(EROTITKOK) Az egyik alkalommal nem találtam egy fontos papírt az irodámban. Eldöntöttem, hogy selejtezek, rendet rakok. Annak rendje és módja szerint pár óra alatt patika állapotba rittyentettem az irodát.
Másnap jött a főnök és mondta, hogy adjam oda, amit pár nappal ezelőtt ram bízott. Belém állt az ideg. Keresgéltem, de tudtam, emlékeztem rá, hogy kidobtam. A kukákat pedig már elvitték, de mondjuk nem is szerettem volna felgórni a szemetes konténer tartalmát.
MEGLEHETŐSEN IDEGES VOLT – SZERINTEM KISELEJTEZTEM
Elmondtam neki, hogy szerintem kiselejteztem. Nem volt túl boldog, sőt meglehetősen ideges volt, mert fontos volt az a kis szarság. Kiment rágyújtani, utána mentem és próbáltam javítani a helyzeten.
Nem igazán tudtam megnyugtatni. Kérdeztem, hogy mit tehetek, hogy lehet pótolni, de kiderült, hogy sehogy. Ahogy mentünk ki a dohányzóból, megmarkolta a seggem. Megálltam és visszacsuktam az ajtót. Most a melleim marta el, belemarkolt a hajamba, oldalra húzta a fejem és erőssen nyalta a nyakam. Hátra nyúltam és ráfogtam a farkára. Nadrágon keresztül gyúrtam a farkát.
Megfordított, az ajtónak nyomott és nadrágon kereszül megmarkolta a puncim és vadul dörzsölte miközben beszívta a szájába a nyelvem, ráharapott és úgy dörzsölte a nyelvével keményen.
KIVETTE A FARKÁT ÉS ÉN EGYBŐL LEGUGGOLTAM ELÉ
Kivette a farkát és én egyből leguggoltam elé és rávetettem magam. Gyorsan, vadul végig a szemébe nézve kéjesen nyögdécselve, alázattal szoptam. Járt a fejem serényen és a számat meghosszabbítva a kezem is használtam.
Kitépte a farkát a számból, elcsomagolta, felállított és mondta, hogy irány az iroda. Bementünk az iroda hátsó részébe és mondta, hogy toljam le a nadrágom. Engedelmesen a bokámra toltam és ráhajoltam az asztalra. Megmarkolta a seggem a puncimhoz igazította a farkát. A makkját finoman a puncikám bejáratához tette, kicsit megdörzsölte, aztán tövig tolta.
Rácsapott a seggemre és keményen baszott. Pár perc múlva ráültetett az asztalram lehúzta a bokámról a nacit és úgy dugott tovább. Markolta a mellem, csókolt, harapdált és még keményebben baszott.
TUDTAM, HOGY NEM SOK KELL MÁR NEKI
Tudtam, hogy nem sok kell már neki. Ekkor le is húzott az asztalról és a számba tette a farkát. Éreztem, hogy lüktet a farka, ekkor azt mondta, hogy le ne nyeljem, látni akarja a számban. Mikor teleküldte a számat, kinyitottam, hogy megnézze. Tetszett neki. Kicsit belenyúlt és szétkente az arcomon. Közben a kezem nem állt le, járt a farkán serényen, ami nagyon tetszett neki.
Míg játszottam a farkával, mondta, hogy van egy perverz vágya. Szeretné a nyálát a számba csorgatni, így, hogy tele van a spermájával. Még nagyobbra tátottam a számat és fentebb emeltem a fejem ő pedig kiélhette magát. Ami nem a számba ment az szétkente az arcomon.
NEM ÉLVEZTEM EL, DE JÓL ESETT A KUFIRC
A cucc nem lett meg, de a főnit kiengeszteltem. Én nem élveztem el, de jól esett a kufirc.
Otthon pedig megkérem a férjem, hogy büntessen meg nagyon, mert irtó rossz voltam…
ANDEE – EROTITKOK – Pistike viccújság
A címlapkép illusztráció!
EZ IS ÉRDEKELHETI:
EROTITKOK – A VÁRANDÓS INFLUENSZER
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-a-varandos-influenszer/
EROTITKOK – HOGYAN ZÚGTAM BELE A HÚGOMBA?
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-hogyan-zugtam-bele-a-hugomba/
EROTITKOK – RÓLAD ÁLMODOM
https://pistikeshop.hu/erotitkok-rolad-almodom
EROTITKOK – AZ ÉNEKTANÁRNŐ TANÍTOTT A SZEXRE IS
https://pistikeshop.hu/erotitkok-az-enektanarno-tanitott-a-szexre-is
EROTITKOK – ANYÁM A PORNÓSZTÁR – ,,FIATAL VOLTAM, KELLETT A PÉNZ…”
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-anyam-a-pornosztar-fiatal-voltam-kellett-a-penz/
EROTITKOK – LOVAGOLJ MEG, BARBIKA!
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-lovagolj-meg-barbika/