EROTITKOK – JÓKOR, DE ROSSZ HELYEN

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(EROTITKOK) Sziasztok, egyik legkellemesebb tévedésemet szeretném elmesélni nektek. A nevem Tamás, és chippendale fiúként (is) dolgozom, munkahelyem mellett. Bár mostanában inkább ez a főfoglalkozásom, mivel egy nap alatt egy havi munkabéremnek megfelelő pénz is sikerül megkeresnem. Nos, egyszer a következő történt: egy barátom megkért, hogy lepjem meg a barátnőjét, akit én még soha nem láttam, de megadta a címet.

Nem kérdeztem, miért akarja így meglepni a barátnőjét, gondolom, biztosan van rá valami oka. Talán szexmániás a barátnője, vagy valami… Egy rendőrös számmal készültem, amikor odaértem a házhoz, becsengettem, és egy irtó csini lány nyitott ajtót.

– Andrea? – kérdeztem, hivatalos arcot vágva.

– Nem, én a barátnője vagyok, Csilla. De szólok neki. Bejön?

Már bent is voltam, Andrea sem volt rosszabb nő, mint a barátnője.

– Fontos ügyben érkeztem, kisasszony – mondtam, azzal előkaptam a magnót, amit addig félreraktam, és elkezdtem táncolni és vetkőzni. A csajok csak nézek rám, gyönyörű szemekkel, aztán rájöttek, hogy nem hivatalos közeg vagyok, és elkezdték élvezni a műsort.

 

CSAPJ LE A 40 OLDALAS PISTIKE VICCÚJSÁGRA A LAPTAPIRON! ÉS AZONNAL OLVASHATOD A LEGFRISSEBB EROTITKOK SZTORIKAT.

A BELÉPÉSI KÓD MEGTALÁLHATÓ AZ ÚJSÁG 23. OLDALÁN!

EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN!

https://laptapir.hu/magazin/pistike

 

Csilla rámenős volt, odajött hozzám, és simogatta izmos mellkasomat, majd a kockás hasamat cirógatta karcsú, szexi ujjaival. Amikor letolta ma nadrágot is, mindkét csaj láthatta, hogy én is felizgultam. Az aprócska férfitanga nem rejtette el merevedésemet. Akkor már Andi is odalépett, és ketten simogatták végig a testem, elismerő szavat suttogva két oldalról a füleimbe. Andi karcsú, szőke hajú, kék szemű, igazi modell kinézetű csaj volt, Csilla pedig ugyanez, csak fekete hajjal. Amíg egyikük hozzám bújt, és simogatott, a másik hozott egy kis italt, amit örömmel elfogadtam. Ők is ittak, így még oldottabb lett az addigi elég forró hangulat.

Andi egyszer csak benyúlt a tangába, és megfogta a szerszámomat.

– Gyere csak, Csilla, ez aztán nem semmi! – ajánlotta a farkam a barátnőjének. Ő is jött, és ő is megfogta. Egyszerre két gyönyörű nő markolászta a farkam, simogatták a fenekem, és az egész testemet.

– Olyan kívánatos és cuki szerszám… Legszívesebben megkóstolnám – áhítozott Csilla, mire Andi biztatni kezdte, hogy akkor mire vár, kóstolja meg!

 

