FELNŐTT MESÉK – CUNCIKÁT ELBÚCSÚZTATTA A CSAPAT AZ ÖLTŐZŐBEN

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(FELNŐTT MESÉK) Mostanában annyi botrány volt a sportolók körül, hogy eleinte azt gondoltam, nem ez a legjobb időpont arra, hogy én is elmondjak egy pikáns történetet, mely a helyi labdarúgó csapattal történt. De nem vagyunk mi valami jelentős team, soha nem fogunk még a tévébe sem kerülni, viszont itt nálunk, kisvárosban is megesnek olyan történetek, mint a nagyobb létszámú településeken.

 

Néha még azon is túl

 

A csapat mindenesét csak Cuncikának neveztük, ő volt nálunk a takarító, a mosónő, és ő intézte a hivatali ügyeket is. Mindenben lehetett rá számítani, ami a csapattal kapcsolatos. Néha még azon is túl. Tudta mindenki, hogy nem szabad hozzá érzelmileg közeledni, mert erősen ellene van a munkahelyi kapcsolatoknak, így hosszabban csak távolról legeltettem rajta a szemem. Huszonéves vörös dögös csajszi volt, vállig érő göndör hajjal, zöld szemekkel és pár szeplővel az orrán, melyek csak még szexibbé tették arcvonásait. Alakját bármelyik sportolónő megirigyelhette volna, pedig elmondása szerint ha nincs melóban, inkább pocol odahaza… Nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el, ha már az elején megtudjátok, hogy az én erotikus történetem vele kapcsolatos.

 

OLVASD A 40 OLDALAS PISTIKE VICCÚJSÁGOT A LAPTAPIRON! 120 FRISS ÚJSÁG EGY LAP ÁRÁÉRT!

20220104 laptapirÉS AZONNAL OLVASHATOD A LEGFRISSEBB EROTITKOK ÉS FELNŐTT MESÉK +18-AS MAGAZINJAINKAT IS!

Kedvenc lapjait az egész család online olvashatja, mobil eszközökre letöltheti, magával viheti, így bárhol, bármikor eléri. Előfizetésével a korábbi lapszámokhoz, további lapokhoz, különszámokhoz is hozzáférhet.

Most minden új előfizetőnek január 31-ig két hónapot ajándékba adunk! Kedvezmény 67%. Az első 3 hónapra csak 1490 Ft (497 Ft/hó).

Regisztrációkor írja be a promóciós kódot: 321

Ajándékozzon laptapir előfizetést kedvezményesen!

A részletekért kattintson IDE!

https://laptapir.hu/ajandekkartya

 

Félig meddig keserédes, hiszen két évig volt a csapat bennfentes mindenese, ez az eset pedig akkor történt, mikor elbúcsúzott tőlünk és elköltözött, hogy külföldön próbáljon szerencsét egyik barátnőjével. Azóta nem is nagyon hallottunk felőle, pedig elég régen esett ez a dolog…

 

,,Soha nem engedtem…”

 

Szóval egy hétvégi edzésünk után Cuncika azzal lépett be az öltözőnkbe, hogy ma van itt utoljára, szeretne személyesen is elköszönni, ha már így alakult. Mindannyiunknak leesett az álla mert úgy hozzánk tartozott, mint a levegő, így szó szerint belénk akadt a lélegzet a híreit hallva.

– Na, ne szomorkodjatok már! Unokahúgom fog jönni helyettem, akiben hasonlóan megbízhattok, mint bennem. Becsületes neve Gizella, de hívhatjátok majd őt is Cuncikának, vagy Cuncika Kettőnek…

– Ne már… – szólt Henrik, a csapatkapitány és szomorúan leült a padra. A többiek követték példáját: egy ilyen hírt nem lehet állva végighallgatni.

– Mindenben számíthattatok rám, de soha nem engedtem egyikőtöknek sem, hogy testileg közelebbi kapcsolatba kerüljetek velem és ti nagyon rendesek is voltatok, megértettétek és nem, is közeledtetek, pedig tudom, hogy páran szívesen megtették volna…

 

Most már nem lehet gond…

 

– Hajajj! – bólogattunk vigyorogva bánatosan.

– Én sem voltam közömbös irányotokban, de nem akartam megmérgezni a munkakapcsolatunkat, hiszen tuti nem lett volna mindennek jó vége…

Sóhajtoztunk és a földet bámultuk lehangolt pillantásokkal. Megint igaza van, mint mindig.

– Fel a fejjel, most már nem lehet gond… – megállt, hatásszünetet tartott, majd folytatta: – Szóval, akinek komoly kapcsolata van, vagy nem tetszem, az most egy nagy ölelés és puszi után mehet hazafelé, de aki esetleg szeretne velem utoljára szórakozni, az maradjon bátran!

