FELNŐTT MESÉK – FÖLDRAJZBÓL ÖTÖS, TANÁRNÉNI DÖGÖS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(FELNŐTT MESÉK) Aznap töltöttem be a tizennyolcat és azt terveztük barátnőmmel, hogy egy jó kis vacsora után együtt töltjük az este további részét náluk. Vártuk már rég, mert a szülei addig nem engedték meg, hogy náluk aludjak, amíg én is el nem érem a nagykorúságot. Kinga –a barátnőm – már fél éve túl volt rajta, bizony, ennyivel idősebb volt nálam, de nem okozott problémát. Széleskörű ismeretségi körünkben tartotta magát az az elvárás, hogy a fiú legyen idősebb legalább pár hónappal, ha nem is évekkel… Én azonban elvileg jóval érettebben gondolkodom, mint a velem egykorú fiúk, így elnézték nekünk, megengedték, hogy együtt járjunk.

Kávéautomatánál várakoztam Kingára

 

A lényeg, hogy már nagyon vártuk ezt a napot, főleg az éjszakát. Még reggel sem gondoltam, hogy éppen én fogom lemondani… De ne szaladjak előre, története van ennek.  Nos, este hat körül értünk az étterembe és lefoglalt boxunkhoz mentünk, elfogyasztottuk szerelmemmel az első fogást, majd mindketten kiléptünk a mellékhelyiségre. Természetesen hamarabb végeztem, de a vécéajtókhoz közel, egy kávéautomatánál várakoztam Kingára.

 

Tanárnő nem változott

 

Ahogy ott ácsorogtam, általános iskolai földrajz tanárnőm lépett oda, pénzt dobott a gépbe, majd poharat a kávé alá. Ekkor összenéztünk és mindketten örömmel telve elcsodálkozunk, hiszen egyik kedvenc tanárom volt ötödiktől nyolcadikig és soha nem érhette szó a tanulmányaimat, szinte mindenből ötös voltam.

– Áááákoskám, alig ismertelek meg – lépett oda kitárt karokkal és hosszan, melegen megöleltük egymást. – El sem hiszem, hogy egy ilyen helyen futunk össze.

 

CSAPJ LE A FELNŐTT MESÉK KIADVÁNYUNKRA A LAPTAPIRON!

EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN! (pl. Kiskegyed, CHIP, Magyar Hang, Blikk Nők, IPM, Turista, Családi lap, Dörmögő Dömötör, tvr-hét, Csók és Könny, Pistike viccmagazin, Felnőtt mesék, Buci Maci, Kincses Kalendárium, Kistermelők, Kerti Kalendárium, Kertbarát, Főzőiskola, Erdélyi konyha, Kéthetes, kertÉSZ, Blikk Receptek, Kiskegyed Recepttár, Blikk Nők Konyha).

https://laptapir.hu/magazinok/fenott-mesek

 

– Tanárnő viszont nem változott semmit! – bókoltam őszintén. – Ugyanolyan csinos, mint anno…

– Ugyan, négy év is meglátszik az emberen már ennyi idősen – nézett kissé szomorúan és visszalépett a géphez az elkészült kávéjához.

 

Nekem is volt partnerem

 

A visszajáró aprót kis piros táskájába tette, melynek színe tökéletesen harmonizált szoknyája vörösével. Fehér blúzt és fehér magas sarkút viselt, csodás alakja egyenesen állt előttem. Harmincöt körül lehetett, és bármelyik huszonéves szívesen cserélt volna vele… A nők közül. A férfiak pedig szívesen sétálnának az oldalán andalogva. Már akkor is tetszett, mikor sulis voltam. Amúgy is szerettem a földrajzot, de miatta még jobban vártam. Az osztályból majdnem minden fiú némán ülte végig az óráját. Imádtuk a hangját, az illatát, a mozgását.

És most előttem állt, változatlanul.

– A barátnőmmel vagyunk itt… ő még a toaletten… – modoroskodtam zavartan.

– Nekem is volt partnerem… de… összevesztünk, na, mit tagadjam? – kavargatta kesernyés mosollyal a kávét.

 

Kinga nem örült

 

Ekkor lépett oda hozzám Kinga és szúrós, kérdő tekintete magyarázatot várt. Ő nem a mi városunkból való volt, nem ismerte „Jutka nénit”, ahogy akkoriban hívtuk.

