(FELNŐTT MESÉK KLUB) Mi tagadás – annak ellenére, hogy egész jó a házaséletünk a feleségemmel-, elég gyakran ott maradok az internet előtt, ha időm engedi, hogy felnőtteknek szóló „oktató” filmeket nézzek. Ezek bizony eléggé beindítják a férfiember fantáziáját és némelyiket szívesen kipróbálná a való életben is.
Sem képzeletben, sem valóságban
El is határoztam, hogy felhozom az egyik érdekes témát Jankám előtt…
– Drágám… – kezdtem kissé félszegen egy este, mikor már mindketten az ágyban feküdtünk nyakig betakarózva. Láttam, hogy nagyon fáradt, talán nem volt jó ötlet most előhozakodni a témával, egyáltalán belekezdeni balgaság volt…
Felém fordította fejét, de nem szólt, szinte éreztem tompaságát.
– Volt már rá példa, hogy képzeletben szerettél volna más férfiakkal lenni?
– Sem képzeletben, sem valóságban – zárta rövidre az esti eszmecserét elfordulva, és pár perc múlva (mire kitaláltam volna, hogyan folytassam mégis a beszélgetést) mély szuszogásán hallottam, hogy el is aludt.
Nem jött álom a szememre
Nekem viszont nem jött álom a szememre, csak forgolódtam egyik oldalamról a másikra, hátra, majd kimentem harapni valamit, végül vettem egy újabb forró fürdőt (aznap már a másodikat) ami végre annyira kivette belőlem az erőt, hogy mire visszatértem az ágyhoz, hasra fordulva jómagam is megtértem az álmok birodalmába. Úgy ébredtem, mint akit leütöttek. Nehezemre esett kikelni a meleg takaró alól, de aztán valahogy mégis összeszedtem magam.
Soha nem csaltalak meg…
– Azért – reggeli közben- ismét bepróbálkoztam. – Drágám…
– Ugye, nem megint a hülye megcsalásról akarsz kérdezgetni? – tette le feszülten a kenőkést, mellyel az imént jó vastagon kente vajjal a kenyeret. Látva zavaromat, folytatta. – Nekem soha ilyesmi eszembe sem jutna… talán te léptél félre? Vagy szeretnél?
Vádaskodása kissé megsértett, vállat vonva hallgattam.
– Mondd ki, ha már elkezdted!
– Soha nem csaltalak meg… – feleltem végül, hosszú szüneteket tartva mondataim között.
Ha nézhetem közben
– Csupán arra gondoltam, hogy neked jól esne. És szerettem volna tudatni, hogy nem bánnám. Főleg akkor nem, ha nézhetem közben.
Most rajta volt a csodálkozás sora. Ült, az evést is abbahagyta, néha rám nézett, néha ki az ablakon a távoli emeletes házak felé bámult némán.
– Rendben, többé nem hozom fel ezt a témát – törtem meg végül a csendet és falatozni kezdtem, mintha ami sem történt volna.
– Ha neked ilyen vágyaid vannak, akkor én sem ellenkezem – fordult vissza felém, de valahogy nem láttam enyhülést az arcvonásain.
Szeretnéd nézni…
– Nem, csak azért mert én szeretném, akkor nem – ellenkeztem határozottan. Ő közelebb húzódott és megfogta a kezem.
– Nézd, én magamtól biztos nem igényelném, de ha téged ez felizgatna, akkor nekem is biztosan örömet okozna.
Megenyhültem kedves szavain. Tényleg nem szerettem volna, ha csak miattam megy bele a dologba.
– Szeretnéd nézni, ahogy valaki megdugja a szép kis feleséged? – kérdezte még közelebb húzva a székét.
És kire gondoltál?
– Igen – nyeltem nagyot, mert nem szokott ilyen nyíltan beszélni, és ez felizgatott. – Jó lenne látni…
– És kire gondoltál? – folytatta tovább a kérdezősködést. Miközben arcomat cirógatta.
– Az utóbbi hetekben megismerkedtem a chaten egy fekete fiúval… – kezdtem feszengve. – Húsz éves, szóval majdnem egy tízessel fiatalabb, mint mi, de nem hiszem, hogy ez probléma lenne. Inkább a farka mérete. Az meg tíz centivel hosszabb, mint az enyém…
– Jézus! – kiáltott fel hirtelen Janka. – Azt én nem engedném magamba. A te faszoddal én mindig is elégedett voltam és soha nem is bántam, hogy kissé elől van a g-pontom. Azt még egy ötcentissel is ki lehet elégíteni.
Nevettünk és hirtelen megcsókoltuk egymást.
Igen, az lenne a legjobb!
– A tied meg háromszor öt centi, tehát bőven elég nekem – keze lesiklott az asztal alá és már a nadrágomban matatott és meg is találta hamarosan a témától megkeményedett hímvesszőmet.
– Jó kis faszod van neked, nem cserélném feketére… De ha szeretnéd, félig belém dughatja, vagy leszopom, miközben nézed. Vagy egyszerre szopjalak mindkettőtöket?
– Óh, igen, az lenne a legjobb! – tört ki belőlem és hátradőltem a széken kiélvezve puha, meleg keze mozgását.
Szopj le még egyszer, drágám…
– Néznéd, ahogy az édes ki feleséged szájába veszi a nagy kemény faszt és kiszopja belőle a gecit? Ahogy a fekete farok ráélvez az arcomra?
– Óh, igen, drágám, igen! – nyögtem, mert addigra letérdelt elém és most élőben is rátapadt édes ajkaival a golyóimra, kezével pedig továbbra is verte a farkam.
