BOSSZÚ SZEX AZ EXXEL – ANDEE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

A férjemmel összecsörtéztünk, eléggé zabos lett rám. Hiány környékeztem, nem akart lerendezni, pedig mindent bevetettem. Ebből elég volt. Negyedik napja dugatlan vagyok ezt nem bírom. Felhívtam az egyik régi szeretőmet, hogy merre van.

Elmentem hozzá. Ajtót nyitott, én berontottam, lenyomtam a kanapéra, letéptem a nadrágját, és rávetettem magam a farkára. Vadul mohón szoptam, nyaltam, faltam, habzsoltam. Pillanatok alatt harcra kész állapotba került. Felálltam felhúztam a szoknyám, oldalra toltam a bugyim, és beleugrottam az ölébe. Vadul lovagoltam rajta. Pattogtam, ficánkoltam, mozgattam a csípőm le-fel és körbe-körbe. Lehúzta a felsőmet, kiszabadította a cickóim, és felefúrta a fejét, élezte, hogy mindkét keze szabad és használta is rendesen.

Nagyon erőteljes és intenzív orgazmusom volt. Lefordultam az öléből, oldalra fordultam, egyik lábam felhúztam, a másik kinyújtva. Megmarkolta a csípőm, a farkát a csiklómhoz dörzsölte, kicsit megcsapkodta a makkjával, majd lassan betolta. Simogatta a hátam, a fenekem, markolászta a mellem és lassan dugott, aztán egy huszárvágással izomból felnyársalt. Bent tartotta, szorította hozzám, aztán tovább dugott.

A hátamra fektetett. Egyik lábam a kanapé háttámláján, a másik a nyakában. Csókolta, nyalogatta a mellem, finoman harapdálta a mellbimbómat, kellemesen szívogatta a nyakam, megnyalta a fülem, beszívta a nyelvem, megharapta és dörzsölte a nyelvével, közben szaporán pumpált. Feltérdeltetett a kanapén, mert látni akarta a formás kerek popsim. Megmarkolta, dörzsölte, simogatta, csapkodta és dugott. És dugott, és dugott. Folyamatosan, sorozatosan élveztem.

Ráfektetett a karfára. Pont jó magasságban volt. Seggem a karfán én a kanapán feküdtem, a melleim a nyakamban és ahogy keményen küldte a puncim, gyönyörködött a cickóim hullámzásában, ringásában. Még egy utolsó élvezés kell mondtam neki. Felültetett, letérdelt, lábaimat a nyakába vette, elmarta a derekam és úgy dugott. Hamar megvolt, amit kértem.

Leült a kanapéra, elé térdeltem, melleim közé vettem a farkát, összeszorítottam és rejszoltattam. Időnként megnyalintottam a makkját. Tudja milyen jól szopok, ezért mondta, hogy bukjak rá. Megemeltem a farkát. Megnyaltam a golyóit. Nyalogattam, szopogattam a farka és a combja tövét. A zacsitól a makkig futtattam a nyelvem, majd bekaptam a makkját és az első pár centit kényeztettem az ajkaimmal és a nyelvemmel.

Ekkor megfogta a fejem két oldalt és óvatosan, lassan, de erőteljesen rátolta a farkára. Tövig tolta. Míg a torkomon volt a szerszáma, nyelvemmel a golyóit lefetyeltem. Kivettem a számból, két kézzel szaporán vertem, majd, mint egy kiéhezett vadállat rávetettem magam. Vadul, gyorsan keményen szoptam. Hamarosan teleküldte a számat, de ekkor sem hagytam abba. Addig szoptam amíg már nem tisztelgett a számban.

Bementem a fürdőbe, megmostam az arcom, felöltöztem, megköszöntem az életmentő dugást és nyugodtan, higgadtan, kiegyensúlyozottan beszálltam az autómba. Most már tudok dolgozni.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 2 375 times, 5 visits today)
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 2 or more.