– Ő az egykori földrajz tanárnőm… – mutattam be őket egymásnak. – Eltölthetné velünk az est hátralévő részét itt? Aztán hazavisszük.. Khm… egyedül maradt…

Kinga nem örült, láttam rajta, de kegyesen beleegyezett és hamarosan már hárman ültünk a boxban. Egy órán belül egészen megkedvelték egymást.

 

Érezzétek jól magatokat kettesben…

 

– Akkor egy kis kitérőt teszünk, jó? – kérdeztem igent remélve szerelmemtől az apámtól kölcsön vett autónk volánja mögül. – Hazavisszük a tanárnőt…

Kinga bólintott és én gázba tapostam. Jutka néni instrukciói alapján tíz perc alatt a házához értünk. Elcsodálkoztam, hogy milyen közel lakik hozzánk és nem is tudtam róla. Kiugrottam, lovagiasan feltártam előtte az ajtót, ő pedig ismét megölelt és miközben puszit lehelt arcomra, azt suttogta a fülembe:

– Érezzétek jól magatokat kettesben… velem ellentétben. Én egyedül töltöm ma is az éjszakát.

 

Jól vagy, drágám?

 

Nagyot nyeltem, és kissé kábán indultam el újra szerelmem lakhelye felé. Vajon félreértettem, vagy valóban arra célzott, hogy jöjjek vissza hozzá? Eléggé szótlan maradtam az út hátralévő részében…

– Jól vagy, drágám? – kérdezte aggodalmasan Kinga és vállamat simogatta.

– Hát nem igazán… – csaptam le a felkínált lehetőségre. – Talán a tenger gyümölcsei egy kissé megkavarták a gyomrom…

 

20211004 laptapir DE3

 

– Óh, édes… – kezét hasamra tette, szomorúan nézett rám.

– Nem haragudnál, ha kihagynánk és áttennénk következő alkalomra az ünneplést?…

– Dehogy is, butám! – csókolt lágyan homlokon. – Menj nyugodtan haza és pihend ki magad! Holnap hívlak!

Megcsókoltuk egymást én pedig természetesen nem hazafelé vettem az irányt, hanem egykori tanárnőm házához.

 

Te kis perverz dög

 

Láttam, még ébren van, több helyiségben is égett a villany. Becsengettem.

– Reméltem, hogy visszajössz – valóban nem volt meglepve, amint mellém ért, átölelt erősen, kívánósan, ágyékát ágyékomnak nyomta.

– Pedig milyen jó kis fiatal, friss husi az a Kinga… – kezei lecsúsztak combjaim közé. – Helyette egy ilyen vénasszonyt választasz éjszakára?

– Óh tanárnő, ha tudná, hányszor álmodtam erről és hányszor képzeltem el önt… és hányszor maszturbáltam a fotóját nézve…

– Te kis perverz dög – mosolygott, mialatt már beléptünk a házba. – De ebből nem csinálunk rendszert! Van párom, csak ma idióta volt… Megérdemli…

– Rendben, ahogy kívánja, Jutka néni!

 

Szeretném megbaszni, tanárnő!

 

– Így hívj végig! Nem tegezhetsz, érted? – parancsolt rám és letolta a nadrágomat.

– Ahogy kívánja… – elakadt a szavam, mert hirtelen a gatyámat is lerántotta és szopni kezdte lassan merevedő péniszemet.

– De jó faszod van – cuppogta. – Nagyobbra tippeltem, de ne aggódj, tökéletesen illik majd a puncimba. Azt akarod úgyis, igaz? Megbaszni a tanárnénit…

– Igen-igen…

– Mondd ki!

– Szeretném megbaszni, tanárnő! Szét akarom kefélni a pináját.

 

Igen, bassz meg, Ákoska!

 

– Igen, ez az, gyere! – Nem a szobába vezetett, hanem a nappaliba, ahol a kanapéra ült és széttárta combjait.

– Térdre! Előbb nyalj ki, kicsikém! De ötösre!

 

CSAPJ LE A 40 OLDALAS PISTIKE VICCÚJSÁGRA A LAPTAPIRON!

ÉS AZONNAL OLVASHATOD A LEGFRISSEBB FELNŐTT MESÉK ÚJSÁGUNKAT IS!

2500 oldal Pistike viccújság, archívum 2015-ig.

