FELNŐTT MESÉK – GYÖNYÖRŰ VAGY, LÍVIA! ISTENNŐ!

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(FELNŐTT MESÉK) Pár hónappal ezelőtt egyedül maradtam a négyéves fiammal, mert a feleségem lelépett egy régi iskolatársával, akivel felmelegítették a hajdani kapcsolatukat. Őszintén szólva, nem is nagyon bánkódtam, mert az utóbbi két esztendőben már – de talán azóta, hogy megszületett a fiam-, egyre kevesebb időt fordított rám, mintha nem tetszene neki az anyaság és engem okolna érte. Én pedig mindinkább nézelődtem másfelé, és bár még nem csaltam meg amíg együtt voltunk,  érlelődött a helyzet, ha alkalom adódott volna, simán házasságtörővé léptem volna elő.

 

Hagyományos módszer

 

Mindegy is, a lényeg, hogy egyre inkább hiányzott egy nő közelsége, érintése és ehhez kénytelen voltam eljárni otthonról – én a netes ismerkedésben nem vagyok valami szuper, nem ismerem az ilyen dolgok előnyét, hátrányát, szóval maradtam a hagyományos módszernél: szórakozóhely, csajok stírölése, meghívom italra, aztán haza… ha belemegy… Az esetek nagy részében nem megy bele.

 

Rendes fiatal lány

 

De hát próbálkozni kell, másképp nem jön össze. Kicsi az esély, de legalább van. Ezekre a pásztorórákra szükség volt felügyeletre a fiam számára, akit nem mertem egyedül hagyni. Ilyenkor a szomszéd lányt kértem meg egy kis ellenszolgáltatás fejében, hogy vigyázzon Tibikére amíg én odavagyok. Rendes fiatal lány, teljesen stabil lelkülettel, nyugodtan bíztam rá a fiamat minden alkalommal. És mint legtöbbször, most is sikertelen csajszerző estéről értem haza. Fáradt voltam, szomorú és nagyon…

 

Nem is olyan rossz nő…

 

Talán emiatt tűnt fel, hogy ez az én kis bébiszitterem nem is olyan rossz nő… Sőt! Nagyon is . Hajnal négy körül nyitottam ki a bejárati ajtót és halkan a nappaliba mentem. Kis villany, jelzőfény égett, a fiam szobája zárva, biztosan az igazak álmát alussza. A bébiszitter a kanapén elnyúlva feküdt, a meleg miatt még takaró sem volt rajta. Csöndben álltam mellette és néztem szép lábait, melyek a rövidnadrágból kikandikáltak kissé szétterpesztve az álom kábulatában. Rövid rózsaszín topot viselt, szép hasa a lélegzetvételektől izgatóan mozgott fel-le. Vajon mit szólna, ha most elkezdeném csókolgatni?

 

Sikoltozna? Ütlegelne?

 

Vagy lehúznám róla a nadrágot és a már harcra kész szerszámomat mélyen belenyomnám. Sikoltozna? Ütlegelne? Vagy csak hagyná mosolyogva, élvezettel? Persze nem tettem meg, csak benyúltam nadrágomba és a farkamat kezdtem simogatni. Lívia (a bébiszitter) nyújtózott álmában és kicsit elfordult. Enyhén kitárulkozott a hátsója és italtól bódult fejjel nem bírtam megállni, hogy elővegyem a péniszemet és ne kezdjek maszturbálni a csodás látványra. Talán túl hangosan élveztem, nem tudom, de egyszer csak kinyitotta a szemét és teljesen éberen nézett rám.

 

István, mi a fenét csinálsz?

 

– Jesszusom, István, mi a fenét csinálsz? – alapvetően nem volt sem rémült, sem ideges, csak meglepődött. Nem mozdult, nézte a tevékenységemet és válaszomra várt.

– Éppen reggelit készítek – próbáltam vicceskedni egy pillanatra sem halasztva a maszturbálást.

– Na ja… finom lesz – kicsit igazgatta magán a ruhát. – Most mi legyen?

– Hát, ha nem ellenkeznél én nem lennék hálátlan… pluszban fizetnék a bébiszitterség mellé…  – lihegtem szó szerint rámeredve, vágyakozással telve.

