PISTIKE NYÚÚÚZ – BARÁTJA MEGGYILKOLÁSÁVAL HENCEGETT A SNAPCHATEN

PISTIKE NYÚÚÚZ – BARÁTJA MEGGYILKOLÁSÁVAL HENCEGETT A SNAPCHATEN

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(PISTIKE NYÚÚÚZ) A 19 éves kaliforniai Salvador Alejandro Sanchezt barátja, Alfuraiji meggyilkolásával vádolják. Ha elítélik, 25 év börtönre számíthat.

Egyik este Sanchez piálás közben összeveszett Alfuraijival, aminek következtében Alfuraiji meghalt. Sanchezt három nappal később vezetés közben kapcsolta le a rendőrség. Egy közös barátjuk szerint Sanchez a gyilkosság után a Snapchaten hencegett a tettével, semmi megbánást, sajnálatot nem mutatott.

Egy nő, aki ismerte a gyanúsítottat, elmondta az NBC 7-nek, Sanchez egy hónappal korábban a Snapchaten arról beszélt, hogy Isten azt mondta neki, hogy készítsen listát azokról az emberekről, akiket meg fog ölni. Nagy kár, hogy senki nem vette komolyan Sanchez szavait. Nyilván valóan gyengeelméjűnek hitték, aki úgy sem váltja be az ígéretét, mert ez a fajta viselkedés távol áll a normális emberektől még az USA-ban is.

Forrás.

A címlapkép illusztráció!

 

 

120 FRISS ÚJSÁG EGY LAP ÁRÁÉRT

20220104 laptapirKedvenc lapjait az egész család online olvashatja, mobil eszközökre letöltheti, magával viheti, így bárhol, bármikor eléri. Előfizetésével a korábbi lapszámokhoz, további lapokhoz, különszámokhoz is hozzáférhet.

Most minden új előfizetőnek január 31-ig két hónapot ajándékba adunk!

Kedvezmény 67%. Az első 3 hónapra csak 1490 Ft (497 Ft/hó).

Regisztrációkor írja be a promóciós kódot: 321

A részletekért kattintson IDE!

MAGAZINOK AZ EGÉSZ CSALÁDNAK! (pl. Kiskegyed, CHIP, Magyar Hang, Blikk Nők, IPM, Turista, Családi lap, Dörmögő Dömötör, tvr-hét, Csók és Könny, Pistike viccmagazin, Felnőtt mesék, Buci Maci, Kincses Kalendárium, Kistermelők, Kerti Kalendárium, Kertbarát, Főzőiskola, Erdélyi konyha, Kéthetes, kertÉSZ, Blikk Receptek, Kiskegyed Recepttár, Blikk Nők Konyha).

 

 

EROTITKOK

Lebilincselő történetek melyek bárhol kezdődhetnek, és általában az ágyban végződnek. Pikáns elbeszélések, amelyeknek bárki lehet a főszereplője, vagy éppen bárkik lehetnek a főszereplőik. Lopott pillanatok, lopott csókok és ölelések… Férfiak és nők vallanak néha kínos, néha perverz, néha kukkuolós, néha megalázó kalandjaikról. Kérjük, senki se keressen egyezést sem a szereplőkkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien elmúltak 18 évesek.

https://laptapir.hu/magazinok/erotitkok

 

 

FELNŐTT MESÉK

Történetek férfiaknak és nőknek, férfiakról és nőkről… Bulikról, nyaralásról, szomszédokról, munkahelyről, kórházból… Egyszóval mindenhonnan, ahol lehet szerelmeskedni, vagy nem… Amit aztán mások IS látnak, vagy nem... Ketten, hárman, négyen, sokan… És minden olyan élményről, amiről eddig csak fantáziálni mertél, vagy még azt sem… Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien elmúltak 18 évesek.

https://laptapir.hu/magazinok/felnott-mesek

 

 

PISTIKE VICCÚJSÁG

Magyarország egyik legrégebbi és legjobb vicclapja! Csak azoknak, akik a vicceket, karikatúrákat kedvelik! Kicsiknek és nagyoknak rosszkedv elűzésére egyaránt ajánlott…

https://laptapir.hu/magazinok/pistike

 

 

ÚJSÁGKISZÁLLÍTÁS AZ OTTHONODBA! FIZESD ELŐ A PISTIKE VICCÚJSÁGOT!

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

 

NEM ÉRTI, NEM ÉRTI!

https://pistike.hu/funpic/csaladban-marad-funpic/nem-erti-nem-erti/

 

FELNŐTT MESÉK – A FOTÓSOK KÖCSÖGÖK…

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-a-fotosok-kocsogok/

 

HA ÉRTED, MIRE GONDOLOK

https://pistike.hu/funpic/hazai/ha-erted-mire-gondolok/

 

EROTITKOK TOP 100 51-60

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-top-100-51-60/

 

VICC – A KORASZÜLÖTT

https://pistike.hu/viccek/vicc-a-koraszulott/

 

VICC – MEGÉRTE

https://pistike.hu/viccek/vicc-megerte/

Pistike 2024 05 ho39

(Visited 106 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!