 

A kupiban összeszedtem valamit

 

Értetlenül pislogtunk ezt a csodálatos ajánlatot hallva, aztán Feri, közülünk a legidősebb, akinek két gyermeke és szerető felesége volt, bánatos arccal odalépett Cuncika elé majd átölelte.

Nagyon tetszel, és szívem szerint maradnék… De eszem szerint mennem kell. Imádlak! Isten veled!

Én ugyancsak így vagyok – követte Henrik, a csapatkapitány, akit otthon egy kisfiú és asszonya várt. Lőre volt a harmadik, aki elbúcsúzott – neki egy hónap múlva lesz az esküvője, Vilmoska meg a negyedik, mert köztudott, hogy nem a lányokat szereti. Végül a legnagyobb csajozós, Zalka somfordált oda lehajtott fejjel:

– Nekem is nagyon bejössz és nem vár otthon senki, de múlt héten a kupiban összeszedtem valamit, amit sajnos nincs szívem átadni nektek… Imádlak, szia!

 

CSAPJ LE AZ EROTITKOK MAGAZINUNKRA IS A LAPTAPIRON!

2022 01 ho ErotitkokLebilincselő történetek melyek bárhol kezdődhetnek, és általában az ágyban végződnek. Pikáns elbeszélések, amelyeknek bárki lehet a főszereplője, vagy éppen bárkik lehetnek a főszereplőik. Lopott pillanatok, lopott csókok és ölelések… Férfiak és nők vallanak néha kínos, néha perverz, néha kukkuolós, néha megalázó kalandjaikról. Kérjük, senki se keressen egyezést sem a szereplőkkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien elmúltak 18 évesek.

EGY LAP ÁRÁÉRT 120 FRISS MAGAZIN! MAGAZINOK AZ EGÉSZ CSALÁDNAK! (pl. Kiskegyed, CHIP, Magyar Hang, Blikk Nők, IPM, Turista, Családi lap, Dörmögő Dömötör, tvr-hét, Csók és Könny, Pistike viccmagazin, Felnőtt mesék, Buci Maci, Kincses Kalendárium, Kistermelők, Kerti Kalendárium, Kertbarát, Főzőiskola, Erdélyi konyha, Kéthetes, kertÉSZ, Blikk Receptek, Kiskegyed Recepttár, Blikk Nők Konyha).

https://laptapir.hu/magazinok/erotitkok

12 IZGALMAS SZEXSZTORI 40 OLDALON!

 

No, mit szeretnétek?

 

Távozásukat követően hatan maradtunk, Cuncika – miután megtörögette a búcsúzások hatására könnyező szemeit, kifújta orrát, összecsapta tenyerét és gyors mozdulatokkal levetette a ruháit: ott állt előttünk anyaszült meztelenül.

– No, mit szeretnétek?

– Szétkúrni azt a gyönyörű pinád! – bökte ki akaratlanul bunkón Totó és letolta a nadrágját, amiből előpattant méretes dákója.

– Akkor tessék – nevetett a lány és felfeküdt a helyiség egyetlen asztalára, hogy Totó hozzáférjen és belenyomhassa dákóját. Ott dugta előttünk és mi izgatottan, nyálcsorgatva szabadultunk meg alsóinktól. Társunk nem sokáig bírta, talán két-három perc alatt belelőtte ondóját a szépséges hüvelybe, mire Anti barátunk váltotta és Cuncika melleit fogdosva dugta keményen. Jankó félszegen lépett másik oldalról a lány arcához és megkérdezte:

 

Szopnál is? Popsiba lehetne?

 

– Szopnál is?

– Gyere, édes – nyögte ütemesen, Anti erős lökéseitől rázkódva.

– Istenem, mióta megláttalak erre vágyom – vallotta be Jankó és már be is gyömöszölte hímvesszőjét Cuncika ajkai közé, aki mire Anti belelövellt, Jankóval is végzett nagy cuppogások közepette.

Hárman maradtunk, a többiek a padon lihegve pihenték ki élvezetük fáradalmait.

– Popsiba lehetne? – érdeklődött izgatottan Bandi és a lány combjai közé állt merev dákóját verve.

– Ekkora dagadt farokkal semmiképpen… – nevetett Cuncika. – De amúgy sem… seggbe nem szeretem… Száj, vagy punci…

– Akkor száj – és eloldalgott a hátsótól a lány nyálas ajkaihoz, amelyek vadul tapadtak lüktető makkjára. Roli kapott az alkalmon és betolta farkát Cuncika nedves hüvelyébe. Nekem már nem maradt lyuk, félszegen szóltam.

