EROTITKOK – KÉNYSZERELEM

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(EROTITKOK) Tizenöt éves voltam, mikor apámmal kiköltöztünk Amerikába, hogy új életet kezdjünk. Anyám még gyermekkoromban lelécelt egy pasival, azóta vagy kétszer láttam, simán beleegyezett apám kérésébe, hogy aláírja a költözéshez szükséges papírokat.  Megölelt, megpuszilt és már ment is a csávójával. Nem nagyon fájt a szíve értem, igaz, az enyém sem érte.

 

Johnny és George

 

A nyelvet már egész jól megtanultam általánosban, így azzal sem volt gond, most a középiskolában egy kicsit a szlengre kellett átállnom, mert az általam használt angol eléggé eltért az amerikai verziótól. Egy év múlva már teljesen befogadott a kisváros közössége, apám jól menő üzletet épített ki, kezdtük amerikaiaknak érezni magunkat.

 

20220410 Pistike viccujsag Szentjobi Pistike

MINDÖSSZE 325 FORINTÉRT VEHETED MEG AZ ÁPRILISI SZÁMOT A PISTIKE WEBSHOP-BAN!

https://pistikeshop.hu/pistike-viccujsag

 

Tizenhét voltam, mire először bepasiztam, Johnnynak hívták a barátomat, és pár hét után már eljött hozzánk, néha itt is aludt. Ő húsz éves volt és nagyon gyengéd, kedves, az a tipikus ideális férfi. Ám támadt egy másik rajongóm is, George, apám egyik üzlettársa, aki viszont egyáltalán nem állt közel a szívemhez, mert agresszív volt és kötekedő, tolakodó fickó.

 

Ezt még megbánjátok!

 

Már több, mint egy éve jártunk Johnny-val, mikor egy szép délutánon kint ültünk a házunk teraszán és odajött hozzánk – hiszen bejárása volt a házunkba – és odaült mellénk kéretlenül.

– Mikor jön meg az eszed, Diana? – Edina a nevem, de mindenki Dianának becézett itt. – Én egy jól szituált, gazdag ember vagyok, szép életet tudnék neked biztosítani… miért ezzel a ficsúrral flangálsz?

Johnny felpattant és megragadta George mellén az inget. Szerencsére megjelent az ajtóban apám, így nem került sor tettlegességre.

– Hagyd, Johnny, nem éri meg a börtönt! – lépett oda mellénk és párom elengedte a kötekedőt. – George, mondtam neked, hogy ha továbbra is így viselkedsz, meg fogom veled szakítani az üzleti kapcsolatot, bármilyen jól jövedelmez is. Ezzel vége!

Ezt még megbánjátok! – szólt vissza az útról és az öklét rázta. Azt hittük, soha nem látjuk többé, de még aznap este visszatért elnézést kérni egy kis itóka és sütemény társaságában.

 

Békesüti

 

– Soha többé nem fogok ilyen goromba lenni, kérlek, felejtsétek el, ami történt! Szívből sajnálom!

– Utoljára, George! – mondta apám kezét nyújtva és iszogatni kezdtük, majd belakmároztunk a süteményből. Későn vettük észre, hogy vendégünk semmihez sem nyúl, de addigra már csak kábán feküdtünk a földön, tehetetlenül.

– Ne aggódjatok, nem méreg, annyira nem utállak benneteket. Csak kis bódító, hamarosan elmúlik a hatása. Ez a lány… nagyon vonzó. Büntetést érdemeltek.

Mindannyiunkat megkötözött: apámat és Johnnyt egy-egy székhez ülve, meztelenül, szájukat betömte, hogy ne tudjanak kiáltani, nekem viszont csak hátra kötötte a kezem. Végül előhúzott egy pisztolyt, rám fogta.

 

Szereted az ondó ízét?

 

– Remélem, nem kell használnom – szólt komolyan, majd Johnnyra mutatott. – Menj oda és szopd le a nagy faszát! Látni akarom, ahogy csorog a szádon a gecije!

– Ohh… – nyögtem, de engedelmesen odatérdeltem barátom combjai közé.  Hiába volt ez a borzasztó helyzet, meleg ajkaim megtették hatásukat és pár perc alatt pénisze már mereven állt fölfelé. George közvetlen közelről nyálcsorgatva nézte és fotózta, videózta amit csinálok.

 

20220410 Pistike viccujsag Szentjobi Erotitkok

MINDÖSSZE 495 FORINTÉRT VEHETED MEG AZ ÁPRILISI SZÁMOT A PISTIKE WEBSHOP-BAN!

https://pistikeshop.hu/erotitkok

 

– De ügyes kis fruska. Mindig is gondoltam. Szereted az ondó ízét, igaz?

– Ne-em… soha nem szoktam lenyelni… – nyögtem és fél szemmel apámra pillantottam, aki dühösen nézett ránk.

– Most le fogod, különben szétlövöm apád tökeit! – fenyegetőzött és abban a pillanatban számba csapódott Johnny spermája, amit gyorsan szívtam, szürcsöltem be és meglepetésemre nagyon is ízlett, nem volt ellenemre. Az állaga kissé fura volt, de az sem undorított.

