(EROTITKOK) Hazaértem a munkahelyről és észrevettem, hogy nincs nálam a céges mobilom. Gyorsan felhívtam a vezetékes számunkat, hátha van még bent valaki, aki el tudja hozni, mert holnap homeoffice-ban leszek és nem sok kedvem volt visszamenni érte. A tulajdonos vette fel a telefont és mondta, hogy úgyis errefelé van dolga, szívesen elhozza.
Menjünk be, elszívunk egy cigit
Megérkezett, csengetett, én pedig kiszaladtam érte. Ekkor ért haza a férjecském is. Mondta, hogy menjünk be egy kicsit. A tulajdonos asszony azt válaszolta, hogy dolga van, megy tovább.
– Úgyis a kocsija előtt állok, nem tud elmenni kedves főni néni, menjünk be, elszívunk egy cigit, beszélgetünk, aztán mehet.
Kimentünk a teraszra, leültünk beszélgetni kezdtünk, aztán a párom ránézett a tulajdonosra és mondta neki:
Nem lenne kedve bekapni a farkam?
– Amíg a kedvesem elmeséli a napját, nem lenne kedve bekapni a farkam?
– Ne légy már ilyen bunkó, mégiscsak a főnökömmel beszélsz. – mondtam neki.
– De hát mindannyian tudjuk, hogy ő is szereti a faszt, nem hiszem, hogy ezt sértésnek veszi. – és kigombolta a nadrágját és közelebb lépett a főnökömhöz.
– Nem szoktam másokkal így viselkedni, de ti ketten kihozzátok belőlem a perverzet. – mondta és finoman kézbe vette a párom farkát.
– Tessék szépen bekapni és szopni. Nem kell feleslegesen dumálni. Óhh igen, nagyon jól tetszik szopni, látszik, hogy van hozzá tehetsége. Nézzen a szemembe ha a farkam a szájában van és úgy szopjon legyen szíves, szeretem látni ha valaki tényleg élvezettel csókolja a farkam.
Tessék készülni főnökasszony, hogy megdugom
A párom elszívta a cigit és bementünk. Mondta, hogy kezdjük el nélküle mindjárt jön ő is. Csókolózva levetkőztettük egymást a kedvesem addig beállította a kamerát. Ledőltünk az ágyra, 69-be fordultunk és nyaltuk egymás punciját élvezettel. Mellénk térdelt a párom és simogatott mindkettőnket. Megsimította az arcom, cirógatta a hátam és a seggem, közben pedig dicsért bennünket, hogy milyen ügyesek, szexik vagyunk ahogy nyaljuk egymást.
– Tessék készülni főnökasszony, hogy megdugom – mondta halkan a szerelmem.
Rácsapott a szerelmem a seggemre
Eltolta a fejem a punciról, mögé térdelt, a felül lévő lábát megemelte és határozottan tövig tolta belé a farkát. Én négy ujjal dörzsöltem a csiklóját közben a szerelmem egyre gyorsabban és erősebben küldte a punciját. A tiszteletreméltó főnöknénim egyre hangosabban nyögött, majd egy hosszú, elnyújtott sikítással elélvezett. Még pár percig élveztettünk, aztán a férjecském mondta, hogy én térdeljek fel, ő feküdjön alám. Rácsapott a szerelmem a seggemre és lassan betolta a farkát, eközben a tulajdonosasszony nyalta a csiklómat. Én belefúrtam a fejem a lába közé és habzsoltam a punciját, míg a párom kúrt és ő nyalta a puncikámat. Nem kellett sok idő és én is elélveztem és éreztem a kedvesemen, hogy neki is nemsokára vége lesz.
Tessék belenézni a kamerába
Hirtelen eltolt magától és kikapta belőlem a farkát és ahogy rejszolt a föninéni szájához tette a makkját és mondta neki, hogy nyalogssa. Játszottak így egy kicsit aztán ráélvezett az arcára. Elég keményen beterítette az arcát. Én ráfordultam és bekaptam, szopogattam a családi ékszert.
– Tessék belenézni a kamerába, közelről, hogy vissza tudja máskor is nézni milyen jól áll önnek, ha teleélvezik az arcát.
Párom mögötte állt beállította a fejét a kamera közepére, két kézzel fogta a fejét és forgatta, hogy mindenhol látszodjon ahogy folyik rajta le a spermája. Mikor teljesen feltérképeztette a kamerával a tele élvezett arcát, elkezdte két kézzel szétkenni rajta.
Az egész haja csupa sperma volt
– Imádni való látvány, ahogy élvezni tetszik még ezt is. Nagyon szeretem az ilyen odaadó, alázatos, kezesbárány nőket.
