EROTITKOK – EGY ÉRETT NŐ, AKI HÓNAPOK ÓTA VÁGYOTT A SZERELEMRE…

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(EROTITKOK) Idén nyáron a haverommal, Kristóffal bevállaltunk két hónapot, júliust és augusztust, hogy a Duna egyik strandján pásztázzuk a vizet, és ha valami probléma adódik, azonnal cselekszünk. Már korábban is szerettünk volna hasonló nyári melót, de amíg nem töltöttük be a tizennyolcat, addig ezt nem lehetett, Tavaly és azelőtt a LIDL-ben voltunk árufeltöltők, faterom mondta is, hogy nem baj, legalább szokjuk a kétkezi munkát az ELTE előtt. Köszi, apa!…

 

Buknak a csajok az árufeltöltőkre

 

erotitkokMindegy, jó buli volt azért, sok csajjal összejöttünk, nem is gondoltam, hogy ennyien buknak az árufeltöltőkre. Nos, ha sokan buknak az árufeltöltőkre, akkor a vízimentőkre még inkább. Most az egyik legizgibb esetemet mesélem, el nektek, ami az utolsó héten történt.

Aznap az égiektől nem adatott valami szép idő, nem is voltak sokan, talán heten-nyolcan lézengtek a parton, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy kiáltozik felém és csapkod kegyetlenül a sekély vízben. Azonnal leugrottam a lelátómról és rohantam, ahogy bírtam. Talán térdig ért a mélység a fuldoklása helyszínén, de azonnal kihúztam és figyeltem, rendben lélegzik-e. Még csak nem is volt traumás, ahogy a partra kerültünk, azonnal ránk mosolygott, mert addigra Kristóf barátom is odaért. Kicsit elkésett, mert mikor nekiindult mezítláb volt és gyorsan magára kapta Nike cipőjét, hiszen szerinte csakis ebben tud jól szaladni…

– Mi van, Endikém? – veregetett hátba kíváncsian: – Minden rendben van? Nem kell segítség?

– Óh, minden a legnagyobb rendben – válaszolt helyettem a és újra kivillantotta tökéletes fehér fogsorát, vörösre festett szájából. Negyven körül lehetett, de nagyon jól tartotta magát. Haja szőke, szeme kék, sminktetoválása szépen kiemelte bájos tekintetét.

– Akkor én megyek is vissza a helyemre, figyelek tovább – nyugodott meg barátom és magunkra hagyott.

 

Megmentetted az életemet

 

– Azért legközelebb a csukádat ne vedd le! – Kiáltottan még utána félig komolyan, félig viccesen. – Egy élet múlhat pár másodpercen is – magyaráztam a nőnek, aki felült és mélyen a szemembe nézett.

– Olyan erős és ügyes voltál – jelentette ki. – Ugye, nem baj, ha tegezlek, szerintem fiam lehetnél… Én negyvenhárom vagyok…

– Anyukám negyven…

– Na, ugye… – simította meg a bicepszemet és továbbra sem vette le rólam a  tekintetét. – Ez annyira izgalmas, nem? – értetlenkedő pillantásomat látva hozzátette: – Hogy így egymáshoz sodort minket a sors. Egy ilyen fiatal titánt, meg engem egy ilyen érett nőt, aki hónapok óta vágyik a szerelemre…

– Óh… – mit is mondhattam volna? Csak néztem valóban formás testét, szép arcát.

– Ha már így megmentetted az életemet, megmenthetnéd újra, ha eljönnél velem hozzám…

– Óh… – ismételtem zavartan, mert továbbra sem tudtam, mit feleljek.

– Kis szószátyár… – kacagott hosszú, nedves haját hátra csapva. – Hát mondd, mit szólsz?

 

Nem a város felé vette az irányt

 

– Szívesen… – nyögtem ki végre és vízálló Casio órámra tekintettem. – Még van ötven perc a műszakomból…

– Addig megszárítkozom, felöltözőm és a kapunál várlak a kocsimban. Vörös Opel Corsa

– Ott leszek… – ígértem, és valóban, mire végeztem és kiléptem a kapun, már nyitott ajtókkal várt ott az autó, benne az érett szépséggel, aki bikini helyett ezúttal fehér miniszoknyát és vörös topot viselt. Lábán fiatalos rózsaszín Adidas edzőcipő.

– Mehetünk – vigyorogtam már kissé oldottabban, mikor bepattantam mellé és ő azonnal a gázba taposott. Nem a város felé vette az irányt, hanem egy elhagyott kis területre, a strandtól párszáz méterre.

