Tigris a családban

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Egy brazil család megmutatta elkötelezettségét a kihalás szélén álló tigrisek iránt – azáltal, hogy hét nagymacskát fogadtak be otthonukba.
Ary Borges, a háromgyerekes apa nyolc évvel ezelőtt mentett meg egy tigrispárt egy cirkuszból, majd a kertjében épített számukra egy ketrecet Maringában, Sao Paulo közelében. A család együtt él, étkezik, sőt még együtt is úszkál a medencében az óriási ragadozókkal, akik most már heten vannak. Mr Borges még azt is megengedi kétéves unokájának, hogy a teljesen kifejlett nagymacskák hátán lovagoljon.
– Soha nem aggódtam azért, mert a lányaim együtt élnek a tigrisekkel. Szeretettel és tisztelettel kell kezelni őket – akkor ugyanazt kapjuk vissza tőlük. – mondta a negyvenhárom éves apa.
Lányai a legnagyobb természetességgel etetik a kezükből, vagy sétáltatják pórázon az állatokat, sőt még azt is megengedik nekik, hogy etetéskor a ház kényelmét élvezzék.
– Soha nem fordult elő veszélyes helyzet. Mióta a világra jöttek, mi gondozzuk és etetjük a tigriseket, ezért az ösztöneik szunnyadnak. A kislányom nagyon szeret játszani velük, igazi családtagnak számítanak. Nem tudnám nélkülük elképzelni az életem. – vallotta be a tigrismentő apa középső lánya.

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 96 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!