UNALOMŰZŐ PARTY A FŐNÖKKEL, A KOLLÉGANŐVEL ÉS A FÉRJEMMEL – ALIG BÍRTUNK MÁSNAP DOLGOZNI MENNI – ANDEE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Eléggé eseménytelen nap volt a cégnél ezért unaloműzésként úgy döntöttem, hogy megírom pár kilengésemet, ezáltal újra élem történéseket, ami kellemesen felcsigáz és előkészíti a terepet a későbbi mókázáshoz, ami mindig jól szokott elsülni.

IZZOTT A PUNCIM RENDESEN

Most viszont olyannyira felcsigázott, hogy izzott a puncim rendesen. Teljesen meg voltam veszve, mindenképpen szükségem volt egy numerára. Nem csak lelkileg, hanem fizikailag. Szinte fájdalmaim voltak, annyira szükségem volt a szexre. Neki is indultam a cégnél.

Mentem a főnihez, aki nem volt bent. Átmentem egy másik osztályra kerestem olyan embert, akivel már kamatyoltam, de nem volt egyik sem a helyén. Átmentem a recepcióra, ott egy nagyon baszós csajszi van akivel már párszor lerendeztük egymást, a főnököt és persze a férjemet is, de neki meg rá volt ragadva a  telefon a fejére.

Kimentem elszívni egy cigit, le fel járkáltam, tiszta ideg voltam. Mikor az utolsó slukkot is elszívtam kijött a baszós csajszi utánam, hogy mi van velem, mert látja rajtam, hogy valami nincs rendben. Elmondtam neki, hogy rettenetesen dughatnék vagyok és nincs egy épkézláb faszi, ember a környéken, aki megadná azt amire szükségem van.

MEGMARKOLTA A PUNCIM

Hozzám lépett, megmarkolta a puncim, megszorította, nekem megremegett a lábam és mondta, hogy menjünk fel az emeletre zárkózzunk be a tárgyalóba, ő kinyal, megujjaz, lerendez, feltéve, ha este a férjemmel úgy istenesen megpocsékoljuk mint legutóbb, mert azóta sem élvezett annyit és akkorát, mint akkor.

Megragadtam a kezét, szinte futva húztam magam után. Tárgyalóba be, zár kattan és mire a három lépésnyire lévő asztalhoz értem, már a bugyim a földön, a szoknyám a nyakamban a felsőm pedig a derekamon volt.

A kis rihe nevetve lépett hozzám, hogy jól kivagyok, de én azzal a lendülettel elmartam a fejét belehúztam a puncimba és mondtam neki, hogy ne pofázz, tedd a dolgod, különben este nem fogunk szétkúrni. Ő persze engedelmesen széthúzta a puncim és azonnal lényegre törően, pont jó erősséggel és gyorsasággal esett a csiklómnak.

ISMÉT HAMAR ELÉLVEZTEM

Nem volt 2 perc mire elélveztem. Nem hagyta abba a nyalást, hanem megspékelte azzal, hogy a hüvelyk ujja hegyével a puncim bejáratánál körkörösen masszírozta hüvelyemet. Ismét hamar elélveztem, de csak folytatta. Ugyanúgy nyalt, de bedugta egy ujját és úgy járatta bennem serényen. Mikor megint elélveztem folytatta tovább két ujjal. Kurva jó érzés volt ez a fokozatosság, hatalmasat élveztem és lenyugodtam.

Felöltöztem kimentünk a tárgyalóból és akkor jött a boss. Nevetett, hogy ugyan mit csináltunk ott bent ketten, amihez be kellett zárkózni. Kajánul vigyorogva elmondtam, hogy mi is történt. Ő megfogta mindkettőnk kezét húzott maga után és imát bezárult az ajtó. A kis rihe csajszi mondta, hogy őt itt és most nem dughatja meg, mert estére tartogatja magát mert ha így felpörög napközben akkor baszott nagyot fog élvezni és míg ezt elmondta, letérdelt a főni elé, kicsomagolta a farkát, hogy életet leheljen bele.

Mikor már teljesen bevetésre készre szopta, fogta, és a farkánál fogva a lábaim közé vezette. markolta a szerszámát és dörzsölte a puncimhoz, csiklómhoz, majd betette és engedte, hogy hadd dugjon meg. A főnök elmarta a ringó mellem és játszott velük a csajszi meg a főnök mögé lépett megmarkolta a seggét és szabályozta az ütemet, erősséget és gyorsaságot.

DUGOTT A BOSS

Mikor beállította a neki tetsző tempót a fejemhez lépet, csókolta a nyakam, markolászta nyalogatta a mellem és míg dugott a boss, ő játszott a csiklómmal a kicsi puha ujjaival. Folyamatosan hullámokban élveztem és éreztem, hogy kezd a testem lenyugodni.