 

Megragadta, majd verni kezdte

 

– Nekem ez lesz az első ilyen alkalom…

A többiek felnevettek, Cunckia azonban rájuk szólt és megnyugtatott.

– Semmi baj! – mindjárt végeznek, és akkor te jössz utoljára.. szép lassan kiélvezhetsz…

Úgy is lett: pár perc sem telt belé, Bandi és Roli vöröslő fejjel, lankadt dákóval ültek a többiek mellé a padra. Cuncika kiegyenesedett és merev péniszem felé nyúlt, megragadta, majd verni kezdte, végül elém térdelt és úgy szopott, hogy azóta sem csinálta jobban senki!

Érezhette, hogy közel járok, ezért újra felfeküdt az asztalra és széthúzta hamvas rózsaszín hüvelyét.

 

KERESD A FELNŐTT MESÉK KIADVÁNYUNKAT IS A LAPTAPIRON!

2022 01 ho Felnott mesekTörténetek férfiaknak és nőknek, férfiakról és nőkről… Bulikról, nyaralásról, szomszédokról, munkahelyről, kórházból… Egyszóval mindenhonnan, ahol lehet szerelmeskedni, vagy nem… Amit aztán mások IS látnak, vagy nem… Ketten, hárman, négyen, sokan… És minden olyan élményről, amiről eddig csak fantáziálni mertél, vagy még azt sem…

EGY LAP ÁRÁÉRT 120 FRISS MAGAZIN! MAGAZINOK AZ EGÉSZ CSALÁDNAK! (pl. Kiskegyed, CHIP, Magyar Hang, Blikk Nők, IPM, Turista, Családi lap, Dörmögő Dömötör, tvr-hét, Csók és Könny, Pistike viccmagazin, Felnőtt mesék, Buci Maci, Kincses Kalendárium, Kistermelők, Kerti Kalendárium, Kertbarát, Főzőiskola, Erdélyi konyha, Kéthetes, kertÉSZ, Blikk Receptek, Kiskegyed Recepttár, Blikk Nők Konyha).

https://laptapir.hu/magazinok/felnott-mesek

13 IZGALMAS SZEXSZTORI 40 OLDALON!

 

Nyomd bele, kicsim

 

– Nyomd bele, kicsim, ahogy csak bírod!

Zakatoló szívvel haladtam egyre mélyebbre és életem legélvezetesebb perceit éltem át, amint kitört belőlem az ondó és minden cseppjét a drága punciba engedtem. Alig bírtam megállni remegő lábaimmal így rádőltem, ő pedig simogatta a fejem, a hátam, míg lankadó péniszem ki nem cuppant testéből.

Hát, ez volt a mi csapatunk története, melynek emléke azóta is jobban összeköt bennünket, mint bármely gól, vagy győzelem!

Té – Embermesék – Erotitkok – Élettörténetek – Felnőtt mesék – Love story – Szextörténetek – Pistike viccújság

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 

A címlapfotó illusztráció!

 

Van egy érdekes történeted? Oszd meg velünk! Írd meg a pistike@pistike.hu címre!

 

 

ÚJSÁGKISZÁLLÍTÁS AZ OTTHONODBA! FIZESD ELŐ A PISTIKE VICCÚJSÁGOT!

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

 

MÉG TÖBB FELNŐTT MESE:

 

 

EROTITKOK TOP 100 41-50

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-top-100-41-50/

 

FELNŐTT MESÉK – A FOTÓSOK KÖCSÖGÖK…

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-a-fotosok-kocsogok/

 

EROTITKOK TOP 100 51-60

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-top-100-51-60/

 

EROTITKOK – HA NINCS BARÁTNŐD, DE SZERETNÉD, HA LENNE…

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-ha-nincs-baratnod-de-szeretned-ha-lenne-2/

 

EROTITKOK – OLVASMÁNYOK FELESÉGEKNEK, AKIKET A FÉRJÜK ELHANYAGOL

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-olvasmanyok-felesegeknek-akiket-a-ferjuk-elhanyagol-3/

 

EROTITKOK – IZGALOMBA HOZ

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-izgalomba-hoz-3/

 

EROTITKOK TOP 100 61-70

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-top-100-61-70/

 

FELNŐTT MESÉK – RÉGI BARÁTNŐK KÉNYEZTETNEK

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-regi-baratnok-kenyeztetnek/

 

EROTITKOK TOP 100 81-90

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-top-100-81-90/

 

FELNŐTT MESÉK – NÁLAM TERMÉSZETBEN FIZET AZ ALBÉRLŐ

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-termeszetben-fizet-az-alberlo/

 

Pistike 2024 05 ho39

(Visited 4 041 times, 5 visits today)
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 2 or more.