AZ ELSŐ TARTÓS, ALKALMI KAPCSOLAT (ANDEE)

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(Nosztalgia) Ez egy régi történet. Még kis csitri voltam. Akkoriban kezdtünk diszkóba járni. Élveztük a szabadságot, kötetlenséget és hogy kacérkodhattunk a srácokkal. Volt egy fiú, akivel mikor találkoztunk, mindig folyamatosan csókolóztunk, simogattuk egymást.

Már párszor eltöltöttünk pár ilyen kellemes estét (ami végén otthon mindig hatalmasan maszturbáltam), amikor megkérdezte a srác, hogy hány éves is vagyok. Mivel a korombeli csajoknál nagyobb volt a mellem, dobott egy hátast és azt mondta, hogy inkább hagyjuk abba, mert 5 évvel idősebb nálam. Elváltunk, rástartolt egy másik csajra. Bevallom zavart, ezért odaálltam közéjük és megkérdeztem, hogy: – Zavarok?

A csaj lelépett, a srác kicsit mérgesen nézett rám, de én elkaptam a kezét és húztam magam után. Kivittem a diszkó mellett lévő sporttelepre. Behúztam egy jó kis sötét helyre, kicsomagoltam a farkát és mondtam neki, hogy azért már egy ideje bűvölöm a félszemű kobrát. Oldalra húztam a bugyim és becsússzantottam a farkát. Elmarta a fenekem, megszorította, nekitámasztott a lelátó falának és szépen lassan dugni kezdett. Kellemes volt nagyon, de én vadabb akciót akartam.

Kifordultam az öleléséből, nyomtam egy padra, beleültem az ölébe és ficánkolni kezdtem. Köröztem a fenekemmel és olyan gyorsan ugráltam a farkán, ahogy csak bírtam. Bejött neki ez a felállás, mert szabadon maradtak a kezei, amivel kiszabadította a melleimet és szorongatni simogatni masszírozgatni, szopogatni kezdte. Aztán már nemcsak a cickóimmal játszott, nem hagyott ki semmimet, mindenhol végigfogdosott. Élveztem a tapizását is, de leginkább a dugást. Hamar elélveztem. Miután elmentem már nem maradt erőm a ficánkolásra, ezért most passzív lettem. Felállt, ráhajtott a pad háttámlájára, megfogta a derekam, óvatosan, lassan gyengéden, betolta a farkát a szűk, nedves puncimba. Tövig tolta, erősen benyomta, bent tartotta, jól odaszorította, aztán egy hirtelen vadul keményen dugni kezdett. Iszonyat keményen dugott ezért megint elélveztem. Megkérdezte, hogy bekapnám-e a farkát, mert nagyon szeretné.

Mondtam, hogy persze, nem ő lesz az első vendég a számban. Letérdeltem elé, a hasához szorítottam a farkát, benyúltam a lába közé, megfogtam a golyókat, megsimogattam és nyalogatni kezdtem, aztán körbefuttattam a nyelvem a farka alján, szépen lassan haladtam felfelé, mikor elértem a makkjához, beszívtam és a nyelvemmel dörzsíttem, masszíroztam, csókolóztam vele, közben persze simogattam a golyóit. Megfogta a tarkóm, simogatta a fejem és sóhajokkal jutalmazta a ténykedésem. Lüktetett a farka a számban, éreztem, hogy élvezni fog. Most a makk aljára összpontosítottam, azt dörzsöltem a nyelvemmel. Pár pillanat múlva éreztem a nyelvemen a sorozatlövéseket, szépen teleküldte a számat. Kivettem a farkát, lenyeltem a jutalmam, aztán még rácuppantam a farkára. Szoptam amíg engedte.

Miután végeztünk, felöltöztünk, visszamentünk a diszkóba, ittunk egy boros kólát és megbeszéltük, hogy folytatni fogjuk. Ő lett az első tartós alkalmi kapcsolatom. Minden pénteken, szombaton élveztük egymás társaságát elég sokáig.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 580 times, 3 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.