Hogy kinek az ötlete volt az a szombat esti parti, már nem is tudom. A lényeg a lényeg, hogy három pár jött össze abban a kis tiszaparti nyaralóban azon a szombat estén. Azt hiszem, az érettségit ünnepeltük utólagosan. A nyaraló kedvenc barátnőm, Móni szüleié. Engem Zitának hívnak, páromat pedig Gézának.
Móni barátja már évek óta Vili, aki nekem mindig is tetszett, de barátnőm ügyesebb volt, s elhappolta előlem. Volt még egy pár, Feri és Olga.
Szokásos estének indult. Kint főztünk, fürödtünk a Tiszában, napoztunk, meg ilyenek. Este azonban valamelyik fiú felvetette, hogy izgalmasabbá tehetnénk az éjszakát, s játszunk üvegpörgetőset. Persze ruhában. Egyszerű a játékszabály: aki felé fordul az üveg nyaka, az levesz egy ruhadarabot.
Biztos, hogy a fiúk csaltak, vagy összejátszottak, mert szerintem képtelenség, hogy a lányok már szinte meztelenek voltak, mikor róluk még csak pár ruhadarab hiányzott.
Nem vagyok szégyenlős, nem is voltam ellene, sőt, kissé izgatott is a játék. Aki játszott már ilyet, tudja. A baj mindig ott kezdődik, amikor az első fiú megszabadul a gatyájától. Mert ott már nem lehet színlelni. És a fiúk addigra igencsak begerjednek. Szóval, ahogy lemennek a ruhák mindenkiről, jönnek a feladatok.
Azaz a résztvevők mondanak valamit, és aki felé fordul az üveg annak meg kell csinálni. És ezek a feladatok általában erotikusak.
Már több üveg bor elfogyott, elhihetitek, nem nagyon voltak gátlásaink.
Az elején még nem durvult el a dolog, de aztán bejöttek olyan feladatok is, amik a párokat szétszakították. Vagyis például Móninak nem Vilit kellett simogatnia, hanem az én barátomat, Gézát. Akkor kaptam én egy feladatot, hogy menjek át tíz percre a másik szobába Vilivel. Azt nem mondták meg, mit kell tennünk. Ez benne a durva. És ők soha nem is tudták meg.
A többség úgy tudta, hogy csak beszélgettünk, de bevallom, olyan tíz percben volt részem abban a szobában, hogy soha nem fogom elfelejteni. Ahogy beléptünk, Vili rögtön nekem esett. Képzelhetitek…
És a másik feladatra mégis úgy felháborodtam, bár nem mutattam, hogy majdnem megölt az ideg. Gézának Mónival kellett kimennie az udvarra tíz percre.
Forrt bennem a düh. Pedig nem tudtam, mi történik…
Akkor. Mert vagy két nap múlva Géza bevallotta, hogy felszarvazott.
Persze én is elmondtam neki, hogy mi sem csak beszélgettünk Vilivel.
Related posts: