ÁLLÁSINTERJÚ UTÁN – AZÓTA MINDIG LENYELEM

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Sziasztok, most elmondom, hogy mire is lehet menni egy csinos női testtel és egy kis gátlástalansággal. Akkor fejeztem be a főiskolát, és pályakezdő munkanélküliként kerestem állást. Egyébként Zsanettnek hívnak, karcsú, hosszú barna hajú, és szép arcú lány vagyok.

Nem akartam alább hagyni, nem azért „tanultam” a fősulin, hogy akármilyen munkát elvállaljak. Jelentkeztem egy irodavezetői állásra, és láttam, a főnöknek rögtön szimpatikus lettem. Magunkra zárta az irodájának az ajtaját, és beszélgetni kezdtünk, Először szakmai dolgokról beszélgettünk, majd észrevettem, hogy árgus szemeket mereszt rám.

Már kezdtem nyeregben érezni magam, amikor elmondta, hogy több jelentkező is van az állásra, köztük sok, gyakorlattal és jó referenciákkal rendelkező szakember. Értettem a célzást, ujjaimmal megigazítottam a hajam, majd végigsiklottam a melleim között, és játszani kezdtem a nyakláncommal. Megpróbált hűvösen viselkedni, de láttam, nem hagyja hidegen a látvány. Vártam, amíg ő ajánlja fel, amit szerettem volna.

– Esetleg… egy vacsora mellett megbeszélhetjük a lehetőségeit, kisasszony.

Örömmel elfogadtam, célozva arra, hogy esetleg többről is szó lehet, mint egy szimpla vacsora. Ha lehet, még jobban kicsinosítottam magam estére. Egy nagyon drága étterembe vitt el, ahol ettünk, ittunk, és jókat beszélgettünk. Az autóját ott hagyta, taxival mentünk fel a lakására. Mindketten be voltunk csípve, ő már a taxiban közeledett hozzám. Elképzeltem, ahogy mint irodavezető dolgozom – hogy jó fizetést kapok, hogy rengeteg szabadidőm van… Olyan jólesett a gondolat… Hátradőltem a kocsi ülésén, és engedtem, hogy kiélvezze a helyzetet. Bár az igazat megvallva, nekem is nagyon jólesett… Simogatta a melleimet, a combjaimat, az arcomat, majd megcsókolt. Elmosolyodtam, majd visszacsókoltam. Óriási nyelves csókolózást vágtunk le, míg a taxi elért a szállodáig. Előzékenyen kisegített az autóból, és bementünk a szállodába. Már a liftben egymásnak estünk. Nekidöntött a falnak, és elkezdte kigombolni a blúzomat, és a melleimet csókolgatta, valamint kezeivel végig bejárta a testemet. Végül megállt a lift, és kézen fogva kirohantunk belőle, húzott maga után, egészen a lakosztályáig. Gyors, siető mozdulatokkal nyitotta ki az ajtót, majd még a kis előszobában ismét nekem esett. Tetszett a vadsága, már rég volt ilyen szenvedélyes alkalmi viszonyom. Gyorsan lekapkodtuk egymásról a ruháinkat, és irány az ágy… Róbert, mert így hívták a férfit, két vállra fektetett, és rögtön a tárgyra tért – kemény szerszáma már a hüvelyem előtt meredezett. Aztán egy hirtelen mozdulattal már belém is hatolt…

Felnyögtem, majd a combjaimmal átöleltem a derekát. Szinte magamba húztam és megpróbáltam olyan kacér, vad tekintettel nézni rá, ahogy csak lehet.

– Igazi vadmacska vagy! – lihegte, és közben megállás nélkül mozgott bennem.- tetszenek az ilyen rámenős, vagány nők – folytatta.

– Nekem is tetszenek a belevaló pasik! – súgtam a fülébe két csókolózás között. Már nagyon közel voltam a csúcshoz, amit Róbert észre is vett, és nagyon begyorsult, így juttatva el engem az első orgazmusig. Aztán ő feküdt hanyatt, én pedig a széttárt combjai közé térdeltem, ráhajoltam merev szerszámára, és szopni kezdtem. Először szépen körbenyaldostam a szerszámát, majd bevettem a számba.

– Nyamm… ez nagyon fincsi… remélem, még sokszor érezhetem és kóstolhatom!

– Ha ilyen jó vagy, akkor te leszel az új kisfőnök, bébi!

Nos, nekem sem kellett több, még hevesebben szívtam és szopogattam a főnöki kéjrudat. A kezeimmel is rásegítettem, marokra fogtam a szerszámát, és szopás közben a kezeimmel is masszíroztam. Egészen addig, amíg elélvezett… nem szeretem, ha a számba élveznek, úgyhogy összeszorítottam a szám, és mind az arcomra ment.

– Szeretném, ha lenyelnéd a következő adagot – kérte Robi, és rámkacsintott. Megértettem. Ha lenyelem, enyém az állás. Úgyhogy ismét csak elkezdtem kényeztetni a szerszámát, lehunytam a szemem, és élveztem lüktető szerszámát a számban. Tudtam, hogy ezzel milyen örömet okozok neki, és hallottam kéjes nyögéseit, hörgéseit, majd megéreztem hajamba markoló erős kezeit.

Majd éreztem, ahogy rányomja fejemet teljesen a szerszámára, tövig a számba került így… És nagyon akarta, hogy a számba menjen, mert nem is engedte, hogy kivegyem a számból. Így, tövig a számban volt a farka, amikor elélvezett ismét, és telespriccelte a számat. Nagyon nyeltem, majd szép óvatosan kihúzta a szerszámát. Végignyalogattam, tisztára szoptam. Megsimogatott, majd mosolyogva megszólalt.

– Ügyes voltál kislány, fel vagy véve!

Azóta sokszor összejövünk, és szeretkezünk, de már pusztán az élvezet kedvéért. És azóta mindig lenyelem…

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 4 349 times, 5 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.