 

Mehetek a pinádra is?

 

– Nos… Dugásról szó sem lehet… – ült fel. – De esetleg befejezheted rám, ha ennyire tetszem.

– Nagyon! – vágtam rá egyből, mire ő vetkőzni kezdett, majd széttárt combokkal visszafeküdt a kanapéra.

– Hát akkor tessék, ahová tetszik – mosolygott nyújtózkodva és én vöröslő fejjel, egyre keményebb farokkal közelebb léptem a gyönyörűséges testéhez.

– Mehetek a pinádra is? – ziháltam a csúcshoz közeledve.

– Ahová gondolod – válaszolt halkan a péniszemet nézve.

 

Az ondóm rácsapódott hasára

 

– Biztosan nem akarsz segíteni? – nyögtem esdekelve. Olyan jó lett volna, ha hozzáér a farkamhoz azzal a szép ujjaival, vagy édes ajkai megérintik a makkomat.  Csak kézimunka, vagy szopás… légy szíves…

– Majd talán legközelebb – vont vállat. – Most nincs hozzá hangulatom.

– Rendben, legyen legközelebb… – egyeztem bele, de nem bírtam többet mondani, mert a szétnyílt hüvely látványa annyira felizgatott, hogy kénytelen voltam engedni és az ondóm rácsapódott hasára, melleire, és végül az utolsó gyengébb lövellések borostás szeméremdombján landoltak.

 

Nézhetlek, ugye?

 

– Még jó, hogy nem a számba ment ez a rengeteg – kacagott fel halkan. – Most mehetek zuhanyozni…

– Csak… bátran… – ziháltam felhúzódott heréimet simogatva. – Nézhetlek, ugye?

– Felőlem – vont vállat és úgy, ondósan, pár cseppet a padlón maga után hagyva indul a fürdőszoba felé. Néztem csodálatos alakját és nem lankadó farkamat vertem továbbra is.

 

Még kiverem rád ott…

 

– Még kiverem rád ott… – közöltem vele, mire ő mosolyogva nézett hátra, de nem állt meg, csak a zuhany alatt.

– Gyönyörű vagy, Lívia! Istennő! – teljesen elment az eszem és csak néztem meztelen vizes testét, ahogy mossa melleit, punciját.

A második már később jött, többet kellett maszturbálnom és az adag is jóval kevesebb volt, de sokkal intenzívebb az orgazmus.

 

Ha gondolod, hívhatsz máskor is…

 

Remegő térdeim és combjaim miatt le kellett ülnöm a kád szélére. Ő éppen végzett és kedvesen megsimogatta lankadó hímtagomat.

– Ügyes voltál, István. Látom, tényleg tetszem. Akkor, ha gondolod, hívhatsz máskor is… Esetleg olyankor is, ha Tibike óvodában van…

 

Té – Erotitkok – Élettörténetek – Felnőtt mesék – Love story – Párkapcsolatok – Szextörténetek – Pistike viccújság

 

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 

 

CSAPJ LE A PISTIKE VICCÚJSÁGRA A LAPTAPIRON!

https://pistike.hu/pistike/csapjon-le-a-pistike-viccujsagra-a-laptapiron/

 

A címlapfotó illusztráció!

 

Van egy érdekes történeted? Megosztanád velünk? Írd meg a pistike@pistike.hu címre!

 

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

MINDÖSSZE KÉT KATTINTÁS A LAPTAPIRON

ÉS MÁR OLVASHATJA IS A PISTIKE VICCMAGAZINT!

Kattintson az Előfizetés vagy a Bejelentkezés gombra.

https://laptapir.hu/magazin/pistike

EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN! A kínálatban megtalálja a Pistike viccújság legfrissebb számát, illetve az archívumot 2015-ig! Kedvenc lapjait online is olvashatja, mobil eszközökön pedig magával viheti, így bárhol, bármikor eléri. Előfizetésével a korábbi megjelenésekhez, további lapokhoz, különszámokhoz is hozzáférhet! Nem szükséges egy évre előre kifizetni az előfizetést, mint a nyomtatott lapoknál, a Laptapiron havonta fizet mindössze 1490 forintot. Előfizetését bármikor megállíthatja és újra indíthatja.