Látta rajtam a kedvenc munkahelyi rihém, hogy elég volt az élvezés ezért odament a főnökhöz, kihúzta belőlem, letérdelt elé élvezettel lenyalogatta a puncinedvemet a farkáról és élvezettel szopta. Én felöltöztem hozzájuk léptem, megcsókoltam a bosst, közben megmarkoltam a csajszi fejét, hogy most én állítsam be a nekem tetsző tempót. A fönök megfogta a kezemet és ártette a golyóira, hogy morzsolgassam. Persze szívesen tettem eleget a kérésének és pillanatokon belül leadta a sorozatlövéseit.

Mikor kiszopogatta az utolsó cseppeket is a farkából, mondta, hogy csókoljam meg. Mellé térdeltem és úgy csókolóztunk, hogy a főnök spermáját folyamatosan áttoltuk egymás szájába. Mikor elosztottuk és lenyeltük a boss még egyszerre mindkettőnk fejét ráhúzta a farkára, hogy egyszerre szopjuk és csókolózzunk.

MAGÁHOZ HÚZTA A FÉRJEM ÉS…

Addig csináltuk míg le nem konyult a főnök farka. Megnyalogattam a golyóit míg a csajos tisztára szopta a farkát, rendbe kaptuk magunkat és egymást és kimentünk a tárgyalóból. Ránéztünk az órára és pont vége lett a munkaidőnek. A csajszi vigyorogva mondta, hogy akkor egyből nálunk kezd és szóljak a férjemnek, hogy ő is siessen haza, mert már ő is nagyon baszhatnék.

Nem én mentem elől, mert őakarta diktálni a tempót. Vadul gyorsan ment hozzánk. Látta, hogy a férjem kocsija már a bejáraton áll. Berontott a házba és mondta, hogy na most fogtok szarrá kefélni engem…

Ledobálta a ruhát, magához húzta a férjem és…

… úgy csókolta, mint aki fel akarja falni. Néztem egy darabig őket aztán mosolyogva a hálóba mentem, pár játékszert magamhoz vettem és visszatipegtem hozzájuk. Ekkor a rihe a hátán feküdt, a férjem golyóit szopogatta, míg a párom szétfeszítette a lábait és nyalta a punciját. Be akarta kapni a kedvesem farkát, de ő nem engedte neki. Maradtak ebben a helyzetben, kivett a kezemből a dildót és hirtelen tövig vágta a kis kopasz selymes tocsogós pinájába.

BETOLTAM A DILDÓT A PUNCIJÁBA

Felüvöltött az élvezettől és időnként megrándult ahogy hullámokban és hatalmas mennyiségben szétáradt a testében az endorfin. Nagyos sóhajtott, de ekkor jöttem én. A térdét a füléhez nyomtam, a segge az égnek állt és úgy nyaltam folyamatosan a popsilyukától a köldökéig. A férjem lefogta a kezét, hogy ne tudjon mozdulni. Az ilyen kiszolgáltatott helyzetben még sokkal nagyobbat élvez az ember. Mikor már az egész alteste tocsogott a nyálamtól, finoman lágyan a mutató ujjam betoltam a fenekébe és a dildót a puncijába egy vibrátorra cseréltem, amit úgy állítottam be, hogy a rezgés erőssége, intenzitása és amplitúdója folyamatosan változzon, hogy tudjon a puncija hozzá szokni.

Míg így játszottam vele a férjem a szabad kezével markolászta a melleit, az arcához szorította a farkát, be-be nyúlt a szájába markolászta dörzsölte mindenhol, hogy fokozza a tüzet. Hatalmas visítások közepette élvezett el ismét. A férjem kutya pózba hajtotta, markolászta és csapkodta a seggét, aztán egy hirtelen ökleléssel felnyársalta, amit nagy sikoly követett. Én terpeszben beültem elé és a puncimba húztam a fejét, hogy lefetyelje a puncikámat.

Nem bírta tartani magát a kezével ezért visszafordítottuk a hátára, az arcára ültem, hogy nyaljon tovább a férjem a fenekébe tolta a farkát és bebiggyesztette a legnagyobb vibrinket a puncijába és úgy kúrta tovább. Remegett, rángatózott a folyamatos élvezéstől.

MINDJÁRT ELSÜL A SZERELMEM

A férjem még nem akart elélvezni, ezért kiszállt belőle én megemeltem a seggét a párom a seggébe tolt egy kis vibrit én egy nagyobban a puncijába mindketten a legnagyobb rezgésre kapcsoltuk és míg kibaszott gyorsan járattuk benne és négy ujjal dörzsöltem a csiklóját.