– Megnézném, ahogy a szép szőrös pinádhoz érinti a nagy kemény farkát, majd a nedves hüvelyedbe dugja és megbasz keményen.
– Mmmmm… igen… hmm… – hallottam lentről feleségem cuppogását. Ráhúztam a fejét farkamra, ő pedig nem ellenkezett, orrán vette a levegőt és csak szívta, szívta, amíg az összes kilövellő ondót le nem nyelte pulzáló dákómból. Aztán még folytatta, amíg el nem kezdett lankadni és magától kicsusszant vörös ajkai közül, hosszú nyálcsíkot húzva fogától makkom hegyéig. Megremegtem és visszanyomtam szép szájába.
– Szopj le még egyszer, drágám…
Vágysz még valami különlegesre?
Most sem ellenkezett, hanem még erősebben, mint az imént szívni, nyalni kezdte. Ezúttal viszont nem volt elég két perc, legalább ötször annyi ideig kellett izgatnia, míg a második, jóval kevesebb adag ismét a torkában végezte. Nem bírtam felállni, de ő elégedetten emelkedett fel mellettem és csókot lehelt a nyakamra.
– No, hogy érzed magad? Vágysz még valami különlegesre?
– Semmire az égvilágon – feleltem őszintén, mert ondómmal együtt a vágy is távozott belőlem, hogy más karjai között lássam. – Ha eszembe jut megint ilyen marhaság, akkor szólok…
– Szólj azonnal – nevetett magához kapva a táskáját induláshoz és kókadt farkamra mutatott. – Majd jól kiverem a fejéből!
A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.
A címlapkép illusztráció!
CSAPJ LE MOST A 40 OLDALAS PISTIKE VICCMAGAZINRA, 699 forint helyett MINDÖSSZE 499 FORINTÉRT A PISTIKE WEBSHOP-BAN!
Tuti megéri! 499 forintért 1.000+ Erotitkok novella… Az erotitkok kategóriába a belépési kód pistike.hu-ra a lap 17. oldalán.
Vásárold meg otthonról kényelmesen! Isten áldja a jókedvű vásárlókat!
https://pistikeshop.hu/pistike-viccujsag
NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS
https://pistike.hu/feliratkozas/
ÚJSÁGKISZÁLLÍTÁS AZ OTTHONODBA! FIZESD ELŐ A PISTIKE VICCÚJSÁGOT!
A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu), e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.
140 FRISS ÚJSÁG EGY LAP ÁRÁÉRT
Kedvenc lapjait az egész család online olvashatja (akár öten!), táblagépre, okostelefonra letöltheti, magával viheti, így bárhol, bármikor eléri. Előfizetésével a korábbi lapszámokhoz, további lapokhoz, különszámokhoz is hozzáférhet.
ITT IS TALÁLKOZHATSZ VELÜNK:
PistikeShop Pistike viccmagazin https://pistikeshop.hu/pistike-viccujsag
PistikeShop Erotitkok https://pistikeshop.hu/erotitkok
PistikeShop Felnőtt mesék https://pistikeshop.hu/felnott-mesek
PistikeShop Erotitkok, Felnőtt mesék, Pistike egyben 3:1 https://pistikeshop.hu/3-ujsag-1-araert
Pistike Viccújság Az Instagramon https://www.instagram.com/pistikeviccujsag/
Pistike Viccújság A Facebookon https://www.facebook.com/pistike.viccmagazin
Erotitkok A Laptapiron https://laptapir.hu/magazinok/erotitkok
Felnőtt Mesék A Laptapiron https://laptapir.hu/magazinok/felnott-mesek
Pistike Viccújság A Laptapiron https://laptapir.hu/magazinok/pistike
Erotitkok Fan Club https://www.facebook.com/groups/erotitkokfanclub
Erotitkok – Pikáns Mesék Felnőtteknek https://www.facebook.com/groups/erotitkok
Felnőtt Mesék https://www.facebook.com/groups/felnottmesek
Pistike viccújság előfizetés a Magyar Postánál https://pistike.hu/pistike-viccujsag-elofizetes-2/
Pistike viccújság Erotitkok kategória https://pistike.hu/category/erotitkok/
EZ IS ÉRDEKELHETI:
FELNŐTT MESÉK KLUB – HENI LÁTVÁNYÁTÓL MAGAMHOZ TÉRTEM A RÖNTGENBEN
https://pistike.hu/felnott-mesek-klub-heni-latvanyatol-magamhoz-tertem-a-rontgenbeni/117494/
FELNŐTT MESÉK KLUB – 150 EMBERNEK SZEREZTEM ÁLLÁST, EGYETLEN EGY ÉJSZAKÁVAL
https://pistike.hu/felnott-mesek-klub-150-embernek-szereztem-allast-egyetlen-egy-ejszakaval/117407/
FELNŐTT MESÉK KLUB – SZERETEK SZINTE MINDENT, AMI NEM TÚL PERVERZ…
https://pistike.hu/felnott-mesek-klub-szeretek-szinte-mindent-ami-nem-tul-perverz/117399/
FELNŐTT MESÉK KLUB – KARCSI, AZ ILLUSZTRÁTOR
https://pistike.hu/felnott-mesek-klub-karcsi-az-illusztrator/117391/
FELNŐTT MESÉK KLUB – MÁR A KÓRHÁZBAN ,,HÁLÁS” VOLTAM A MEGMENTŐMNEK
https://pistike.hu/felnott-mesek-klub-mar-a-korhazban-halas-voltam-a-megmentomnek/117382/
FELNŐTT MESÉK KLUB – A POLITIKUS EX-FÉRJ JÓL FIZET, AZ EX-SPORTOLÓ JÓ SZERETŐ
1 Trackback / Pingback
Comments are closed.