REGGELI DERÉKFÁJÁS – FIZETNEM NEM KELLETT – ANDEE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Reggel indultam el otthonról, és ahogy szálltam be a kocsiba egy rossz mozdulat miatt, beállt a derekam. A könnyem kicsordult, annyira fájt. Nagy nehezen bekászálódtam az autóba kerestem egy jó masszőrt, felhívtam és szerencsére egyből tudtam menni hozzá. Mikor megérkeztem, látta mi a gond, mondta, hogy menjek be a szobába, vetkezzek le bugyira, törölköző ott van a masszázságy mellett, feküdjek hasra, pár perc múlva jön.

Nem volt kis tortúra, mire feltornásztam magam és hasra tudtam feküdni. Viszont az már teljesen esélytelen volt, hogy a törölközőt a seggemre terítsem. Hamarosan jött is a masszőr és vigyorogva mondta, hogy magukra szokták teríteni az emberek a törölközőt. Válaszoltam, hogy szerettem volna, de a testem nem akarta ezt a mozdulatot. Ő illedelmesen rám terítette.

 

BEKENTE A DEREKAM ÉS ÓVATOSAN MASSZÍROZTA OTT AHOL FÁJT

 

Elkezdte gyúrni a hátamat, a lapockámnál kezdett és haladt a derekamhoz. Mikor odaért felszisszentem. Azt mondta, hogy izomlazító krém kell. Bekente a derekam és óvatosan masszírozta ott ahol fájt. Eleinte az hittem beszarok annyira fájt, de ahogy elkezdett melegedni múlt az éles fájdalom. Éreztem ahogy ellazulnak az izmok és egyre kellemesebb érzés volt. Mondta, hogy krémet váltunk és folytatta a masszázst. Baromi kellemes forró érzés öntött el a fájdalom pedig elmúlt. Mikor a derekam alját dörzsölte, felsóhajtottam. Azonnal elöntött a kéjes érzés és megremegtem.

Tetszik mi? – kérdezte. Ránéztem és mosolygott. Lehúztam a seggemről a törölközőt és mondtam neki, hogy abba ne hagyja. A seggemre nyomott egy jó adagot a csodakrémből és gyúrta. Félelmetes érzés volt. Kicsit széttettem a lábam és ő azonnal a combjaimon folytatta a masszírozást. Egyre fentebb engedte a kezét. Mikor a combtövemet dörzsölte, már folyamatosan sóhajtoztam, nyögtem, markoltam a masszázságyat.

 

EGYIK KEZÉVEL A COMBHAJLATOMAT GYÚRTA A MÁSIKKAL BUGYIN KERESZTÜL JÁTSZOTT A PUNCIMMAL

 

Egyik kezével a combhajlatomat gyúrta a másikkal bugyin keresztül körkörösen játszott a puncimmal. Izzott a puncim. Lassan egyre nagyobb hullámokban öntötte el a testem a kéj. Jó pár perc múlva elélveztem és valami eszméletlen sokáig tartott az élvezés. Megvolt a csúcspont, de nem hagyta abba. Amilyen lassan élveztem el olyan sokáig tartott a lecsengés. Érezte a testem minden mozdulatából minden megrándulásából, hogy mikor mit kell csinálnia.

Mikor mindennek vége volt, áttért a hátamra és a nyakamra. Annyira, de annyira kurva jó érzés volt egy eddig ismeretlen élvezés után egy lazító masszázs, hogy az elmondhatatlan. Mikor kiélvezkedtem magam és a kéjtől már ki tudtam nyitni a szemem, ránéztem és hatalmas vigyorral az arcán kérdezte, hogy élveztem-e a masszázst és fáj-e még a derekam. Nem szóltam semmit, csak rámarkoltam a farkára.

 

BELEMARKOLT A HAJAMBA ÉS FINOMAN TUDTOMRA ADTA, HOGY KAPJAM BE A FARKÁT

 

Nem ellenkezett. Közelebb lépett. Kivettem, lágyan húzgáltam rajta a bőrt. Finoman ráleheltem egy csókot a vérvörös duzzadó makkjára és lágyan finoman óvatosan csókoltam a farkát. Kivettem a számból és körbenyaltam az egészet. Leszálltam az ágyról, leültettem, széthúztam a lábait, elé térdeltem és lassan, nagyon lassan nyalogattam a combhajlatát, a hasát, a combját, tele nyelvel cirógattam a golyóit és mindeközben lágyan rejszoltattam.

Belemarkolt a hajamba és finoman tudtomra adta, hogy kapjam be a farkát. Megint csak lágyan megcsókoltam a makkot. Jól benyálaztam az ajkaim és rászorítottam, úgy húztam ki a számból, hogy cuppant egy nagyot. A szemébe néztem, kicsit kinyújtottam a nyelvem, hozzádörzsöltem a makkjának az alját, párszor erősebben a nyelvemhez is vertem, aztán lassacskán a torkom mélyére küldtem. Láttam a szemében a csodálkozást, hogy az egész farkát elnyeltem. Lassan kivettem és lassan megint leküldtem. Rászorítottam a fejem a lágyékára és a kinyújtott nyelvemmel lefetyeltem a golyóit.

 

MEGBESZÉLTÜK, HOGY KÉTHETENTE JÖVÖK HOZZÁ MASSZÁZSRA

 

Egyre erősebben markolta a fejem. Éreztem, hogy lüktet a farka. Ekkor váltottam. Folyamatosan, gyorsan járattam a torkom mélyére a farkát, cirógattam a zacsiját és a combját. Nagy erővel robbant be a torkomba. Mikor elélvezett, gyorsan nyeltem, bekaptam a makkját és erősen, gyorsan járattam rajtam a nyelvem és szorítottam az ajkaimmal, miközben járt még serényen a farkán az egyik kezem, míg a másikkal még mindig a golyóit morzsolgattam.

Az összes életet kiszívtam a farkából.

Megbeszéltük, hogy kéthetente jövök hozzá masszázsra. Egy évre előre be is írattam magam. Fizetnem nem kellett és megállapodtunk, hogy dugni soha nem fogunk. Maradunk ennél a felállásnál.

Hazamentem. Lefeküdtem. Mikor felébredtem, még mindig bizsergett a testem. Ahogy elalélva feküdtem, megjött a férjem. Nem szóltunk semmit.  Lassan levetkőztetett. Simogatott, cirógatott lágyan. Hozzáért a puncimhoz, pár mozdulat után el is élveztem. Megcsókolt. Nyomtam egy terpeszt. A vállára tette a lábaimat. Simogatta, nyomkodta a melleimet. Ahogy rám hajolt és megcsókolt a puncim beszippantotta a farkát. Nem mozdultunk, csak csókolóztunk.

 

BRUTÁLISAN MÉLYEN BELÉM TUDJA TOLNI A FARKÁT

 

Az oldalamra fordított, egyik lábam a lábai között kinyújtva a másik a mellemhez felhúzva. Így brutálisan mélyen belém tudja tolni a farkát. Folyamatosan, de lassan, mégis erősen és határozottan futtatta bennem a farkát. Kb minden 8-10-ik húzásra elélveztem.

Feltérdeltetett. Megszorította a seggem és mondta, hogy készülj…

…tudtam mi következik…

…vettem egy nagy levegőt és amint beszívtam, felüvöltöttem az élvezettől mert…

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 973 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!