páros a dalverseny történetében először két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie. A jubileumi műsor további különlegessége, hogy nemcsak a végső győztes, hanem mind a nyolc döntőbe jutó dal előadója részesül zenei produkciójának fejlesztésére fordítható pénzjutalomban.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezi.

A március 13-i fináléban a zsűri által legjobbnak ítélt, legmagasabb pontszámot kapó négy produkcióra szavazhatnak majd a nézők, és a szavazataik alapján hirdetik ki a végső győztest. Az év dalának előadója tízmillió forint pénzjutalmat kap. A zsűri pontjai alapján a legjobb négy közé kerülő másik három produkció öt-öt millió forinttal gazdagodik. A további négy döntős versenyző egy-egy millió forint díjazásban részesül.

A jubileumi műsor a hagyománnyá vált közös dallal kezdődik: Balázs Fecó Ugye nem hiszed el? című slágerével a nemrég elhunyt énekesre emlékezünk.

Az adásban tíz produkció mutatkozott be. A zsűritől a legmagasabb pontszámot kapta, ezzel az elődöntőbe került Szőke Nikoletta Új esély című szerzeménye. Mező Misi a jazzénekesnő előadása kapcsán a zene, hang, szöveg összhangját emelte ki. Az ítészek pontozása alapján továbbjutott Galda Levente az Eredővel, amely az első válogató során az egyetlen tízpontos értékelést kapta. Nagy Feró úgy fogalmazott „Megszületett egy olyan dal, amit imádok, ami nem angolszász, nem utánérzés, hanem igazi magyar pop-rock, végre valaki belenyúlt a mi öreg kultúránkba.” A harmadik legtöbb pontot a tavalyi év felfedezettje, a Tortuga Törnek az ablakok című dala szerezte. A nyíregyházi zenekar nem hazudtolta meg a dalcímet, hatalmasat zúztak a színpadon és szikrázó produkciójukkal kivívták a zsűri elismerését. Negyedikként a Szürke madár szállt be az első válogató legjobbjai közé Hajdu Erik előadásában.

Az 5. továbbjutóról a nézők döntöttek, alapdíjas SMS-ben támogathatták kedvencüket, az így kapott közönségszavazatok alapján a húsz elődöntős közé a szeghalmi banda, a Mudfield Nincsen szerencsém című dala került.

Érdemes követni A Dal 2021 honlapját, valamint Facebook-, Instagram– és YouTube-oldalát is, amelyeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

A Dal 2021 – szombat esténként a Duna Televízió műsorán 19.35-kor.

hirado.hu

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 60 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.