– Nem bírom ki addig, amíg hazaérünk… – magyarázta, amikor a kulcsot elfordította és a motor elcsendesült.  – Olyan izgató hatással volt rám a víz, a napfény, és ahogy átkaroltál az izmos kezeddel, ahogy öledbe vettél… Látni akarom a faszod, most azonnal!

– Izé… – zuhantam vissza bénaságomba vérmes szavai hatására.

– Ugyan… majd én segítek – szólt és már nyúlt is ágyékom felé, húzta le a nadrágot, majd a gatyát. Engedtem neki.

– Óh, igen, igen… láttam a fürdőnadrágodon át, hogy nem lehet picurka és most nagyon őrülök! De szép nagy faszod van! Imádom a nagy faszt!

– Köszönöm… – rebegtem és éreztem, hogy szavai hatására, ujjai érintésére lassan megkeményedik a dákóm.

 

Nagyon jó ribanc vagy

 

– Kiszopom most belőled az összes gecit, aztán elmegyünk hozzám és szétbaszod a pinám… rendben van, kicsim? .- nézett rám vadul, de nem várt választ: lebukott a combom közé és erős, nyálas szájmozdulatokkal kezdte szívni a makkom.

– Tudok mélytorkozni is, de csak kisfaszúakat, bocsáss meg, drágám…

– Semmi… semmi baj – lihegtem, mert valami fenomenális volt a technikája.

– Ugye, fel fog tudni állni még egyszer, ha most kiszoplak? – nézett rám reménykedve és én megnyugtattam, fejét visszatolva a farkamra.

– Persze, volt már, hogy hatszor is elélveztem egy nap… – sóhajtottam az újabb ingerek hatására. – Ne aggódj…

– Alig várom, hogy bebaszd a lyukamba, kicsim… imádod, hogy csúnyán beszélek veled, igaz? Imádod az ilyen ribancokat, mint én?

– Nagyon jó ribanc vagy, igen – helyeseltem, ahogy kicsit megharapdálta lilára duzzadt makkomat. – Te vagy a legjobb , aki valaha szopott…

 

Sajnálom, ami a pinámba megy…

 

Fem20220801Édeske vagy, kis mocsok, imádom a nagy faszod és az óriási golyóidat…

– Jövök… mindjárt élvezek – figyelmeztettem, mert sok lány nem szereti a „szájbagecit”, megsértődnek, ha nem szólsz. De hát ő egyrészt igazi profi nő volt és érezte, hogy föltolul a spermám, másrészt -amint nemsokára megtapasztaltam-, imádja az ondót.

– Mmmm – nyögte és nézte ahogy kifröccsen, nyalta, habzsolta  a fehér folyadélot, mely hat vagy hét lövéssel spriccelt ki belőlem és szívta, ahogy csak bírta.

– Azután a maradékot a hasamról, pólómról is felnyalta. Még ott lüktetett kezében a kemény dárdám, mikor újra megszólalt: – Imádom a geci ízét… Megbolondulok tőle és csak még többet akarok… Minden cseppjét sajnálom, ami a pinámba megy, szóval…

– Értelek, édes – dadogtam. – Megbaszlak, és ha jön, a szádhoz sietek…

– Ezt akartam hallani, kicsikém.. – szólt még és megigazítva topját, újra a gázba taposott, s ezúttal már meg sem állt a házáig, ahol ami történt már a fantáziátokra bízom.

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 

A címlapkép illusztráció!

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

EROTITKOK – VADABB VAGYOK, MINT GONDOLNÁD

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-vadabb-vagyok-mint-gondolnad/

 

LEGALÁBB BUGYIT VEGYÉL FEL, ZSUZSI!

https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/legalabb-bugyit-vegyel-fel-zsuzsi/

 

A DALAI LÁMA DALAI

https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/a-dalai-lama-dalai/

 

EROTITKOK – VADABB VAGYOK, MINT GONDOLNÁD

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-vadabb-vagyok-mint-gondolnad/

 

EROTITKOK – VADABB VAGYOK, MINT GONDOLNÁD

https://pistikeshop.hu/VADABB-VAGYOK-MINT-GONDOLNAD

 

KÉT HÓNAPON BELÜL KÉT FŐNYEREMÉNYT SÖPÖRT BE A LOTTÓN EGY SZERENCSÉS AMERIKAI

https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/ket-honapon-belul-ket-fonyeremenyt-soport-be-a-lotton-egy-szerencses-amerikai/

 

EROTITKOK – PUCUSOM, TE MÉG SZŰZ VAGY?

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-pucusom-te-meg-szuz-vagy/

 

EROTITKOK – SZTÁROM A PÁROM

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-sztarom-a-parom/

 

Pistike 2024 05 ho39

(Visited 750 times, 2 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.