BALLAGÁS UTÁN – ENNEK CSAK SZEX LEHET A VÉGE!

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Egy oltári bulit mesélek most el, amelyet amelyik Erotitkok olvasó nem hiszi el, járjon utána! Alighogy leballagtunk a gimiből, rá egy hétre szerveztünk a haverjaimmal egy kis bulit. Csajok nélküli bulinak indult, de a végén egy jó kis szexparti lett belőle. Elmentünk az első kocsmába, és jó sokat ittunk, biliárdoztunk, szórakoztunk, majd éjfél felé elindultunk a diszkóba.

Ott én és két haverom megismerkedtünk három csajjal, akik a szomszéd faluban laktak. Nagyon jól sikerült az ismerkedés, éjjel kettő körül kimentünk a víkendházakhoz, a haverom apjának ott volt egy eléggé jó háza.

ENNEK CSAK SZEX LEHET A VÉGE!

Hat részeg fiatal felnőttek nélkül egy házban, éjszaka. Ennek csak szex lehet a vége! Az is lett…Én rögtön kiszúrtam magamnak az egyik csajt, Erikát, és gondoltam, mindegyik srácnak jut egy-egy csaj. Igen ám, de Zoli egyik csajnak sem jött be, így nekem jutott kettő. Én nem bántam, de sajnáltam szegény havert, hogy neki nem jut csaj. Ő a piával vigasztalta magát, és talált egy videokamerát a polcon, azzal kezdett szórakozni.

Tehát én Erikával és Vivivel mentem szobára, és ne is teketóriáztunk sokat, csókolózni kezdtünk és levetkőztettük egymást. Én Erikát csókoltam, közben Vivi kiszabadította a farkam és mind egyre gyorsabban verték a farkam, váltogatva melyikük keze érjen hozzá. Már mindhárman meztelenek voltunk, Vivi egyik kezével a mellét simogatta, bimbója körül játszott ujjaival a másikat ágyékába fúrta. Én csak csókoltam a nyakát, arcát, vállát és simogattam szabad mellét. Közben éreztem, hogy Erika a szájába vette a farkam, ritmusosan és erőteljese szopott. Vivi pedig csak izgatta magát, míg éreztem, hogy karcsú háta többször megrándul, majd szó szerint hanyatt dobta magát az ágyon egy hangos sóhajjal. Két ujja még mindig a puncijában volt.

FELEMELTEM ERIKA FEJÉT ÉS CSÓKOLÓDZNI KEZDTÜNK

Felemeltem Erika fejét és csókolódzni kezdtünk. Belesimítottam a puncijába és megcsókoltam a mellét. Már nagyon nedves volt és meglepően könnyen csúszott be a mutatóujjam. Egész testében megfeszült és én egyre gyorsabban ujjaztam. Homorított és nyöszörgött, dobálta magát. Aztán Erika fölemelte a csípőjét és az ujjam kint volt belőle. kipirulva, pihegve ült le mellém. Vivire néztem, aki Erikát bámulta, és ajkait nyalogatta, mint egy éhes kiscica. Majd odalépett Erikához, és szépen ráültette őt az ágaskodó farkamra. Nagyon nedves volt a puncija, és forró, éreztem, hogy nedve a golyóimon csorog. Erika ütemesen mozgott, miközben Vivi mindkettőnket simogatott. Csodaszép látvány volt a két eltérő stílusú, de egyformán szép csaj. Majd leszállt rólam a szőke szépség, Erika, és ketten Vivivel kezdtek el szopni engem. Simogattam mindkettőjük fejét, vállait, és hálát adtam az égnek, hogy ilyen szerencsés srác vagyok. Volt bennük jókora huncutság is, mert nem engedték, hogy elélvezzek, és amikor abbahagyták a szopást, engem ki is hagytak egy időre a játékból, és egymással foglalatoskodtak, nyalták, falták egymást. Bár nekem a látvány is épp elég volt, nagyon izgatóan csinálták. De aztán megkönyörültek rajtam, és ismét csak megdughattam őket. Felváltva lovagoltak rajtam, majd amikor elélveztek mindketten, ismét jól leszoptak… Igyekeztem úgy elélvezni, hogy egyformán jusson mindkét lányra a spermámból. A hab a tortán az volt, amikor lecsókolták egymás arcáról a spermámat.

MÁSNAP MINDENKI JÓKEDVŰ VOLT, KÜLÖNÖSEN ZOLI

Ekkorra már majdnem kijózanodtunk, de elfáradtunk, és összebújva aludtunk el. Másnap mindenki jókedvű volt, különösen Zoli, amin nagyon meglepődtem: – Ne izgulj, jól éreztem én is magam az éjjel. És szerintem, amiket tegnap videóra vettem itt, szerintem tuti megkapnám érte a pornó Oscar-t!

Ez a történet is remélem bekerül a Pistike viccújság Erotitkok rovatába, imádom olvasni a pikáns felnőtt meséket. Ezért szoktam én is beküldeni, és alig várom, hogy megjelenjen az Erotitkokban.

/ Pistike

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 882 times, 4 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.