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

Csilla letérdelt elém, és kóstolgatni kezdett. Andi pedig simogatta a barátnője haját, és irányította a farkamon. Nos, úgy tűnt, nem ez az első bulijuk úgy, hogy mindketten benne vannak a szexben egyszerre. Andi is kedvet kapott a farkamhoz, letérdelt ő is, és a két érzéki, szexi csaj egyszerre kényeztetett. Felváltva szoptak, szinte harcoltak a szájukkal, hogy kinek a szájában legyen… A két huncut csajnak néha összeért a nyelve, amitől csak még jobban beindultam… Miután látták, mennyire beindít ez a leszbikus vonulat, elkezdtek csókolózni a farkam előtt, majd vetkőztették egymást, és elkezdték nyalni egymás punciját… Miután elélveztek, én következtem. Megbeszéltük, először Csillát dugom meg, majd Andit hagyom a végére. Csilla lovagolni imádott, ezért hanyatt feküdtem, ő pedig meglovagolt, úgy, hogy háttal ült rám, és úgy kezdett el lovagolni. Szexin vonaglott rajtam, kavart a puncijával, és rövid időn belül elélvezett. Aztán Andi jött, látogatásom tárgya – aki hátulról imádta, mint megtudtam. Négykézlábra állt, én pedig keményen elkezdtem kefélni – vadul dugtam, keféltem. Ő pedig hihetetlenül kéjes hangon sikítozott. Nagyon begyorsítottam – azt akartam, hogy úgy megdugjam, ahogy még senki, és amit még évek múlva is emlegetni fog….

Csodálatos pár órát töltöttem a két csajjal. Utána még beszélgettünk, és kiderült, hogy egy házzal arrébb is lakik egy Andi, akihez menni kellett volna… Úgyhogy sajnos – vagy inkább szerencsére – rossz lakásba csöngettem be. Lezuhanyoztam a csajoknál, felöltöztem, és meglátogattam a célszemélyt – barátom kérésére. Ott csak egy szimpla műsort adtam elő, mert előtte e a két vérbeli ribanc kifacsart, mint egy citromot…

 

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

 

TOVÁBBI CIKKEINK:

 

 

EROTITKOK – A KÉT BARÁTNŐ – ÚGY ESTEK NEKEM, MINT AZ ÉHES KISCICÁK

(EROTITKOK) Sziasztok, Ádám vagyok. Jelenleg több barátnőm is van egyszerre. A két lány, Panni és Reni az akik gyakran együtt jönnek fel hozzám, teljes egészében kielégítik a vágyaimat.

A folytatásért kattints a linkre!

https://pistike.hu/erotitkok/a-ket-baratno-ugy-estek-nekem-mint-az-ehes-kiscicak/

 

EROTITKOK – SÍTÚRA – CSÓKOKAT LEHELVE KISEBB HARAPÁSOKKAL FŰSZEREZTE                  

(EROTITKOK) A téli hónapokban mindig eszembe jut a következő élményem – egy baráti társasággal mentünk sítúrára, és ott történt meg velem a következő, nagyon izgalmas kis történet. Jó volt a társaság, de a hideg miatt mindenki úgy érezte, kell egy kis belső fűtés – azaz még síelés előtt felöntöttünk a garatra. Persze, amilyen a nők ,,szerencséje”, naná, hogy én estem a legnagyobbat a sípályán. És egyedüli nőként a társaságban, szerencse a szerencsétlenségben, hogy az összes srác nagyon segítőkész volt velem. Komolyabb baj nem történt, de azt javasolta a pályaorvos, hogy egy napot pihenjek a szállodai szobában. Unalmamban tévéztem, és ittam… Sokféle, finom alkoholos italt.

A folytatásért kattints a linkre!

https://pistike.hu/erotitkok/situra-csokokat-lehelve-kisebb-harapasokkal-fuszerezte/

 

EROTITKOK – ÜVEGPÖRGETŐS PARTY – MIRE ELÉG 10 PERC? CSAK NEM EGY DÚGÁSRA?

(EROTITKOK) Hogy kinek az ötlete volt az a szombat esti parti, már nem is tudom. A lényeg a lényeg, hogy három pár jött össze abban a kis tiszaparti nyaralóban azon a szombat estén. Azt hiszem, az érettségit ünnepeltük utólagosan. A nyaraló kedvenc barátnőm, Móni szüleié. Engem Zitának hívnak, páromat pedig Gézának. Móni barátja már évek óta Vili, aki nekem mindig is tetszett, de barátnőm ügyesebb volt, s elhappolta előlem. Volt még egy pár, Feri és Olga.

