A FAGYIÁRUS LÁNY ÉS A NAP UTOLSÓ ,,VENDÉGE”

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

A szüleimnek volt két üzletük a strandon ahol én is elég sokat besegítettem az eladásba, egyszer fürdőruhákat, úszógumikat, máskor pedig kürtöskalácsot árultam. A kürtöskalácsos épületünk mellett volt egy fagyizó.

Többnyire mindig két formás lány dolgozott ott, de nekem csak Tünde volt az, aki nagyon megtetszett. Gyakran mentem át hozzá beszélgetni és persze mindig megkínált fagyival, aminek én nagyon örültem. Teltek a napok és egyre többet töltöttem az Ő társaságában, persze ennek a szüleim nem igazán örültek. Hosszú fekete hajú, magas, telt keblű szóval teljesen megfelelt az én ízlésemnek. A munka végeztével otthon nagyon sokat gondoltam rá és főleg arra, hogy egyszer ott a fagyizóban a magamévá teszem.

Az egyik nap átmentem hozzá, nem bírva az érzéseimmel, megkérdeztem tőle, hogy munka után tudna e még maradni és beszélgetni Velem. Egy kicsit visszahúzódó lány volt, így minden tudásomat be kellett vennem, hogy végül igent mondjon, de végül sikerült. A zárás után elmentünk úszni egyet s közben elég sokat beszélgettünk, én csak a testére tudtam koncentrálni. Égtem vágytól és már a víz sem tudta lehűteni, majd egy hirtelen mozdulattal magamhoz öleltem és megcsókoltam. Fantasztikus érzés volt, és éreztem, hogy nem tiltakozik és eszméletlen hévvel csókolt vissza. A csókok közben a kezem felfedezőútra indult és végigsimogattam a víz alatt az egész testét végül a melleit érintettem, amire már oly régen vágytam. A víz alatt a farkam óriásira duzzadt, amit ő is megérzett, majd a nadrágon keresztül simogatni kezdte a kezével. Hosszas gondolkodás után végül úgy döntöttünk, hogy a fagyizó hátsó helyiségében folytatjuk, bár volt egy kicsi félelem benne, mert a főnöke ilyenkor szokott bejönni és elvinni a bevételt, de végül feledésbe merült, mert nem bírtuk tovább, hogy egymásé legyünk. Bementünk a kis helyiségbe majd egymásnak estünk.

Hosszú forró csókokat adtunk egymásnak, majd a nyelvemmel elindultam lefelé, miután a kezem segítségével megszabadítottam a felső fürdőruhájától. Gyönyörű keblei elém tárulkoztak rávetettem magam a számmal és szívogattam, szopogattam, míg a másik kezemmel markolásztam. Nagyon felizgult már egyre szaporábban vette a levegőt majd mikor a kezeim már a fürdőbuggyiját, kezdték simogatni, egyre jobban hozta tudomásomra, hogy mennyire élvezi a helyzetet. Pillanatok alatt megszabadítottam az alsó részétől, majd megláttam a frissen borotvált punciját. Óriási késztetés éreztem, hogy végre belenyalhassak, majd miután még egy kicsit elidőztem a mellein végül letérdeltem elé, az egyik lábát a vállamra tettem és így kényeztettem a punciját. A kéj nedve szinte elöntött, de a sóhajai, enyhe nyögései csak bíztattak, hogy még jobban, csapkodjam a nyelvem. Miután már egy jó ideje nyaltam, rám szólt, hogy már nagyon szeretné a szájába érezni a férfiasságom, amit már én is nagyon vártam. Levettem a nadrágomat, majd ő kezdett folyamatos csókokkal beborítani, míg végül leért a duzzadt farkamhoz. Először apró csókokat adott rá, majd a nyelvével körzött párat, aztán egy hirtelen mozdulattal a szájába engedte szinte az egészet. Mondtam neki, ha így folytatja, akkor el fogok élvezni, és ezt még egyikünk sem akarta, ezért abbahagyta, majd hátat fordított nekem és kérte, hogy így hatoljak bele. Csodás látvány volt, ahogy a gyönyörű formás fenekét kitolta nekem, majd odaléptem, és mivel már elég nedves volt így nagyon könnyen belecsúsztattam a farkam.

A kezemet hol a csípőjére hol pedig a melleire tettem és nagy lökésekkel dugni kezdtem. Leírhatatlan érzés volt így szeretkezni vele, és csak arra tudtam gondolni, hogy ennek sose legyen vége. Az óriási izgalmak közepette, már nem bírtam sokáig, így kivettem belőle a farkamat és kértem, hogy a szájával juttasson el a csúcsra. Elém is térdelt és erőteljesen kezdte el szopni a farkamat. Csodálatos érzés volt, így nem is kellett sok, pár pillanat múlva elélveztem.

Miután újra feleszméltünk elkezdtünk öltözködni majd elindultunk hazafelé. Ahogy kiléptünk a strandról pont, akkor láttuk a főnökét. Megkérdezte Tündétől, hogy-hogy még itt van? Ő pedig válaszolta, hogy a nap utolsó vendégét is kiszolgálta.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 2 117 times, 7 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!