FELNŐTT MESÉK – BENNED AZTÁN VOLT ANYAG!

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(FELNŐTT MESÉK) Az erőmű egy óriási épületkomplexum, ahol lassan immáron tíz éve dolgozom, mint rendszergazda. Szerencsére nem sok probléma adódik, vagy ha mégis, hát hamar meg tudom oldani és mehetek utamra, vagy más cégekhez, melyekkel szintén kapcsolatban állok, és akiknél ugyancsak én felelek a számítógépes rendszerükért.

Hát ezt nem hiszem el!

 

Körülbelül egy hónapja azonban olyan problémával akadtam szemközt, amit egyszerűen sehogy sem tudtam megoldani. Már hat órája próbáltam összehozni, hogy nyolc gép lássa egymást a hálózaton, piszmogtam vele, de valamiért az istennek sem sikerült. Hol csak a fő gép tűnt el, hol egy-kettő, vagy az összes többi.

 

MINDÖSSZE KÉT KATTINTÁS A LAPTAPIRON

ÉS MÁR OLVASHATJA IS A PISTIKE VICCMAGAZINT!

Kattintson az Előfizetés vagy a Bejelentkezés gombra.

https://laptapir.hu/magazin/pistike

EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN! A kínálatban megtalálja a Pistike viccújság legfrissebb számát, illetve az archívumot 2015-ig! Kedvenc lapjait online is olvashatja, mobil eszközökön pedig magával viheti, így bárhol, bármikor eléri. Előfizetésével a korábbi megjelenésekhez, további lapokhoz, különszámokhoz is hozzáférhet! Nem szükséges egy évre előre kifizetni az előfizetést, mint a nyomtatott lapoknál, a Laptapiron havonta fizet mindössze 1490 forintot. Előfizetését bármikor megállíthatja és újra indíthatja.

 

– Hát ezt nem hiszem el, basszus! – Káromkodtam hangosan, mert nyugodtan megtehettem, hiszen senki nem volt a teremben. Egyrészt amúgy is „hagytak dolgozni”, másrészt már hajnal kettő körül járt és ebben a teremben nappal sincs valami nagy forgalom. Itt nincs semmi, ami hozzájárul az erőmű működéséhez, leginkább én szoktam itt lógni, ha karbantartom a dolgokat.

 

Jöjjön be bátran

 

Kezdtem elálmosodni és nagyon megörültem, mikor a takarítónő benyitott és kérdőn tekintett rám, hogy vajon szabad-e zavarkodnia.

– Jó estét, kedves Teréz! Jöjjön be bátran, csak megtenné előtte, hogy hoz nekem egy jó erős kávét az automatából? Nem tudom, meddig tart még a munka, mikorra sikerül megjavítanom a rendszert, feldobna egy kis koffein.

Csak egy bólintás és kedves mosoly volt a válasz, már el is tűnt az ajtóban.

 

Csinos a miniszoknyájában

 

Tíz perc múlva tért vissza, kezében kis tálcán a forró, gőzölgő kávém. Mintha életelixírt hozott volna, úgy nyúltam felé. Hálásan tekintettem rá, de csak miután felhörpintgettem a pohár tartalmát, akkor vettem észre, hogy milyen szép az arca és a takarító ruhája ellenére is milyen szexi, csinos a miniszoknyájában, fehér zoknijában. Csupán pár pillanatig pihent meg rajta a tekintetem, ő mégis észrevette és nevetve nézett vissza.

 

Szolgálatára lehetek még valamiben?

 

– Szolgálatára lehetek még valamiben, Sándor? – kérdezte és elakadt a szavam, mert úgy éreztem, hogy erotikus kicsengése volt az érdeklődésének. Egyébként is az egész nőt valami furcsa erotika lengte körül. A mozdulatai, a viselkedése, a hangja… Igen: a hangja valami eszméletlenül dögös volt… Mintha kurtizán lenne és nem takarítónő…

 

Kihez forduljanak feltöltődésért

 

– Nem-nem, köszönöm – rebegtem zavartan és elhessegettem fura gondolataimat. Már majdnem visszafordultam a gépekhez, mikor ott termett mellettem és vállamra helyezte szép, puha kezét. Nagyot nyeltem szavaira.