– Ügyes csaj! Jól van! Óóóh… no nézd csak, Diana… Apucid felizgult! – George a pisztolyával apámra bökött, akinek valóban mereven állt a pénisze. – Tetszik neki, amit a kislánya csinál… Lehet nem volna ellenére, ha őt is leszopnád. Mi a véleményed, Chris? – apámat Kristófnak hívták, de csak így becézte mindenki errefelé.

 

Kapd be az apád faszát

 

– Mmm… mmm… – válaszolt volna apám, de a szájában lévő kötés megakadályozta.

– Én ezt igennek veszem, hiszen szemlátomást felizgatott a szépséges kis Diana szopása – nevetett George és hozzám fordult újra. – Gyerünk, kapd be az apád faszát és szopd le őt is!

– De… neem..

Nézd csak, hogy meredezik, lüktet… alig várja, hogy a kislánya rózsaszín ajkai hozzáérjenek. Csináld!

Odamentem hát apámhoz és kissé félve, de bekaptam az ő farkát is, aztán lassan szopni kezdtem. Valóban fel lehetett izgulva, mert pár perc szájmozgás után az ő sűrű ondója is a számba lövellt és én az övét is felszívtam, nyaltam, kiszoptam makkjából az összeset.

Jól van, Diana. Apád sokszor mondja, hogy „három a magyar igazság”. Én leszek a harmadik és utána békén távozom. Ha rendőrre gondolnátok, kirakom az összes felvételt a netre. Azt is, ahol apád nagy faszát szopkodod élvezettel, kicsikém, ahogy nyeled a finom spermáját…

 

Hú, de jó vagy, kicsikém…

 

– Te gazember… – mondtam ajkaim törölgetve, de mégis kissé izgulva, ahogy az ő combjai közé térdeltem. A helyzet durva volt, de tudtam, hogy semmi rossz nem fog történni, és simán megoldódik, véget ér, így valamiféle izgató érzés lett rajtam úrrá, alig vártam, hogy George farkát is bekaphassam, és mohón szopni kezdjem.

– Hú, de jó vagy, kicsikém… óh, basszus, te ezt élvezed, kis kurva!

– Mmm-hmmm… – nyögtem vadul szopva a kicsi, de kemény péniszt.

– Hú de vagy! Azaz, édes, mindjárt elmegyek minden tekintetben… Azaaaa… gecizek, gecizek!

Megrázkódott, kiáltott és remegő péniszéből a harmadik adag ondó is megtöltötte a számat és szinte büszkén, tátott szájjal néztem bele a kamerába, mutatva, hogy mennyi sperma megy le a torkomon.

 

20220410 Pistike viccujsag Szentjobi Felnott mesek

MINDÖSSZE 495 FORINTÉRT VEHETED MEG AZ ÁPRILISI SZÁMOT A PISTIKE WEBSHOP-BAN!

https://pistikeshop.hu/felnott-mesek

 

Én annyira nem haragszom

 

Miután élvezete elpárolgott, szinte zavartan és bocsánatkérő tekintettel felszedelőzködött, elvágta kezem béklyóit, majd távozott. Gyorsan eloldoztam Johnnyt és apámat, majd összeölelkeztünk.

– Feljelentem ezt a gazfickót – sziszegte apám.

– Nem kellene… a videó – szólt halkan Johnny.

– És különben is… – vetettem közbe. – Én annyira nem is haragszom rá…

Mindhárman összenéztünk, tovább ölelkeztünk és elmosolyodtunk. Láttam rajtuk, hogy ők ugyanúgy éreznek, ahogy én…

Té – Embermesék – Erotitkok – Életmesék – Élettörténetek – Felnőtt mesék –Szextörténetek – Pistike viccújság

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 

A címlapkép illusztráció!

 

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

 

EROTITKOK – TIK-TOK ZSOLTIKA TITKAI

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-tik-tok-zsoltika-titkai/

 

FELNŐTT MESÉK – KICSI A VILÁG, ÉLVEZTEM AZ ALÁRENDELT SZEREPET

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-kicsi-a-vilag-elveztem-az-alarendelt-szerepet/

 

FELNŐTT MESÉK – MUNKATÁRSAM FERI, AKI NEKEM BEVERI

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-munkatarsam-feri-aki-nekem-beveri/

 

EROTITKOK – MEG KELL DOLGOZNI A NÉGYESÉRT

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-meg-kell-dolgozni-a-negyesert/

 

EROTITKOK – TAMARA TANGÁBAN TAMÁSSAL A TÓPARTON

https://pistikeshop.hu/erotitkok-tamara-tangaban-tamassal-a-toparton

 

EROTITKOK – A CSAJ JÓL MEG VOLT FIZETVE

https://pistikeshop.hu/erotitkok-a-csaj-jol-meg-volt-fizetve

Pistike 2024 05 ho39

(Visited 1 367 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!