(PISTIKE NYÚÚÚZ) Beismerte a vádlott, hogy bosszúból tette, amit tett, mert nem hívták meg a rendezvényre.
A vádlott és egy ismerőse este hat körül értek Pocsajra a munkából, majd iszogatni kezdtek. Már hazafelé tartottak, amikor a település rendezvényházához értek, ahol zeneszóra lettek figyelmesek. A vádlott és az ismerőse szerettek volna bemenni az épületbe, azonban az ott tartózkodó, eljegyzésen résztvevő személyek ezt nem engedték meg, s szóváltás alakult ki közöttük. Ezen feldühödött az ittas vádlott, majd odament a rendezvényház közelében lévő nyilvános telefonfülkéhez, és felhívta a rendőség segélyhívó központját azzal, hogy „Pocsajban az IKSZT Teleházban bombát rejtettem el. Viszhall, mindenki meghal.”.
A bejelentést követően a helyszínre kiérkező rendőri egységek az eljegyzési ünnepséget félbeszakították. Az ott tartózkodó 23 vendégnek el kellett hagyni az épületet annak érdekében, hogy azt a rendőrség átvizsgálhassa. Rövid időn belül azonosították és elfogták a vádlottat.
A címlapkép illusztráció!
EZ IS ÉRDEKELHETI:
EROTITKOK – CSALÁDBAN MARAD OTTILIÁVAL ÉS KICSIZSUVAL
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-csaladban-marad-ottiliaval-es-kicsizsuval/
(PISTIKE NYÚÚÚZ) RENDŐRT HÍVOTT A KÖRÖZÖTT FÉRFI, MERT ELNYELTE A PÉNZÉT AZ ITALAUTOMATA
JÓ LESZ, PICUR?
https://pistike.hu/funpic/allati-funpic/jo-lesz-picur/
EROTITKOK – SZÍVSZORÍTÓ TÖRTÉNETEK NŐKRŐL
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-szivszorito-tortenetek-nokrol/
EROTITKOK – KEMÉNY ÁGYAK, FORRÓ MESÉK
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-kemeny-agyak-forro-mesek-2/
EMBERTELENEK
https://pistike.hu/funpic/tejlor-napi-karikatura/embertelenek/
2 Trackbacks / Pingbacks
Comments are closed.