– Meglátszik, hogy ön nem közvetlenül az erőmű dolgozója – kezdte és én bambán néztem rá. – Az itteni férfiak mind tudják, hogy kihez forduljanak feltöltődésért, ha az éjszakai műszak elgyötörte őket…

 

Már csak a szoknya volt rajta

 

– Óh, igen? – böktem ki végül idétlenül, annyira letaglóztak a szavai és közeledése.

– Igen – felelte sejtelmesen, majd olyan közel jött, hogy testünk összeért, szemembe nézett alulról – majdnem egy fejjel magasabb vagyok nála – és kioldotta felső gombjait, hogy formás melleit mustrára tegye számomra.

– Jézusom – nyögtem erre és végre hozzáértem: fenekét kezdtem simogatni, miközben próbáltam nyeldekléssel a száradó torkomat használható állapotba hozni. Kikerekedett szemmel bámultam csodás melleit és ő eltávolodott tőlem, hogy ráfordítsa a terem kulcsát. Visszatérve már csak a szoknya volt rajta, ringó, óriási mellei nem engedték, hogy másra figyeljek.

 

No, nézzük, mid van

 

– Havonta egyszer kapok egy összegyűjtött összeget a fiúktól… – világosított fel. – csak hogy tudd, most nem kell fizetned, majd ráérsz később… és még ki tudja, nem-e lesz rám szükséged…

– Biztosan – bólintottam és megfogtam hozzám tolt hasát. Egy éve nem voltam nővel, akkor hagyott ott az a kurva Zsanett… Na, mindegy, a lényeg, hogy a farkam már nagyon vágyott egy jó kis szex után.

– No, nézzük, mid van – nevetett és nadrágomra mutatott, hogy vessem le magamról, amíg ő is megszabadult a szoknyájától és bugyijától.

 

Ülj csak le, ha nem bírod…

 

Csupaszra borotvált puncija vonzott, mint a mágnes. Péniszem úgy lüktetett, hogy a lány meg is jegyezte:

– Ez ám a szép darab – csettintett a nyelvével. – Az egyik legszebb, amit itt az erőműben láttam.

– Köszönöm – szóltam idétlenül, majd alig bírtam megállni a lábamon, ahogy letérdelt elém és jó erősen szopni kezdett. Hátrafaroltam az asztalig, abban kapaszkodtam meg, de térdem remegett. Rutinos mozdulattal odafordította a széket mellém.

– Ülj csak le, ha nem bírod…

 

Nyald ki a puncim!

 

Egyből belehuppantam és ő széttárt combjaim között folytatta dolgát.

– Szét ne durranjon ez a szép fasz – felállt, nyálasan szájon csókolt és punciját arcomhoz tolta.  – Nyaljál! Nyald ki a puncim!

Válasz helyett azonnal csókolgattam, nyalogattam gyönyörű csiklóját, szeméremajkait, mire ő ütemesen mozogni kezdett a nyelvemen, államon, amíg meg nem remegett és arcomra nem engedte örömnedvét.

 

Én is szeretem kiélvezni

 

– Én is szeretem kiélvezni, ha mód van rá… Most már megbaszhatsz – mondta és vállaimra téve a tenyerét, lassan ráereszkedett a farkamra. Olyan nedves volt, hogy egyből belecsúsztam nem éppen szűk hüvelyébe. Szemben ültünk, és amikor lovagolni kezdett rajtam, láttam a melleit fel-le pattogni, gyönyörű arcát a kéjtől mosolyogni.

 

KI MONDTA, HOGY NEM JUTHATSZ HOZZÁ MINDEN HÓNAPBAN

KÉNYELMESEN AZ OTTHONODBA SZÁLLÍTVA

A KEDVENC FELNŐTT MESÉIDHEZ?

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

– De jó faszod van, öcsééém – nyögte. – Szétbaszod az édes ki pinám! Ah, de jó!!

 

Engedd belém, te kis disznó

 

Látta rajtam, hogy le vagyok taglózva: két kezem oldalt lelógott erőtlenül, nyögve, lihegve, tátott számból folyó nyállal élveztem mozdulatait.

– Neked… meg… jó pinád van… – ennyire voltam képes, mert csak a farkamból jövő ingerek uraltak már. – Jön… a gecim… – lihegtem zsibbadt nyelvvel nehezen.