Mikor teljesen szétkente az arcán, belemarkolt a hajába és azzal törölgette az arcát. Már az egész haja csupa sperma volt és egyben állt, mikor mondta neki a kedvesem:
– Így néz ki egy rendesen szétbaszott, kiélt fejű főnök. Imádom ezt a csatak sperma fejet, fotózz is le kedvesem. – mondta nekem.
– Azt hiszem, hogy le kell zuhanyoznom. – mondta a tulajnő.
– Mi is megyünk és segítünk. – válaszolt a férjem.
Megdörzsöltem a punciját
Eléggé hatalmas zuhanykabinunk van, mivel szeretünk közben dugni. Akkora, hogy két ember simán elfér benne, de háromnak sem szűkös. A férjem állt a zuhanypanelhez, megnyitotta és a föninéni fejével kezdett. Dörzsölte, a fejét, markolászta a haját, keményen gyúrta a melleit én meg a seggét markolásztam, persze, időnként alányúltam és megdörzsöltem a punciját.
Élvezés után térdre rogyott
A kedvesem bekapcsolta az esőztetőt, levette a zuhanyrózsát amit rányomott a puncijára. Alattomosmódon változtatta a víz erősségét, hőfokát aminek köszönhetően a tulaj néni remegő lábbal élvezett el. Élvezés után térdre rogyott, kedvesem elmarta a fejét beverte a farkát a szájába, engem magához húzott, megcsókolt és…
Andee – Embermesék – Erotika – Erotitkok – Életmesék – Élettörténetek – Felnőtt mesék – PistikeShop – Forró ágyak – Hálószoba titkok –Szex – Szextörténetek – Titkos vágyak – Pistike viccújság – Szenvedély – Dekameron
A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.
A címlapkép illusztráció!
A MCDONALD’S NŐI VÉCÉJÉBEN BUKOTT LE A SZOKNYÁS PERVERZ ANGLIÁBAN
BOTRÁNY A RENDŐRSÉGEN: A FÉL ŐRSSEL VISZONYA VOLT EGY RENDŐRNŐNEK
MÉG TÖBB EROTITKOK:
EROTITKOK – EGY MILF FANTÁZIÁJA FIATAL FIÚVAL
https://pistike.hu/erotitkok-egy-milf-fantaziaja-fiatal-fiuval/2023/01/05/
EROTITKOK – NEM HÚZTAM VISSZÁBB A FORMÁS POPSIM – ANDEE 2023
https://pistike.hu/erotitkok-nem-huztam-2023/2023/01/04/
EROTITKOK – ALFONZ, A FEKETE HARAMIA
https://pistikeshop.hu/ALFONZ-A-FEKETE-HARAMIA
ITT IS TALÁLKOZHATSZ VELÜNK:
PistikeShop Pistike viccmagazin http://www.pistikeshop.pistike.hu/pistike-viccujsag
PistikeShop Erotitkok http://www.pistikeshop.pistike.hu/erotitkok
PistikeShop Felnőtt mesék https://pistikeshop.hu/Felnott-Mesek-2023-01
PistikeShop Erotitkok, Felnőtt mesék, Pistike egyben 3:1 http://www.pistikeshop.pistike.hu/3-ujsag-1-araert
Pistike Viccújság Az Instagramon https://www.instagram.com/pistikeviccujsag/
Erotitkok A Laptapiron https://laptapir.hu/magazinok/erotitkok
Felnőtt Mesék A Laptapiron https://laptapir.hu/magazinok/felnott-mesek
Pistike Viccújság A Laptapiron https://laptapir.hu/magazinok/pistike
Pistike Viccújság A Facebookon https://www.facebook.com/pistike.viccmagazin
Pistike viccújság hivatalos https://www.facebook.com/groups/pistikeviccujsaghivatalos
Pistike viccújság fan club https://www.facebook.com/groups/pistike.viccujsag
Pikáns csoport https://www.facebook.com/groups/pikans
Erotitkok Fan Club https://www.facebook.com/groups/erotitkokfanclub
Erotitkok – Pikáns Mesék Felnőtteknek https://www.facebook.com/groups/erotitkok
Felnőtt Mesék https://www.facebook.com/groups/felnottmesek
Pistike viccújság előfizetés a Magyar Postánál https://pistike.hu/pistike-viccujsag-elofizetes-2/
Pistike viccújság Erotitkok kategória https://pistike.hu/category/erotitkok/
Pistike viccmagazin http://pistike.blog.hu/
Pistike vicclap https://vicclap.blogspot.com/
Pistike fórum.index.hu https://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9013730
Felnőtt mesék https://felnottmesek.reblog.hu/