1000 Felnőtt mese, 3000 oldal FELNŐTT MESÉK…

EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN!

https://laptapir.hu/magazin/pistike

https://laptapir.hu/magazinok/fenott-mesek

 

Engedelmeskedtem, aztán mikor már erősen duzzadt a csiklója és hüvelye hangján hallottam, hogy ő sem ellenkezik a behatolástól, közelebb furakodtam.

– Most megbaszom, tanárnő!

– Igen, bassz meg, Ákoska!

 

Gecizz a pinámba, most!

 

Erősen nyomtam bele a farkam és tíz perc alatt vagy kétszer elélvezett alattam. Sikoltott, remegett, csúnyán beszélt. Ez a tisztességes, visszafogott erkölcsös nő – akinek hittem, úgy tekergett a farkamon és olyan szavakat mondott lihegve, amelyeket álmomban sem gondoltam tőle.

– Nekem már elég, kicsim, engedd el magad te is nyugodtan – lihegte végül és maszturbált közben. Éreztem, hüvelye összerándul többször is újra. – Gecizz a pinámba, most!

Nem kellett kétszer mondani, szinte azonnal bele élveztem és horkantva borultam szép nagy melleire. Így feküdtünk percekig, mikor megcirógatott.

 

Ja, és boldog születésnapot!

 

– Ez tényleg ötöst érdemel… De ezen túl meg se lássalak a környéken. Ha összetalálkozunk, úgy üdvözöljük egymást, mintha mi sem történt volna, érted?

– Persze-persze – feleltem öltözködés közben. – Én sem szeretném Kingát elveszíteni.

– Helyes, kicsikém, jó picsa, még női szemmel is… Igyekezz megtartani! Ja, és boldog születésnapot!

 

– Erotitkok – Élettörténetek – Felnőtt mesék – Love story – Párkapcsolatok – Szextörténetek – Pistike viccújság

 

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 

 

A címlapfotó illusztráció!

 

Van egy érdekes történeted? Oszd meg velünk! Írd meg a pistike@pistike.hu címre!

 

CSAPJ LE RÁ MOST! ÚJSÁGKISZÁLLÍTÁS AZ OTTHONODBA!

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

 

EZ MEG HOGY?!

https://pistike.hu/funpic/kepek-a-nagyvilagbol/ez-meg-hogy/

 

EGYSOROSOK

https://pistike.hu/viccek/egysorosok-11/

 

FEKETE HUMOR: ANYUKA

https://pistike.hu/viccek/fekete-humor-anyuka/

 

KEMÉNY HARC LESZ!

https://pistike.hu/funpic/morbid-funpic/kemeny-harc-lesz/

 

IJESZTŐ

https://pistike.hu/funpic/allati-funpic/ijeszto-2/

 

FELNŐTT MESÉK – CSINÁLJ ÚGY, MINT EGY KANDÚR!

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-csinalj-ugy-mint-egy-kandur/

 

 

MÉG TÖBB FELNŐTT MESE:

 

 

FELNŐTT MESÉK – A SZOLGÁLÓLÁNY MESÉJE (S/M)

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-a-szolgalolany-meseje-bdsm/

 

FELNŐTT MESÉK – A JÓ SZOMSZÉDOK KISEGÍTIK EGYMÁST

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-a-jo-szomszedok-kisegitik-egymast/

 

FELNŐTT MESÉK – ELSŐ ALKALOM

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-elso-alkalom/

 

FELNŐTT MESÉK – HÁRMAN PÁRBAN – ADRI

https://pistike.hu/erotitkok/harman-parban-adri/

 

FELNŐTT MESÉK – AZ ,,ÖRÖMFAL” NEMCSAK A FELNŐTT FILMEKEN LÉTEZIK!

https://pistike.hu/erotitkok/aliz/az-oromfal-nemcsak-a-felnott-filmeken-letezik/

 

FELNŐTT MESÉK – ANDI, A TEQUILA ÉS HÁRMASBAN MINDEN MEGTÖRTÉNT… – MÁRTA STORY

https://pistike.hu/erotitkok/andi-a-tequila-es-harmasban-minden-megtortent-marta-story/

 

FELNŐTT MESÉK – A MEGMENTŐ – HÉ KISLÁNY, MIT CSINÁLSZ?

https://pistike.hu/erotitkok/a-megmento-he-kislany-mit-csinalsz/

 

