FELNŐTT MESÉK – NYÁRI GYAKORLAT A CSOKIGYÁRBAN

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(FELNŐTT MESÉK) Puszilok mindenkit, Évi vagyok, de sokan csak Vicusnak szólítanak. Főiskolás lány vagyok, közgazdaságtant hallgatok egy vidéki fősulin, és az első év végén volt egy olyan feladat, hogy teljesíteni kell nyári gyakorlatot valahol, majd kitölteni egy kis füzetet.

 

Leltár a raktárban

 

Apám egyik barátja egy csokoládégyárban főnök, és sikerült megoldania, hogy ott tölthessem a nyári gyakorlatot. Ott ismerkedtem meg egy sráccal, aki ugyanazon az évfolyamon, csak másik csoportban tanul. Hamar összebarátkoztunk, majd kibuliztuk, hogy éjszakás műszakba kerülhessünk együtt, mert olyankor egész laza a meló.

Egyik éjszaka, nem tudom, mi üthetett belénk, de nagyon be voltunk zsongva. Gyakorlatilag nekem olyan mértékű szexhiányom volt, hogy elhatároztam, megszerzem a srácot. Kitaláltam, hogy a főnök azt mondta, leltározzuk le a raktárban a kakaóport. Pisti ezt szó nélkül elhitte, és lelkiismeretesen követett, csak akkor lepődött meg, amikor magunkra zártam a raktárajtót. Tetszem neked? – kérdeztem Pistitől. Ő igenlően bólogatott, de hogy kész tények elé állítsam, levetkőztem teljesen meztelenre.

CSAPJ LE RÁ MOST! A cikk folytatás a Felnőtt mesék magazin májusi számában. Azonnal megvásárolható!
https://pistikeshop.hu/Felnott-mesek-magazin-2022-majus

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

 

EROTITKOK – ÓVAKODJ AZ EXED APJÁTÓL

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-ovakodj-az-exed-apjatol/

 

FELNŐTT MESÉK – DIPLOMAOSZTÓ UTÁN PIZSAMAPARTI EXEKKEL

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-diplomaoszto-utan-pizsamaparti-exekkel/

 

EROTITKOK – RIBANCNAK NÉZETT EGY IDEGEN

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-ribancnak-nezett-egy-idegen/

 

FELNŐTT MESÉK – ÉLVEZETES ÉJSZAKAI MŰSZAK

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-elvezetes-ejszakai-muszak/

 

EROTITKOK – NEKEM MÁSNAP REGGEL INDULT BE A BULI

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-nekem-masnap-reggel-indult-be-a-buli/

 

EROTITKOK – PÁRBAN HÁRMAN

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-parban-harman/

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 544 times, 4 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.