A folytatásért kattints a linkre!

https://pistike.hu/erotitkok/uvegporgetos-party-mire-eleg-10-perc-csak-nem-egy-dugasra/

 

EROTITKOK – A PÁRCSERE UTÁN FÖLDRE SZÁLLT ANGYAL LETT A FELESÉGEM

(EROTITKOK) Sok olyan történetet olvastam már, amiben férfiak osztoznak egymás feleségén. Én is arra vágytam, hogy drága hitvesemet végig nézzem, amint más férfivel szerelmeskedik. Marie, a feleségem 29 éves. Amikor összeházasodtunk mindketten gátlásosak voltunk szexuális téren. Lassacskán felfedeztük egymás testét. Három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az orális szex neki is örömet okozzon. Az én fantáziám, azonban nem éri be ennyivel. Ezt el is mondtam a feleségemnek, aki nem ellenkezett, mert ő is szívesen kipróbálná mással. Az pedig, hogy közben én figyelem, még izgalmasabb. Csak keressek egy megfelelő illetőt a számára.

A folytatásért kattints a linkre!

https://pistike.hu/erotitkok/parcsere-utan-foldre-szallt-angyal-lett-a-felesegem/

 

EROTITKOK – A MUNKÁSBÓDÉ TITKA – ,,MINI” NEM CSAK A MÉRKŐZÉS HŐSE VOLT – Ő TETT FÉRFIVÁ

(EROTITKOK) Mini tényleg elég alacsony termetű volt, ahogy a beceneve is jelezte. Ő a szakközépiskola kosárlabdacsapatának egyik erőssége, és éppen ezért olyan feltűnő a többiek között, hogy milyen picike. Egyébként egyáltalán nem csúnya, sőt, azt hiszem tökéletes a teste. A lába izmos, de ez ebben a sportban természetes dolog. És nagyon elegánsan tud irányt váltani, szlalomozni az ellenfél védői között velük, az egyszer szent. Én szorgalmasan kijárok a meccseikre, főleg, mióta ilyen kiváló eredményeik vannak. Odaülök az első sorba, lengetem az iskola zászlaját, és rigmusokat faragok, hogy bíztassam őket.

A folytatásért kattints a linkre!

https://pistike.hu/erotitkok/a-munkasbode-titka-mini-nem-csak-a-merkozes-hose-volt-o-tett-ferfiva/

 

EROTITKOK – BIOLÓGIÁBÓL IS ,,ÉRETTSÉGIZTEM” PEDIG NEM IS AKARTAM – MINDEN PERCÉT ÉLVEZTEM

(EROTITKOK) Június közepén mindig meleg van. Aki pedig érettségizik annak különösen. Az izzad rendesen. Miután kiderült, hogy rám csak a második napon kerül sor, hazamentem rendszerezni a gondolataimat. Másnap nem kis izgalommal a torkomban elindultam a szóbeli vizsgára. Amikor szólítottak az izgalom csak fokozódott bennem. A tanárok az ablak előtt, egy hosszú asztalnál helyezkedtek el. A tétel kihúzása után bőven volt időm felkészülni. Ami eszembe jutott azt mindent leírtam, és lassan unatkozni kezdtem. Miközben én a többieket nézegettem, addig úgy éreztem valaki engem vizslat. Arra fordultam és meglepve láttam, hogy a korábbi biosz-kémia tanárnőnk, Gizi ,,néni” az. Azért néniztük, mert nem ,,Gizizhettük”, hiszen mégiscsak a tanárunk volt. Pedig fiatal, vékony termetű, hosszú, sötét hajú, szép szemű lány volt. Formás mellei és hosszú combjai gyakran beindították a fantáziánkat.

A folytatásért kattints a linkre!

https://pistike.hu/erotitkok/virgin/biologiabol-is-erettsegiztem-pedig-nem-is-akartam-minden-percet-elveztem/

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 2 743 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!