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

PISTIKE AZ INSTAGRAMMON

https://www.instagram.com/pistikeviccujsag/

 

PISTIKE A FACEBOOKON

https://www.facebook.com/pistike.viccmagazin

 

PISTIKE VICCÚJSÁG FAN CLUB FACEBOOK CSOPORT

https://www.facebook.com/pistike.viccmagazin

 

FACEBOOK CSOPORT FELNŐTT MESÉK

https://www.facebook.com/groups/375807680363359

 

FACEBOOK OLDAL FELNŐTT MESÉK

https://www.facebook.com/Feln%C5%91tt-mes%C3%A9k-102104015124782

 

EROTITKOK – PIKÁNS MESÉK FELNŐTTEKNEK FACEBOOK CSOPORT

https://www.facebook.com/groups/erotitkok

 

PIKÁNS CSOPORT FACEBOOK CSOPORT

https://www.facebook.com/groups/pikans

 

PISTIKE GASZTRO FACEBOOK CSOPORT

https://www.facebook.com/groups/1045764492578271

 

PISTIKE A TWITTEREN

https://twitter.com/Pistike

 

 

MÉG TÖBB Felnőtt mesék:

Felnőtt mesék – A ROSSZULLÉT

(Felnőtt mesék) Nagy bulit rendeztek az ismerősök. Az összes barát egy helyen, töménytelen alkohollal. Én már körülbelül 9 órakor kiütöttem magam… Ebben szerepet játszott az a sok ital, amit elfogyasztottam. Arra emlékszem, hogy a barátnőm bent bulizott a házban, míg én a barátjával, Gézával kint az udvaron beszélgettem. Géza egy kortyot sem ivott. Nagyon jól elbeszélgettünk. Egyszer csak feltápászkodtam a padról, és a ház felé indultam.

– Hová mész? – kérdezte Gézu

– WC-re… nem érzem jól magam…

– Várj… Bekísérlek…

Mellém lépett átkarolt, és én pedig belekapaszkodtam. Mikor beértünk a mosdóba, leültem a WC kagyló mellé… Géza pedig nem mozdult mellőlem.

A folytatásért kattints a linkre!

https://pistike.hu/erotitkok/a-rosszullet/

 

 

Felnőtt mesék – BEA NEM BÍRT MAGÁVAL – BALÁZS NEM BÍRT VEZETNI

(Felnőtt mesék) Beának és Balázsnak elege volt már a karanténból, a home office-ból, alig várták már, hogy kiszabaduljanak a lakótelepről. Úgy gondolták elkérik az egyik barátjuk hétvégi házát. A bükki kisvárosban megbújó házikó egyszerre kedvelt fürdőhely és a közelből indulnak túra utak is. Ezért választották Bogácsot. Budapestről indulva gyorsan haladtak az M3-ason. Balázs vezetett, igyekezett a forgalomra koncentrálni, de nem tudta nem észrevenni, hogy barátnője milyen szűk pólót vett fel. A lány karcsú alakja amúgy is rendre elbűvölte, de ez a póló szépen kiemelte Bea körte alakú melleit. Ahogy nézegette egyszer csak rádöbbent, hogy útitársa nem vett fel melltartót. A fekete rövidnadrág, és a fehér póló, illetve Bea egész lénye komoly kihívás elé állította Balázst…

A folytatásért kattints a linkre!

https://pistike.hu/erotitkok/bea-nem-birt-magaval-balazs-nem-birt-vezetni/

 

 

Felnőtt mesék – SZÜLETÉSNAP HÁRMASBAN – MÁR TERVEZGETIK MILYEN LESZ A KÖVETKEZŐ

(Felnőtt mesék) Lisa és Tom már nagyon régóta házasok voltak, ezért szerettek volna egy kis újítást a szex terén. Mivel Lisa nagyon szerette az erotikus dolgokat, így Tom kitalálta, hogy születésnapjára egy gruppen szexet kap ajándékba. Persze egy másik férfival, mivel ez a lánynak lesz meglepetés. Tom mondta, hogy a szülinapjára vegyen fel valami csinosat, ami felizgatja. Lisa aznap délután elment vásárolni, és amikor hazament a meglepetéstől felkiáltott. A férje volt ott és egy idegen pasi, mind a ketten férfi tangát viseltek. Az idegen nagyon jóképű volt, de mivel a férjét nem akarta megbántani, ezért ezt nem mutatta ki. Megtudta, hogy ez a férfi a szülinapi ajándéka és azt tehet vele, amit csak akar.

