NEM HAGYTA MAGÁT BÖRTÖNBE VINNI, CSAKNEM 3 ÉV BÖRTÖNT KAPOTT

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

A Szolnoki Törvényszéken nemrég jogerősen lezárult annak a huszonéves férfinak a büntetőügye, aki mikor kiérkeztek otthonába a rendőrök, hogy szabálysértési elzárása letöltése céljából a megyei börtönbe vigyék, addig dulakodott a járőrökkel, hogy kettejüket is megsebesítette.

Az eset 2016. október 11-én délután egy óra körül Szolnokon történt. A férfit korábban szabálysértés elkövetése miatt elzárással sújtotta a bíróság, ő azonban nem volt hajlandó önként bevonulni a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe. A rendőrök ezért keresték fel otthonában.

A járőröknek a férfi élettársa nyitott ajtót, aki azt mondta, hogy a párja nincs otthon. A rendőrök ennek ellenére bementek a házba, és megtalálták a férfit, aki előbb úgy tűnt, együttműködik a járőrökkel, de hirtelen megpróbálta megütni az egyiküket, majd menekülőre fogta. A másik rendőr azonban utána eredt, és még az ajtóban, hátulról, a derekánál fogva feltartóztatta, de a lendülettől mindketten kiestek az udvarra.

Itt a két járőr megpróbálta megbilincselni, ami nem bizonyult egyszerű feladatnak, mert a férfi mindkét kezét maga alá szorította, és többször könyökkel ütött feléjük. Végül sikerült hátra csavarni a kezeit. Ekkor azonban a férfi a kerítés egyik oszlopának támaszkodott, és onnan rúgta el magát, amitől ő és a két járőr is a földre esett. Végül sikerült megbilincselni és a rendőrkapitányságra előállítani. A rendőrök 8 napon belül gyógyuló könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Az ügyben a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség 2017. február 6-án emelt vádat, a Szolnoki Járásbíróság pedig 2018. október 10-én hozott ítéletet. A férfit, aki fiatal kora ellenére többször állt már bíróság előtt, hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a bíróság.

Az ítélet ellen az ügyész a kiszabott büntetés súlyosítása, míg a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen lezárult.

A törvényszék 2019. március 26-án meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét lényegét tekintve helybenhagyta.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 33 times, 3 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.