BÉLÁT NEM CSAK ,,AZ” ÉRDEKLI, HANEM ESZTI IS…

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Bemutatkozással kell kezdenem: nevem Zsuzsa, 17 éves vagyok, és azt hiszem, a legjobb lesz, ha idézem, amit a naplómba írtam akkoriban…

Július 10.: Béla cuki (már csak így hívom az én drágámat) ma hozott nekem egy rózsát. Olyan édi. Minden mondatában van valami bók. Nem olyan, mint a többi pasi, akiket csak AZ érdekel… Már egy hete járunk együtt és még nem is próbálkozott. Csak csók volt. Istenien csókol! A rózsát eltettem a kedvenc könyvembe.

Július 13.: Kihagytam pár napot, mert nem volt kedvem írni. Béla cuki egy kissé összezavart, csak feküdtem az ágyon, tévéztem, de nem is tudom, mit láttam. Csak az járt az eszemben, amit mondott. Vagyis kérdezett. Végül is elég hülyeség, hiszen már majdnem második hete járunk együtt, s valahol ez már természetes. Na, szóval elég annyi, hogy szeretné, ha hétvégén együtt lennénk. Mondtam, hogy ez még korai, de ő elég erőszakos volt. Azt mondta, hogy egyszerűen megőrül értem, és hogy már mennyi mindennel bizonyította, hogy szeret. És igaz is, csak úgy érzem, ez még elég korai. Én még nem vagyok kész rá, hiszen, még igazán… De hát tudod, Kedves Naplóm… Még szűz vagyok. És igen, úgy érzem, Béla cuki az igazi, és tényleg szeret… De hát két hét. Elég?

Július 14.: Béla ma azt mondta, hogy megvette holnapra az óvszert. Hát, ledöbbentett. Mit csináljak? Én még nem akarom. Olyan édi, meg szeretem is, de még nem akarom.

Július 15.: Most ment el Béla cuki. Hát, furcsa egy este volt. Az első órában beszélgettünk, de aztán hirtelen átölelt és le akart dönteni az ágyra, s benyúlt a szoknyámba. Nem engedtem neki és felültem. Erre ő egy kissé hisztizni kezdett. Elég idegesítő volt. Kiszerettem belőle egy pár pillanatra, de aztán lehiggadt, megcsókolt és végre megértett. Azt mondta, rendben, vár, amíg akarom. Ugye milyen édi? Ez is azt bizonyítja, hogy szeret!!!!!!!!!!!!!

Július 19.: Hát eddig nem volt erőm írni, Kedves Naplóm… 16.-án boltba mentem, aztán egy hirtelen ötlettől vezetve villamosra ültem és elmentem Bélához, hogy egy kissé kiengeszteljem. Én barom, az járt az eszemben, hogy megfogom neki, esetleg kézzel segítek, hogy élvezze egy kissé a dolgot. Még csak kétszer tettem ilyet, de most megtettem volna neki. Aztán amikor kinyílt az ajtó a lakásukon, és Béla ott állt egy gatyában. (Én hülye, eltakartam a kukucskálót az ajtón.)

Mukkani sem tudtam. Ő sem. Aztán kijött utána Eszti… A legjobb barátnőm. És nem volt rajta csak egy bugyi. Hát, most nem is írok többet. Össze kell szednem magam. Borzalmas élmény volt.”

A kép illusztráció!

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 321 times, 13 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.