FELHÍVOTT AZ EGYETEMISTA SZOBATÁRS – AZ OTTHONI EGYÜTTLÉTEINK ROVÁSÁRA NEM MEHET! – ANDEE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Pont hazaértem, amikor megcsörrent a telefonom. Meglepődtem, mert az egykori egyetemista szobatársam hívott, aki szintén biszex csajszi. Örömmel vettem fel a telefont, gondoltam a környékünkön jár, és akkor beugrik hozzánk.

Szóltam is a páromnak és kihangosítottam a telefont. Rövid mizu veled, mit csinálsz után rátért a lényegre a Niki. Most kurvaként keresi a kenyerét. Van egy rendszeres ügyfele, aki szeretne most harmadiknak egy biszex vadmacskát és ő rám gondolt. Elmondta, hogy teljesen korrekt a faszi, minden perverziótól mentes, de az igényes szexet szereti és a kibaszott jó nőket. Tudja, hogy nagyon tudok és szeretek szopni, dugni ezért gondolt rám. Tudja, hogy simán szét tenném neki a lábam, de ezzel most jó pénzt is kereshetek. Mondtam, hogy végig gondolom a dolgot.

NINCS KIFOGÁSA EZ ELLEN

Összenéztünk a férjemmel és ő mondta, hogy nincs kifogása ez ellen. Sőt, ha megválogathatom, hogy ki teheti belém a farkát, akkor tuti, hogy több pénzt keresnék, mint a jelenlegi munkámmal, a lényeg, hogy az itthoni dugásaink kárára nem mehet. Visszahívtam Nikit és mondtam, érdekel a dolog. Azt válaszolta, hogy gondolta és nemsokára be tud fordulni hozzánk, ha gondolom.

Erotitkok ajánló: JACHT KALAND – TÖBB PÉNZÜNK LETT, MINT AMIKOR ELINDULTUNK HAZULRÓL

Mikor végre megérkezett, bevezettem a nappaliba. Levette a hosszú kabátját, odadobta a férjemnek és mindketten csak annyit mondtunk, hogy .,bazdmeg!”. Egy piciny átlátszó top és egy ezüst nagyon pindurkó rövidnadrág, ami rendesen tövig bevágott a puncijába és ezüst tűsarkú volt rajta.

NINCS NAGY MELLE, DE NAGYON FORMÁS ÉS KEMÉNY

Ügyfélhez megyek és ő kérte, hogy így nézzek ki mondta vigyorogva és leült a kanapéra. Mellé ültem, a topot a nyakába toltam és rászívtam magam a mellére. Nincs nagy melle, de nagyon formás és kemény. Ahogy nyaltam a bimbócskáját, hamar megkeményedett tudom, hogy mennyire szereti, ha játszom az ikreivel. Ahogy gyúrtam, nyaltam faltam a cickókat ő sem tétlenkedett, fogdosott ahol csak ért.

Erotitkok ajánló: CSAK AZ ANYÁM MEG NE TUDJA, HOGY A PASIJÁVAL KAVAROK

Míg elvoltunk egymással, a férjem behozott pár játékszert és elkezdett kihámozni a ruhámból. Amint megszabadított engem a textiltől Nikiről húzta le a minimális ruhát. Nagy örömmel emelte a seggét, hogy levegye a nacit. Mikor mindketten pucérok voltunk, gyorsan ollóba fordultunk. Hevesen ráztuk a seggünk, és dörzsöltük össze a puncinkat. Rendesen csicsogott, csattogott egymáson a pinuskánk és ahogy élveztünk, a férjem egyszerre markolászta a melleinket.

MOHÓN, KIÉHEZVE ESTÜNK EGYMÁS PUNCIJÁNAK

Egyszerre élveztünk el. Mint akik megbeszélték előre, azonnal 69-be fordultunk és mohón, kiéhezve estünk egymás puncijának. Mindketten nyögdécselve, cuppogva, sóhajtozva nyaltuk faltuk a másik puncikáját. Mindkettőnk kezébe adott a kedvesem egy dildót és szinte egyszerre varrtuk egymásba. Mindketten egyforma hangosan felsikoltottunk és sikítva, visítva nyaltuk egymást, miközben vadul és gyorsan futtattuk a másikban a dildót.

Erotitkok ajánló: A BŐVÉRŰ NŐVÉRKE – KULCSRA ZÁRTA SZOBÁM AJTAJÁT ÉS…

Most is szinte teljesen egyszerre élveztünk el. Megfordultam és lágyan csókolóztunk, nyalogattuk, simogattuk egymást. A férjem mellénk húzódott és mindkettőnket fogdosott, tapogatott, simogatott. Mikor lecsengett az élvezésünk, Niki mondta, hogy most nem dughatja meg a férjecském, mert ügyfélhez megy, viszont egy kézi levezetést kap tőle.

HIRTELEN VÁLTOTT ÉS MEGLEHETŐSEN GYORSAN VERTE A FARKÁT

Felültünk a párom elénk állt és Nikike ráfonta a farkára a kezét és lassan és roppant technikásan játszott, míg mi továbbra is csókolóztunk. Aztán hirtelen váltott és meglehetősen gyorsan verte a farkát. A kedvesem teleélvezte mindkettőnk fejét és mellkasunkat. Megragadta a fejem és tövig tolta a számba. Két oldalt fogta a fejem és dugta a szám.

Amikor lankadtra szoptam a szerelmem farkát és Nikivel lenyalogattuk egymásról a nem kis adag spermát. Mondta Niki, hogy na ilyesmit kell művelni az ügyfelével…

Andee

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 587 times, 3 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.