A TÖRTÉNET VÉGET ÉRT, DE A HAPPY AND AZTÁN KÖVETKEZETT – ANDEE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Bent voltunk a munkahelyen, a kollégámnak csörgött a telefonja, pár másodperces beszéd után mondta, hogy éhes és hazaszalad ebédelni.

Nagyjából egy óra múlva visszajött és jókedvűen nekilátott dolgozni. Néztem egy darabig és kérdeztem tőle, hogy a feleségé otthon van? Mondta, hogy igen.

Akkor te nem ebédelni, hanem dugni rohantál haza – mondtam neki röhögve.

Bólogatott és mondta, hogy baromi jó volt így napközben lerendezni egymást.

 

BAROMIRA TETSZETT NEKI A LÁTVÁNY

 

– Hallani akarom mit műveltetek. Mindent mondj el részletesen! – mondtam neki.

És ő elkezdte mesélni onnan, hogy belépett a házba és a párja már meztelenül fogadta.

Leültem vele szemben, felhajtottam a szoknyám oldalra húztam a bugyim és masztiztam előtte.

Baromira tetszett neki a látvány, ahogy terpeszben ülök előtte, premier plán rálátása van a puncimra és játszom vele, míg ő a dugásukat ecseteli részletesen. Mire a történet végére ért, én is elélveztem.

Odalépett, megmarkolta a mellem, megcsókolt, aztán két ujjal belém nyúlt. Kurva jó érzés futott végig az egész testemen és mondtam neki, hogy tegye be a farkát. Feültem az asztalra, a lábaim közé lépett, kihalászta a farkát én elmartam és magamba toltam.

Két kézzel hátradőlve meg támaszkodtam és mondtam neki, hogy lassan dugjon. Markolászta a melleim, a combom, legeltette a szemeit rajtam és be nem állt a szája. Dicsérte a hatalmas gyönyörű melleimet, a formás, kerek, feszes seggem, a szűk nedves puncim és a gátlástalan nimfomániás természetem, na meg persze, hogy milyen istenien finom a franciám.

KIRÁLY VOLT, AHOGY FELNYÁRSALT

 

Látni akarta a seggem ezért megfordultam, ráhasaltam az asztalra ő megint dicsérte a popsim, simogatta, markolászta, megcsapkodta és mikor bele kapaszkodott a csípőmbe vártam epekedve, hogy betolja a farkát.

Király volt, ahogy felnyársalt. Ütemesen kúrt, és simogatott, markolászott, csapkodott. Megint elélveztem ő a hátamra fektetett az asztalon a fejemhez lépett és tolta a torkomra a farkát, közben pedig az ujjaival a csiklómmal játszott.

Ahogy szoptam és ő masztiztatott megint elélveztem és pont ekkor bombázta meg a számat. A nyelvemen csattantak a lövései és beterítették az egész számat.

 

SZÁMOMRA IS JÓLESŐEN MAJSZOLGATTAM A MAKKJÁT ÉS HABZSOLTAM A ZACSIJÁT

 

Számomra is jólesően majszolgattam a makkját és habzsoltam a zacsiját, ő pedig lassan járatta a puncimon az ujjait és simogatta a hasamat, melleimet és az arcomat.

Elpakolta a farkát, felültem az asztalon, de ő visszafektetett teljesen spárgába tolta a lábaimat és mondta, hogy szét akarja nyalni a finom, mézédes, szűk, tocsogós puncikámat. Nem ellenkeztem, elengedtem magam.

Körbe nyalta a puncim, a combom tövét megszívta, dörzsölte a nyelvével, majd az ajkaimat szívta a szájába és játszott velük a nyelvével. Észvesztően jó volt, hogy izzott a puncim, zsibbadt a csiklóm és még mindig semmit nem kapott.

 

LASSAN KÖRKÖRÖSEN NYALTA A PUNCIM BEJÁRATÁT

 

Lassan körkörösen nyalta a puncim bejáratát, néha be-bedúgta a nyelvét és nagyon lassan haladt felfelé. Nagy sokára elérte a csiklóm és szapora nyelvcsapásokkat, hangosan csicsogósan lefetyelte.

Majdnem elélveztem, amikor abba hagyta, széthúzta a puncim és hidegen, megfújta a csiklóm. Beleremegtem. Ekkor finoman egy ujjal megcsapkodta a csiklócskám és minden csapásnál hatalmasat rándultam az élvezettől.

 

ÜBERMEGAGIGA HATALMASAT ÉLVEZTEM

 

Megint megfújta a csiklóm, az ajkaknál széthúzta a puncim és rávetette magát. Gyorsan, erősen, vadul, keményen nyalt. Übermegagiga hatalmasat élveztem. Ernyedten feküdtem ő még lassan nyalta szívta a puncim levezetésként.

Lefejtettem a fejét az ölemből, felültem és mondtam, hogy ez aztán tényleg kurva jó volt. Visszavettem a bugyim és kimentünk rágyújtani.

AndeeErotitkokPistike viccújság

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 344 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!