Nyüszítve, remegve, hörögve, rángatózva élvezett folyamatosan. Mikor már szinte felakadt a szeme az élvezéstől oldalra fordítottuk és lassan, de erőteljesen kúrta a férjem, miközben és markolásztam mindkettőjüket, főként a férjem golyóira összpontosítva, hogy hamarabb elélvezzen a kedvesem.

Láttam, hallottam, hogy mindjárt elsül a szerelmem. Kivettem a farkát, odahúztam a kis rihénk fejéhez és vertem a farkát kurva gyorsan és morzsolgattam a zacsiját. Éreztem ahogy lüktet a farka és éreztem, hogy igyekszik visszatartani az élvezést. Abba hagytam, megszorítottam a makkját jó pár másodpercre, majd hirtelen eszeveszett tempóban újra járt a kezem, mint az állat a farkán.

BŐVEN JUTOTT A HAJÁRA…

Mikor megint lüktetett igyekeztem még gyorsabban járatni a kezem és úgy irányítottam, hogy mindent rá tudjunk küldeni az aléltan nyöszörgő kis ribancra. Érkezett a sorozatlövés. Mozgattam a farkát irányítottam, hogy hova fröccsenjen. A kedvesem hörögve nyüszítve ürítette a tárat én pedig élvezettel terítettem be a csajost.

Mindene kapott az áldásból. Bőven jutott a hajára, az arcára, a nyakára, a mellére. Mikor nem volt már több lövés, betuszkoltam a szájába közben pedig ahová véletlen nem jutott lövés vagy száraz maradt, gondosan beterítettem. Szétkentem rajta mindent. Elengedtem a férjem farkát és most már két kézzel terítettem be a párom nedűjével a teste minden porcikáját. Mikor végeztem, megtöröltem a hajába a kezemet.

Hagytuk ernyedni, nem piszkáltuk, kimentünk elszívni egy cigit. Míg dohányoztunk, a párom baszott ügyesen játszott a puncimmal és párszor elélveztetett. Mire vissza értünk, már ült a kis ribanc a kanapén és elismerően mondta, hogy nem gondolta, hogy a mulkorit felül lehet múlni.

MEGINT HARCRA KÉSZ A FÉRJEM

Mondtuk neki, hogy maradjon, mert amint megint harcra kész a férjem jön a folytatás, de most mi ketten teszünk a párom örömére. Mosolygott, majd végig nézett magán, hogy hogy néz ki, hogy mit műveltünk vele, hogy hogy be lett terítve és hogy szét lett terítve rajta.

Elment zuhanyozni. Pár perc múlva utána mentem. Beléptem mellé a kádba. Bekapcsoltam az esőztetőt. Levettem a zuhanyrózsát és a puncijára tapasztottam. Úristen az égben, mondta, majd belém kapaszkodott és remegő lábakkal elélvezett.

Kimentünk a férjemhez. Ő már álló fasszal ült a kanapén. Bekapcsolta a zenét és kiadta az utasítást, hogy táncoljatok nekem. Mi engedelmesen, csókolózva, egymást simogatva vonaglottunk előtte ő pedig elégedetten mustrált bennünket. Felállt fogdosott mindkettőnket, mondta, hogy mit csináljunk egymással és néha néha ránk sózott itt-ott.

Letérdeltette a ribit, a szájába tömte a golyóit a farka hegye mivel túl ért a homlokán és élvezettel rácuppantam és harapdáltam a szám szélével, nyalogattam, szopogattam nagy-nagy élvezettel.

TUDTAM MI FOG TÖRTÉNNI

Csókolózzatok hevesen mondta és mi boldogan tettünk eleget az utasításnak. Tudtam mi fog történni. Mindkettőnk szájába tolta a farkát. Imádok úgy csajjal csókolózni, hogy közben szopom a férjem farkát. Nem bírt állni ezért leült mé két oldalról mellé feküdtünk és nagy elánnal folytattuk a csókolózós szopást.

Nem kellett sok idő, mikor megrándult a farka csak a nyelvünk járt rajta, nem volt a szánkban. Úgy tartottuk a fejünket, hogy mindent az arcunkra lőjön. Miután elélvezett még szoptuk egy kicsit, majd boldogan lecsókoltuk egymás arcáról a cseppeket. Játszottunk még vele egy kicsit aztán lenyeltük.

Mondtuk, hogy aludjon nálunk, reggel még lenyomunk egy derbit, de nem merte bevállalni, mert ha hasonló lesz, mint a mostani, akkor nem fog tudni bemenni dolgozni.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 4 360 times, 7 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!