– Hát szervusz! Te vagy, aki fel mertél hívni! Akkor most már magadra vess! Hatalmas hibát követtél el, és igen haragszom Rád! Hogy mersz zavarni? Tudod, mit csinálnék Veled, ha a kezem közé kapnálak? Érdekel, ugye? Akkor most maradj méla kussban, és hallgass!
– Hát először is. Megmutatnám Neked, hogy a nő az úr a háznál! Vetkőzz! Érted? Ezt kiáltanám, és hatágú korbácsommal noszogatnálak, míg az utolsó szánalmas kis ruhafoszlány is el nem tűnne a testedről.
– Fognám a ruhaszárítókötelet, és anyaszült meztelenül kötöznélek kemény faszékemhez! Lábaidat külön-külön, szétterpesztve csomóznám a szék lábaihoz. Erősen meghúznám a kötelet, hogy a húsodba vájjon! Úgy! Érzed már, te mocsok! Te mocsok férfi! Most megkapod, ne félj!
– Selyemkendőmmel cirógatnám a farkad, de alighogy egyet mozdulna, hogy talpra álljon, hatalmas pofont kennék le Neked! Hogy mered kimutatni, hogy megkívántál?
– Nincs jogod hozzám! Izmaim feszülnek a karomon. Csaknem szétrepesztik bőrfelsőrészemet. Hosszú fekete hajamat kacagva hátra vetném, és lovaglócsizmám sarkával lábfejedre vágnék! Nyüszíts a kíntól és a kéjtől! Én vagyok Domina, az Úrnőd!
– A szemem is feketén villog, és árgus szemekkel figyelem farkad minden rezdülését. Ujjaidat hatra feszítem, és véresre harapom fülcimpádat. Ezt érdemled, szolga!
– Könnybe lábad-e a szemed, mikor orrodat kegyetlenül megcsavarom, és hatalmas ütést mérek meztelen mellkasodra? Könyörögj kegyelemért, mert ki vagy szolgáltatva nekem, és azt teszek Veled, amit csak akarok!
– Lassan lehúzom magamról a fekete bőrnadrágot, és megláthatod, hogy én nem hordok bugyit. Nem vagyok elesett, gyenge nő azzal a szánalmas ruhadarabbal. Én „A Nő” vagyok! Úrnőd, és parancsolód! Jegyezd meg, te féreg!
– Szétterpesztett lábakkal állok meg előtted, hogy megláthasd azt a testrészemet, amelyért mindenre képesek vagytok. Nem kapod meg! Csak izgulj, és meredjen a farkad, hadd pofozzalak tovább. Megállj, még szögecses kesztyűmet is felveszem, hogy jobban fájjon! Nesze! Érzed, nyomorult férfi! Kaptál-e ekkorát bármikor háromlábú nyomoronctól?
– Ó, látom, kezded eszedet veszíteni! Lihegsz, és a szemed kidúvad. Ne tudd meg, mennyire szánalmas, és gyenge vagy így. Azért a pár másodperc kéjért lihegsz, és sóvár szemeiddel testemet falod. Hát, nesze! Ököllel váglak arcon, hogy megtudd, ki az úr! Ha kell, itt van még egy!
– Jól van. Már szenvedsz. Ezt szeretem. Alázkodj meg, és könyörögj
kegyelemért! Úgy… jó… szépen kértél…
– Lassan közelebb lépek hozzád, és szétterpesztett lábbal föléd magasodom. Farkad még nem éri el szőrzetemet, csak a közelben van még, de egyre jobban kívánsz.
– Csigalassúsággal ereszkedem öled felé, hogy azt hidd, sosem érem el. De kegyelemet kaptál, meglesz, amit kívánsz. Nyílásomat széjjelhúzom, és lassan felnyársaltatom magam veled. Farkad hálásan simul forró hüvelyem mélységeibe.
– Mikor már szinte jó Neked, őrült vágtába kezdek Rajtad! Kissé oldalra is dőlök, hogy ne tudd, élvezz-e, vagy azt hidd, menten leszakad a dákód. Vadul ugrálok combjaidon, és már hörgők is, mert keménységedet fenemód élvezem! Jól választottalak. Ma Te kellettél nekem. Keményen tartalak és meglovagollak. Micsoda gyönyörűség!
– Ne merd mutatni, hogy élvezel, mert így is szájon tudlak vágni! De már érzem, hogy nekem elég lesz már! Ahogy a kéj elönt, hófehér fogsoromat válladba mélyesztem, és szorítom, szorítom addig, amíg ki nem töltöttem kedvemet Rajtad!
– És most menj! Szerencséd, ha elélveztél!
A szerző ismeretlen.
A kép illusztráció!
