SEGGFEJ VAGYOK MERT HIRTELEN ROSSZUL REAGÁLTAM A MEDDŐ BARÁTNŐM TERHESSÉGÉRE?

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

SEGGFEJ VAGYOK MERT HIRTELEN ROSSZUL REAGÁLTAM A MEDDŐ BARÁTNŐM TERHESSÉGÉRE?

Én 31 éves08seggfejvagyok vagyok, a menyasszonyom 32 éves, tavaly jegyeztük el egymást. Amikor megismerkedtünk, őszintén elmondta nekem, hogy nem lehet gyereke.

Megnyugtattam, hogy szeretem, és nem okoz nekem gondot, hogy meddő, és majd örökbe fogadunk egy gyereket. Nem is használtuk a fogamzásgátlás egyetlen módját sem, hiszen az orvosok biztosra mondták, hogy nem lehet gyereke.

 

Elindítottuk az örökbefogadási procedúrát

 

Miután eldöntöttük, hogy összeházasodunk, elindítottuk az örökbefogadási procedúrát is. Úgy éreztük, hogy készen állunk a szülővé válásra. Az eljegyzés után a feleségem elkezdett ,,furcsán” viselkedni. Egyre többszőr volt, több napon át a kórházba, és amikor visszajött azt mondta: múló rosszullét. Nincs semmi baja.

Én egy seggfej vagyok, akivel éveken át járatták a bolondját

 

Egyik kora este azt mondta, hogy menjünk le egy kicsit romantikázni a tengerpartra. Nincs messze tőlünk a tenger, hamar elsétáltunk, vittünk magunkkal kosárban pár szendvicset és egy palackbort. Egyszercsak azt mondta: van egy meglepetése a számomra, majd a kezembe nyomott egy papírt. A papíron egy gyermek ultrahang képe volt. Megkérdeztem, hogy kié az a baba? – A miénk – jött a válasz. Arra számított, hogy meghatódok, de én csak arra tudtam gondolni, hogyha ez igaz, akkor én egy seggfej vagyok, akivel éveken át járatták a bolondját. Szó szót követett, aminek az lett a vége, hogy azt mondta; belerondítottam az örömébe, és elrontottam a meglepetés-partyt. Összeszedtük a cuccainkat és hazamentünk.

 

Ezen a boldog napon nagyon szomorúnak és seggfejnek éreztem magam…

 

Otthon elmondta, hogy az orvosok sem értik miként történhetett ez meg. Még sok vizsgálat vár rá, hogy rendben véghez menjen a terhessége és komplikáció mentesen eljussunk a szülésig. Még nem beszélt róla senkinek, nekem akarta először elmondani, de én alaposan belerondítottam a boldogságába. Ezen a boldog napon nagyon szomorúnak és seggfejnek éreztem magam…

 

A fotó illusztráció!

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.

 

OLVASS TOVÁBB!

 

MEGJELENT AZ EROTITKOK 2023/04-ES SZÁMA

https://pistikeshop.hu/Erotitkok-magazin-2023-04

https://laptapir.hu/hu/magazinok/erotitkok

https://pistike.hu/erotitkok/

 

MEGJELENT A FELNŐTT MESÉK MAGAZIN 2023/04-ES SZÁMA

https://pistikeshop.hu/Felnott-mesek-2023-04

https://laptapir.hu/hu/magazinok/felnott-mesek

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek/

 

MEGJELENT A PISTIKE VICCÚJSÁG 2023/04-ES SZÁMA, EROTITKOK BELÉPÉSI KÓD A 39-es OLDALON

https://pistikeshop.hu/Pistike-viccujsag-2023-04

https://laptapir.hu/hu/magazinok/pistike

https://pistike.hu/funpic/

https://pistike.hu/pistike/

https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/

https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/dilidoki/

https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/gyoker-vagyok-mert/

https://pistike.hu/viccek/

 

SEGGFEJ VAGYOK, MERT FELJELENTETTEM A SZOMSZÉDOT A KUTYÁJA MIATT?

https://pistike.hu/seggfej-vagyok-szomszedot-a-kutyaja/2023/03/30/

 

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 111 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!