PÁRCSERE UTÁN FÖLDRE SZÁLLT ANGYAL LETT A FELESÉGEM

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Sok olyan történetet olvastam már, amiben férfiak osztoznak egymás feleségén. Én is arra vágytam, hogy drága hitvesemet végig nézzem, amint más férfivel szerelmeskedik. Marie, a feleségem 29 éves. Amikor összeházasodtunk mindketten gátlásosak voltunk szexuális téren.

Lassacskán felfedeztük egymás testét. Három évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az orális szex neki is örömet okozzon. Az én fantáziám, azonban nem éri be ennyivel. Ezt el is mondtam a feleségemnek, aki nem ellenkezett, mert ő is szívesen kipróbálná mással. Az pedig, hogy közben én figyelem, még izgalmasabb. Csak keressek egy megfelelő illetőt a számára.

Bobby, az agglegény

A munkahelyemről ismertem egy agglegényt, Bobbyt, aki megfelelt volna a feleségem ízlésének. Már találkoztak egyszer, s elég jól megértették egymást. Elmondtam Bobbynak a tervünket, s ő szívélyesen felajánlotta a „segítségét”. Amikor haza értem, elmondtam Marienek, találtam egy megfelelő embert, Bobbyt, aki egy órán belül itt lesz. Hitvesem igazán örült, s elviharzott a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát. Szűk ruhát, s egy extra magas sarkú cipőt vett fel. Amikor „közös barátunk” megérkezett, feleségem egy hatalmas csókot nyomott a szájára. Közölte vele, boldog, mert ő az első szeretője. A hálószobába vezetett minket, és italt töltött. Egy ideig még iszogattunk, amikor elfogyott az ital, és én kimentem, egy új üvegért a konyhába. Mikor visszatértem, Bobby már meztelenül ült az ágy szélén, Marie előtte térdelt, s a péniszével játszadozott. Igazán örömet szerzett a látvány. Gyorsan melléjük telepedtem, hogy mindent láthassak. Élvezettel néztem, amint a szájába vezeti Bobby férfiasságát. Bobbyt sem zavarta a jelenlétem, hiszen ezt már előre megbeszéltük. Viszont nem akart velem osztozni, mindent egyedül akart. Nem bántam, hiszen legnagyobb álmomat valósítottam meg. Nem hittem, hogy ezzel a házasságomat veszélyeztetem.

Gyengéd simogatás

Örömmel néztem amint feleségem élvezettel nyalakodott kollégám férfiasságán. Marienek nagyon tetszett Bobby teste, nem kevésbé hatalmas szerszáma. A látvány felizgatott, magamat kezdtem simogatni. Bobby Marie mellét vette kezelésbe, gyengéden simogatta. Maga mellé fektette hitvesemet, végig csókolta gyönyörű testét, kezét pedig a lába közé csúsztatta. Majd a szájával is oda araszolt, hatalmas örömet okozva feleségemnek, s nem utolsó sorban nekem is. Közben azon gondolkodtam. A hatalmas szerszám nem tesz e kárt feleségemben. Neki ez nem okozott gondot, hiszen a kényeztetés közben több orgazmust is átélt. Amikor Bobby belé hatolt, Marie megragadta a kezem, s a fejéhez húzott, kihámozta a nadrágomból a férfiasságomat, a szájához vezette. Ez a fantasztikus érzés és látvány Bobbynak és nekem is csodás élményt nyújtott. Bobby egyre durvábban tette magáévá, ő pedig ugyanilyen sebességgel játszadozott rajtam. Nagyokat visított, minden lökésnél. Marie megfordult, fenekét Bobby felé tolta. A férfiasságomat tovább kényeztette. Néha lehajoltam, s szenvedélyesen csókoltam, borzasztóan büszke voltam rá.

Együtt élték át a gyönyört

Hatalmas nyögésekkel jelezték mindketten örömüket. Együtt élték át a gyönyört, én még nem értem el azt a pontot, de nem bántam. Pihenés közben, a feleségemet kérdeztem:
– Milyen érzés volt drágám?
– Még soha nem éreztem ilyet, ugye nem haragszol?
– Nem – válaszoltam.
Valóban nem haragudtam, ám kicsi hitvesem tovább folytatta, nem is Bobbyról, hanem „fantasztikus szerszámáról” áradozott. Közben Bobby is éledezett, s közölte velünk, most ő akar csak szemlélő lenni. Megkérdezte a feleségemtől, akarja e. Eddig halvérű nejem, annyira dicsérte az ötletet, rá sem ismertem. A padlón feküdtem, s feleségem a számra ereszkedett, mindent megtettem, hogy örömet szerezzek neki, cserébe, hogy teljesítette leghőbb vágyamat, bár ő is nagyon élvezett minden pillanatot. Finoman játszadoztam a nyelvemmel a csiklóján, majd rám feküdt, s folytatta a férfiasságom kényeztetését.