FELNŐTT MESÉK – ROKONSÁGUNKRA HIVATKOZVA HATÁROZOTTAN MEGTILTOTTA… – HA ÚGY ADÓDIK, MEGISMÉTELJÜK…

https://pistike.hu/erotitkok/rokonsagunkra-hivatkozva-hatarozottan-megtiltotta-ha-ugy-adodik-megismeteljuk/

 

FELNŐTT MESÉK – GIORGIO, ANYÁM RÉGI OLASZ PASIJA – NEM VONAKODTAM, SŐT…

https://pistike.hu/erotitkok/giorgio-anyam-regi-olasz-pasija-nem-vonakodtam-sot/

 

FELNŐTT MESÉK – HATALMASAT SÓHAJTOTT, MIKOR ELKEZDTEM NYALOGATNI

http://pistike.hu/erotitkok/hatalmasat-sohajtott-mikor-elkezdtem-nyalogatni/

 

FELNŐTT MESÉK – A STRANDON – HOGYHA EZT A BARÁTAINK LÁTNÁK… 

https://pistike.hu/erotitkok/a-strandon-hogyha-ezt-a-barataink-latnak/

 

FELNŐTT MESÉK – LEGÉNYLAKÁSBAN SIKERÜLT ELFELEJTENEM A VOLT BARÁTOMAT

https://pistike.hu/erotitkok/legenylakasban-sikerult-elfelejtenem-a-volt-baratomat/

 

FELNŐTT MESÉK – KOZMETIKUSNÁL – ANNYIRA JÓLESETT, HOGY EL IS FELEJTKEZTÜNK A SZÉPÍTKEZÉSRŐL

https://pistike.hu/erotitkok/kozmetikusnal-annyira-jolesett-hogy-el-is-felejtkeztunk-a-szepitkezesrol/

 

FELNŐTT MESÉK – AZ ÚJSÁGÁRUSLÁNY – BUKTAM AZ IDŐSEBB PASIKRA, ÉS IZGATTAK A TITKOS KALANDOK…

https://pistike.hu/erotitkok/az-ujsagaruslany-buktam-az-idosebb-pasikra-es-izgattak-a-titkos-kalandok/

 

FELNŐTT MESÉK – SZINTE AZ ÁJULÁS KÖRNYÉKEZETT, KÖNYÖRÖGTEM, HOGY HAGYJA ABBA… – ANDEE

https://pistike.hu/erotitkok/szinte-az-ajulas-kornyekezett-konyorogtem-hogy-hagyja-abba-andee/

 

FELNŐTT MESÉK – PÖRÖGTÜNK A FÖLDÖN, MINT A BÚGÓCSIGA – BALU DUGOTT, MINT A GÉP – ANDEE

https://pistike.hu/erotitkok/porogtunk-a-foldon-mint-a-bugocsiga-balu-dugott-mint-a-gep/

 

FELNŐTT MESÉK – ELŐBB VICCNEK HITTEM, DE AZTÁN KIRAKTAM GABI SZŰRÉT!

https://pistike.hu/erotitkok/felszarvaztak/elobb-viccnek-hittem-de-aztan-kiraktam-gabi-szuret/

 

FELNŐTT MESÉK – KI MONDTA, HOGY EGY KOSARAS NEM SZERETHET BELE EGY RÖPIS LÁNYBA?

https://pistike.hu/erotitkok/ki-mondta-hogy-egy-kosaras-nem-szerethet-bele-egy-ropis-lanyba/

 

FELNŐTT MESÉK – AZÓTA MINDIG EGYÜTT SZEDJÜK A CSERESZNYÉT…

https://pistike.hu/erotitkok/azota-mindig-egyutt-szedjuk-a-cseresznyet/

 

FELNŐTT MESÉK – LEGÉNYBÚCSÚ – AZT HITTEM, GYORS MENET LESZ… – 3-1-ES DÖNTETLEN

https://pistike.hu/erotitkok/legenybucsu-azt-hittem-gyors-menet-lesz-3-1-es-dontetlen/

 

FELNŐTT MESÉK – AZ ELSŐ SZEXUÁLIS ÉLMÉNYEM – MÁR CSAK SZÉP EMLÉK

https://pistike.hu/erotitkok/az-elso-szexualis-elmenyem-mar-csak-szep-emlek/

Pistike 2024 05 ho39

(Visited 1 844 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!