– Engedd belém, te kis disznó. Lődd belém az összes gecid! – markolt a hajamba és szemembe nézve még vadabbul folytatta a lovaglást. – Basszál, basszál, lőj belém, te fasz!

 

Benned aztán volt anyag

 

– Aaaaa! – ondóval együtt tört ki belőlem a kiáltás és elfúltam, ahogy nyelve számba tolulva pörgött. Szét voltam csúszva, alig bírtam magamhoz térni.

– Benned aztán volt anyag – nevetett, mikor leszállt rólam és hüvelyéből a földre csöpögött az ondóm. Felöltözött és szakmájához méltón eltávolította aktusunk nyomait.

Én nagy nehezen tértem magamhoz, eltámolyogtam a fő géphez és döbbentem tapasztaltam, hogy működik a rendszer. Talán a szex előtt elindított kis program hatása volt, de végeztem aznapra, s már vártam, mikor romlik el végre valami, hogy újra itt töltsem az éjszakát.

– Erotitkok – Élettörténetek – Felnőtt mesék – Love story – Párkapcsolatok – Szextörténetek – Pistike viccújság

 

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 

A címlapfotó illusztráció!

 

Van egy érdekes történeted? Oszd meg velünk! Írd meg a pistike@pistike.hu címre!

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

 

MÉG TÖBB FELNŐTT MESE:

 

 

FELNŐTT MESÉK – SOHA NE ADD FEL A SZERELMET, A MÁSODIK AZ IGAZI…

https://pistike.hu/erotitkok/soha-ne-add-fel-a-szerelmet-a-masodik-az-igazi/

 

FELNŐTT MESÉK – PÁRCSERE A FÁK KÖZÖTT

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-parcsere-a-fak-kozott/

 

FELNŐTT MESÉK – VASUTASSZTRÁJK

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-vasutassztrajk/

 

FELNŐTT MESÉK – TWO IN ONE

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-two-in-one/

 

FELNŐTT MESÉK – KI MONDTA, HOGY A BALATONI ÖLTÖZŐKABINBAN CSAK ÖLTÖZNI LEHET?

https://pistike.hu/erotitkok/ki-mondta-hogy-a-balatoni-oltozokabinban-csak-oltozni-lehet/

 

FELNŐTT MESÉK – A 4 MESTERLÖVÉSZ, ORSI ARCRA KÉRTE – HANNA NAPLÓJA

https://pistike.hu/erotitkok/a-4-mesterlovesz-orsi-arcra-kerte-hanna-naploja/

 

FELNŐTT MESÉK – KÉTFORDULÓS ÁLLÁSINTERJÚ

https://pistike.hu/erotitkok/ketfordulos-allasinterju/

 

FELNŐTT MESÉK – EGYEDÜL SEM UNATKOZTAM, DE AMIKOR MEGJÖTT A FÉRJEM NEM VOLT MEGÁLLÁS… – ANDEE

https://pistike.hu/erotitkok/egyedul-sem-unatkoztam-de-amikor-megjott-a-ferjem-es-nem-volt-megallas-andee/

 

FELNŐTT MESÉK – EXTRÉM MOZIZÁS – A LÁNY MÉG VISSZANÉZETT RÁM, ÉS DOBOTT EGY PUSZIT…

https://pistike.hu/erotitkok/extrem-mozizas-a-lany-meg-visszanezett-ram-es-dobott-egy-puszit/

 

FELNŐTT MESÉK – FURCSA BIZTOSÍTÁSI TESZT – MINDENKI ÉRHET MUNKAHELYI BALESET

https://pistike.hu/erotitkok/furcsa-biztositasi-teszt-mindenki-erhet-munkahelyi-baleset/

 

FELNŐTT MESÉK –  SZILVESZTERI PÁROS JÁTÉKOK

https://pistike.hu/erotitkok/szilveszteri-paros-jatekok/

 

FELNŐTT MESÉK – AZ ÖREG VARÁZSLÓ – ÖTVENES ÉVEIBEN JÁRÓ, ELEGÁNS FÉRFI

https://pistike.hu/erotitkok/az-oreg-varazslo-otvenes-eveiben-jaro-elegans-ferfi/

Pistike 2024 05 ho39

(Visited 2 726 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.