EROTITKOK – KOLIS KALAND – A SOK PEZSGŐ MEGTETTE A HATÁSÁT…

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(Erotitkok) Péter vagyok 19 éves a lányok szerint nem éppen rossz kinézetű srác. A családom vidéken lakik, ezért amikor elkezdtem fősulira járni, koleszba kerültem, amit hamar megszoktam. Amit legjobban szerettem a koleszban, hogy a szintünkön lakott pár formás lány is, akikkel esténként gyakran össze lehetett futni a folyosókon.

Zsuzsa egy évvel fiatalabb volt nálam és a mellettünk lévő szobában lakott. Gyakran átjártunk hozzájuk esténként beszélgetni. Ilyenkor mindig feltűnt, hogy Zsuzsa amennyire lehet közel húzódott hozzám. Azon a bizonyos estén, amikor egyik szobatársának szülinapját ünnepeltük fehér feszülős top volt rajta mely olyannyira feszült fiatal karcsú testén, hogy tisztán kivehetők voltak rajta keresztül formás mellei. Hosszú hullámos, szőke haja lágyan omlott le vállain. Vadító vörös miniszoknyája alig takart el valamit formás lábaiból és kiemelte hátsójának vonalait. Az ünneplés alatt előkerült pár pezsgő is, és éjfél körül már a csajok is és mi is eléggé be voltunk csípve. A sok pezsgő megtette nálam is a hatását, ki kellett mennem a mosdóba könnyíteni magamon.

Amikor kiléptem a mosdó ajtaján nagy meglepetésemre ott állt mellettem Zsuzsa. A halvány mosolyból és elpirult arcából láttam, hogy be van csípve. Egyszer csak kézen fogott és a szintünk klub szobájába rángatott. Ott a fotelba lökött letérdelt elém és elkezdte a nadrágomon keresztül masszírozni a farkamat. Látta arcomon hogy mennyire élvezem a dolgot. Elmosolyodott majd elővette a nadrágomból a farkamat mely ekkor már olyan mereven állt, mint a zászlórúd. Nyelvének hegyével nyalogatni kezdte a makkomat majd egyszer csak szájába vette az egész farkamat. Miközben nyelvével a makkom körül körözött jobb kezével a golyóimat masszírozta.

Éreztem már nem bírom sokáig. Zsuzsa látta rajtam hogy már nem bírom tovább kivette szájából a szerszámomat és kezével izgatta tovább egyre gyorsabb tempóban. Pár másodperc múlva elélveztem és Zsuzsa egész arcát telespricceltem spermámmal. A nyelvével lenyalta ajkait, majd kezével letörölte arcát és toppja alá benyúlva masszírozni kezdte a melleit. Én még alig tértem magamhoz a félájult állapotból, de jól tudtam mit vár tőlem. Gyengéden lehámoztam róla immár nedves toppját majd kezem a szoknyája alá tévedt. Ujjaimmal lassan körözni kezdtem borotvált egyre jobban nedvesedő puncija körül. Egyre hevesebben köröztem ujjaimmal mire Ő egyre hangosabban sikongatott. Egyszer csak rám nézett és elhaló hangon azt mondta: ” A farkadat akarom!”.

Nekem se kellett több. Felültettem a klubszoba asztalára majd ismét merev farkamat nedves puncija felé irányítottam. Ő az asztalon hanyatt fekve egyik kezével a melleit masszírozta másikkal a mellemet karmolta végig. Mindkét kezemmel Zsuzsa kemény fenekét simogattam és egyre inkább vágytam rá, hogy a hátsó bejáratot is kipróbálhassam. Felsegítettem Zsuzsát az asztalról majd megfordítottam. Már sejtette mit akarok ezért két kezével az asztalra támaszkodott és popsiját kidomborította felém. A szerszámom hegyét párszor végigsimítottam hátsóján majd óvatosan megpróbáltam beilleszteni. A hangján éreztem, hogy fáj neki ezért nem akartam tovább próbálkozni ő azonban rám szólt: „mire vársz, dugd meg a seggem!”. Nehezen tört a dákóm utat magának, de egyre mélyebbre jutottam. Egyre jobban táguló lukát heves tempóban kezdtem dugni. Egyik kezemmel a melleit masszíroztam másikkal pedig ujjaztam a nedves bejáratát. Egyre hangosabban sikongatott majd teste hirtelen megmerevedett és elélvezett. Sikítani szeretett volna, de nem hagyták el szavak a száját. Ahogy megfeszült a teste én sem bírtam tovább és telespricceltem fehér nedűmmel a hátsó bejáratát.

Aznap este a klubszobában aludtunk mindketten. Másnap megbeszéltük a dolgot és, azóta is együtt vagyunk. Az igazat megvallva nehezen tudnék egy szebb kezdetet egy kapcsolatnak elképzelni…

A címlapkép illusztráció!

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

 

EROTITKOK – CSALÁDBAN MARAD OTTILIÁVAL ÉS KICSIZSUVAL

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-csaladban-marad-ottiliaval-es-kicsizsuval/

 

EROTITKOK – SZÍVSZORÍTÓ TÖRTÉNETEK NŐKRŐL

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-szivszorito-tortenetek-nokrol/

 

EROTITKOK – KEMÉNY ÁGYAK, FORRÓ MESÉK

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-kemeny-agyak-forro-mesek-2/

 

FELNŐTT MESÉK – VISSZA A GYÖKEREKHEZ 3. – AZ ŐS(TÖRZS)FŐNÖK

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-vissza-a-gyokerekhez-3-az-ostorzsfonok/

 

FELNŐTT MESÉK – EZ A KISBOHÓC NEM CSINÁLT NAGY CIRKUSZT

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-ez-a-kisbohoc-nem-csinalt-nagy-cirkuszt/

 

FELNŐTT MESÉK – BEVÁLLALÓS CSAJOK VOLTUNK A KARNEVÁLON – FREE

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-bevallalos-csajok-voltunk-a-karnevalon-free/

 

FELNŐTT MESÉK AZ ÁGYBÓL 4. – GAL GADOT HELYETTESE VOLTAM

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-az-agybol-4-gal-gadot-helyettese-voltam/

 

FELNŐTT MESÉK – JÚLI, HANS, ALBERT ÉS KURT ÉDESNÉGYESE

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-juli-hans-albert-es-kurt-edesnegyese/

 

FELNŐTT MESÉK – HA MAGADNAK CSINÁLOD NEM GÁZ

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-ha-magadnak-csinalod-nem-gaz/

 

FELNŐTT MESÉK – MEGPRÓBÁLJUK ÉDES, BELÉM FOG EZ JÖNNI?

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-megprobaljuk-edes-belem-fog-ez-jonni/

 

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 707 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.