Megkértem lovagoljon

Fantasztikus dolgokat művelt velem, ordítottam a gyönyörtől. Megkértem lovagoljon. Szó nélkül ráült ágaskodó dorongomra. A mellét simogatta, miközben szilajon ugrált rajtam. A látvány Bobbynak is nagyon tetszett.
– Ez igen – jegyezte meg lihegve.
Hamar eljutottam a csúcspontra, feleségem Bobby felé fordult.
– Most te következel.
De Bobby közölte, már megy. Marie könyörögve kérte, maradjon még. Bobby nem akadékoskodott, s a padlóra döntötte a feleségemet. Marie szétvetette hosszú combjait, s már húzta is Bobby fejét a lába közé. Követelőzve nyomta, egyre erősebben. Torkaszakadtából ordított. Közben Bobby erőteljesen harapdálta feleségem szemérem ajkait, de Marienek ez nagyon jól esett. Bobby a tenyerét hitvesem nyaka alá téve, fejét a férfiasságához húzta. Erőteljesen utasította, hogy jó neki. A feleségem minden kívánságát teljesítette, még azt is, amit nekem soha. Bobby akkor sem engedte el Marie fejét, amikor elment. A feleségem nem vette egyáltalán zokon, s tovább kényeztette Bobbyt. Ismét felém indult, de amikor látta rajtam sértettségemet, ugyanolyan durván bánt velem, mint vele Bobby, csak nekem ez nem igazán tetszett. Marie nem tűrte az ellentmondást, vékony sálaival kikötözött az ágyhoz, meg sem bírtam mozdulni.

… a szájába vette …

Már nem haragudtam rá, hiszen erről is sokszor álmodoztam. Bobby a fotelt közelebb húzta, hogy minél jobb kilátása legyen. Marie erőteljesen megragadta a férfiasságom, a szájába vette, s kérte szóljak, mikor csinálja jól. Kértem szívja erősen, közben golyóimat simogassa. Mindent megtett. Hirtelen rám ült, s erőteljesen lovagolt rajtam. Nagyon élveztem ezt a kiszolgáltatottságot. Fantasztikus volt látni, ahogy hangosan liheg, s közben simogatja magát. Rövid időn belül elérte a csúcsot. Ekkor leszállt, s fenekét felém tolta, s a számra ült, majd ismét, a férfiasságomat vette kezelésbe. Mindent megtett, hogy én is átéljem a gyönyört, sikerült is neki. Megtette ugyanazt nekem is, amit az előbb Bobbynak. Egy pillanatra sem vette el a száját a péniszemtől. Kiszabadított kellemes fogságomból, s szájon csókolt. Igazi „romlott nőként” viselkedett. Büszke voltam rá, és magamra is, hogy egy cseppnyi féltékenység sem kerített hatalmába. Bobby felajánlotta, hogy bármikor szívesen meglátogat minket. A feleségem, nagyon örült a felajánlásnak. Ezután minden második nap meglátogatott minket, ha valami miatt még sem tudott jönni, a feleségem kötelezte az elmaradt alkalom bepótlására.

20 új pozíció

Egyre többször találkoztak akkor is, amikor én nem tartózkodtam otthon, majd Marie örömmel dicsekedett, 20 új pozíció próbáltak ki. Rövid időn belül megunta Bobbyt, s újabbnál újabb ismerősökkel töltötte szabadidejét. Csak már azzal a különbséggel, nem én voltam a harmadik, hanem más alkalmi ismerőse, sőt már negyedik illető, és nők is bekerültek ebbe a körbe. Ezek után természetesen elváltam tőle. Azóta újra megnősültem, s az új feleségem, ugyanolyan gátlásos, mint amilyen Marie volt egykor. De már nem fogom elkövetni kétszer ugyanazt a hibát. Az álmom teljesült, s elvesztettem könnyűvérű feleségem, de kaptam helyette egy „földre szállt angyalt”.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 2 010 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!