(EROTITKOK) A nevem Szandi, nemrég múltam tizennyolc, és imádom a szexet. És persze szeretem olvasni más emberek kalandjait is, de most felbátorodtam, és szeretnék megosztani én is egy ilyen történetet veletek. Olyan iskolába járok, ahol a 13. év szakképző.
Én is kipróbálom a srácot…
Az egész úgy kezdődött, hogy rengeteget beszélgetünk a barátnőimmel egymás szexuális sikereiről, kalandjairól, szokásairól. Mindhárom barátnőm nagyon dicsért egy srácot, a szakképzős Attilát, hogy ő mennyire jó a szexben, és ezzel engem is jól felcsigáztak. Elhatároztam, hogy én is kipróbálom a srácot. Nem volt nehéz behálóznom, ugyanis eléggé jó csaj vagyok. Egyik tornaóra után odamentem hozzá, és nemes egyszerűséggel kikezdtem vele. Közben végigmustráltam a testét, és rájöttem, a barátnőimnek tényleg igazuk volt. Nagyon jól néz ki a srác! Egy szál póló és rövid tornanadrág volt rajta, és elindult a zuhanyzó felé. Követtem, de a fiúzuhanyzóba mégsem mehettem be! Kint vártam, ő pedig zuhanyzás után kijött, és odajött hozzám. Mindketten tudtuk, mit akarunk a másiktól. A WC üres volt, kézen fogott, és az egyik fülkébe mentünk be. Bár fiatal vagyok, vagy talán épp azért? – de szeretem a szexet nagyon. És állítólag elég jó is vagyok benne.
Egyik kezemmel lenyúltam
Leült az ülőkére, én pedig az ölébe ültem, még nadrágban voltam, feszes, formás combjaim hozzásimultak testéhez. Átölelt, és vadul csókolt mindenhol – a nyakamat, a melleimet, én pedig szexet imitálva mozogtam rajta, lovagoltam, és éreztem, hogy keményedni kezd. Majd levette a pólómat, amik alól pici, de formás melleim bukkantak elő. Rögtön rábukott, és felváltva habzsolni kezdte őket, közben mindenütt simogatott. Amikor éreztem, hogy elég kemény, lecsusszantam róla, és elé térdeltem, miközben ő ülve maradt. Csak annyi időre emelkedett fel, hogy kiszabadítsam a farkát a nadrágjából. Aztán odahajoltam, és bevettem a számba. A nyálammal benedvesítettem, így könnyen csúszkált a számban. Megfogta a fejem, és magára húzott, így dugta a számat. Szeretek szopni, és imádom, ha ezt csinálják velem. Belekapaszkodtam a vécécsészébe, és úgy szoptam, bár nehezen kaptam levegőt, de élveztem szép szál dákóját mozogni a forró ajkaim között. Közben egyik kezemmel lenyúltam, benyúltam a bugyimba, és izgatni kezdtem magam. Éreztem, hogy nagyon nedves vagyok.
Hangok nélkül mozogtunk
Felállított, és most már a harcra kész farkára ültem. Egy pillanat alatt mélyre csusszant belém. Felnyögtem, majd észbe kaptam, hogy csendben kell maradnunk, nehogy lebukjunk – ezért akár még ki is rúghatnának minket. Úgyhogy izgató csöndben, hangok nélkül mozogtunk. Éreztem, ahogy kitölti a forró puncimat, szinte a méhemig hatolva. Szőrös golyói a hüvelyem bejáratát masszírozták. Mivel nem volt nagy a mozgástér, a vécé falába tudtam kapaszkodni és úgy lovagoltam. Közben, mint a filmeken, játszottunk egymás szájával és nyelvével. Lehunytam a szemem, hátravetettem magam, és apró csodaként éltem meg minden egyes mozdulatot, amik egyre közelebb vittek az orgazmushoz. De azért nem voltam felelőtlen, nem akartam, hogy belém élvezzen. Leszálltam róla, és úgy ültem vissza, hogy ágaskodó dákója a popsilukamat ingerelje. A farpofáim között mozgott tovább, de nem dugta meg a popsim, csak közöttük csúszkált puncinedvemtől már lucskos dákója.
Egyre gyorsabban lovagoltam
Engem is izgatott ez a helyzet, és egyre gyorsabban lovagoltam, ő pedig erősen mozgatott, kemény kezekkel szorította a derekamat. Óriásit élveztem, karcsú, fehér, törékeny testem minden ízében remegett. A farkát a popóm közé szorítottam, nem is engedtem el, míg az orgazmus hullámai teljesen el nem zsibbasztottak. Aztán lekászálódtam, és letérdeltem elé. Megtöröltem izzadt homlokomat, félrefésültem a hajtincsemet az arcom elől. Kiéhezett szomjas számmal a még merev farkat vettem újra kezelésbe. Két kézre fogtam, és nyalogattam, mint egy fagyit, aztán ismét tövig bevettem a számba. Szívtam a farkát, mint egy vákuumporszívó – majd verni kezdtem a dákóját, és kitátott szájjal, kinyújtott nyelvvel vártam, hogy elélvezzen. El is élvezett – teleélvezte a szám, a szemembe is ment és a hajamba is. Mikor már nem jött több sperma, még szépen tisztára szoptam, majd felöltöztünk, és kiosontunk a fülkéből.
Épp időben érkeztem vissza
A mosdónál még lemostam az arcomról és a hajamról a spermát, és visszamentünk a termeinkhez. Épp időben érkeztem vissza, abban a percben csengettek, ahogy a termünk ajtajához értem. Azóta rendszeresen szexelünk a vécében, és persze elmeséltem a barátnőimnek, milyen izgi helyszín.
A címlapkép illusztráció!
ITT IS TALÁLKOZHATSZ VELÜNK:
Pistike Viccújság Az Instagramon https://www.instagram.com/pistikeviccujsag/
Pistike Viccújság A Facebookon https://www.facebook.com/pistike.viccmagazin
Erotitkok A Laptapiron https://laptapir.hu/magazinok/erotitkok
Felnőtt Mesék A Laptapiron https://laptapir.hu/magazinok/felnott-mesek
Pistike Viccújság A Laptapiron https://laptapir.hu/magazinok/pistike
Erotitkok Fan Club https://www.facebook.com/groups/erotitkokfanclub
Erotitkok – Pikáns Mesék Felnőtteknek https://www.facebook.com/groups/erotitkok
Felnőtt Mesék https://www.facebook.com/groups/felnottmesek
EZ IS ÉRDEKELHETI:
EROTITKOK – APUCIVAL SZEREPJÁTÉKOZTUNK, LARA CROFT VOLTAM
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-apucival-szerepjatekoztunk-lara-croft-voltam/
EROTITKOK – CSAJOZÁS HELYETT ANYUCIT BOLDOGÍTJA A FIA
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-csajozas-helyett-anyucit-boldogitja-a-fia/
EROTITKOK – GÉMER DÉLUTÁN NÉGYESBEN (2N+2F)
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-gemer-delutan-negyesben-2n2f/
EROTITKOK – MARICÁT SZERETTEM, A NŐVÉREM VIGASZTALT IS
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-maricat-szerettem-a-noverem-vigasztalt-is/
EROTITKOK – GIMIS KALAND -FREE
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-gimis-kaland-free/
EROTITKOK – A KÉK KAPSZULÁS GENTLEMAN
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-a-kek-kapszulas-gentleman/
1 Trackback / Pingback
Comments are closed.