A folytatásért kattints a linkre!

https://pistike.hu/erotitkok/szuletesnap-harmasban-mar-tervezgetik-milyen-lesz-a-kovetkezo/

 

 

Felnőtt mesék – ÉJSZAKAI MŰSZAK – A FŐNÖK DIREKT ELRONTOTTA A GÉPET – ROPPANT SZEXI, FIATAL CSAJ VAGYOK

(Felnőtt mesék) Hello, Erika vagyok, és szakmunkástanuló vagyok egy vidéki középiskolában. Szeretem a leendő szakmámat, és szeretem a sulit is, mivel rengeteg jó srác is jár ide. Én pedig imádok pasizni, és szexelni. Ami nemrég történt, az volt talán a legjobb szexélményem a suliban. Ballagásra készült mindenki, így az a vállalkozó is, akinél a gyakorlatot töltöttem. Mivel óriási mennyiségű megrendelés volt a süteményekre, megkért, hogy a ballagás előtti napon éjszakára menjek dolgozni. Bevállaltam, mert jó kis plusz pénzt ígért a főnök.

A folytatásért kattints a linkre!

https://pistike.hu/erotitkok/ejszakai-muszak-a-fonok-direkt-elrontotta-a-gepet-roppant-szexi-fiatal-csaj-vagyok/

 

 

Felnőtt mesék – TÉLAPÓ – MÉLYEN FELSÓHAJTOTTAM ÉS FEJÉT AZ ÖLEMBE HÚZTAM…

(Felnőtt mesék) December hatodika volt, és egy barátom megkért, hogy lepjem meg a családját, öltözzek be Télapónak, és látogassam meg őket, vigyek ajándékot is, pont úgy, mint ahogy azt egy „igazi” Télapó teszi. Nagy nehezen elvállaltam a kérést, szereztem egy jelmezestől egy Mikulás-jelmezt, és beöltözve becsöngettem hozzájuk. A barátom felesége nyitott ajtót, egy nagyon szexi, csipkés hálóing volt rajta. Tamara rögtön észrevette, hogy megakadt a szemem rajta. Elmosolyodott, és beljebb invitált. Gyönyörű volt, a szexi hálóingben, formás testének finom vonalait kiemelte a finom ruhaanyag. De a szemei szomorúak voltak.

A folytatásért kattints a linkre!

https://pistike.hu/erotitkok/telapo-melyen-felsohajtottam-es-fejet-kisse-kozelebb-huztam/

 

 

Felnőtt mesék – LINDA ÉS TINA, A FANTASZTIKUS PÁROS – ANATÓMIA LECKE

(Felnőtt mesék) Anatómiát tanítok orvosoknak és nővéreknek. Gyakran elképzelem, hogy egy –, vagy több diákommal szeretkezem. A következő történem is a képzeletem szüleménye. Hallom, hogy kopogtatnak az irodám ajtaján. Kinyitom az ajtót, és örömmel látom két érzéki tanítványomat, Tinát és Lindát. Tina egy barna , hatalmas, sötét, csábító szemekkel. Karcsú alakja, kicsi, formás mellei vannak, pici dereka, és formás feneke van. Linda szőke. Gyönyörű arca, csinos alakja és hosszú szőke haja van. Karcsú dereka és kifejlett, kerek feneke remek látvány. Mindketten elsőéves nővérhallgatók, és egy osztályba járnak.

A folytatásért kattints a linkre!

https://pistike.hu/erotitkok/linda-es-tina-a-fantasztikus-paros-anatomia-lecke/

Pistike 2024 05 ho39

(Visited 2 166 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.