VICC – A PER – MAGA JÓL VAN?

VICC – A PER – MAGA JÓL VAN?

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

VICC – A PER – MAGA JÓL VAN?

Józsi bácsi pereli a Coca-Cola vállalatot, mert a cég teherautója nekiment Józsi bácsi kis teherautójának. A tárgyaláson a Coca-Cola vállalat ügyvédje kérdezi Józsi bácsitól:
– Maga, ugye, azt mondta a rendőrnek a helyszínen, hogy jól van?
– Hát, – mondja Józsi bácsi – az úgy kezdődött, hogy a tehenemet felraktam a kisteherautómra…
Erre közbevág az ügyvéd:
– Én nem arra vagyok kíváncsi, én azt kérdeztem, hogy azt mondta-e a rendőrnek a helyszínen, hogy jól van?
Józsi bácsi nem vesz tudomást az ügyvédről és folytatja:
– …elindultunk be a faluba a kisteherautómmal és elértünk az útkereszteződéshez…
Megint beleszól az ügyvéd:
– Tisztelt bíróság, én úgy veszem észre, hogy a felperes nem akarja beismerni, amit a helyszínelő rendőrnek mondott és most indokolatlanul nagy összegű kártérítést akar kikövetelni, ami nem is illeti meg.
A bíró intett Józsi bácsinak, hogy csak folytassa a történteket.
– Hát, ugye, a kereszteződésnél nekem volt elsőbbségem, a Coca-Cola teherautó meg csak áthajtott a stop tábla mellett és jól nekünk jött. A nagy ütközés következtében én jobbra, a tehenem meg balra repült. Igen nagy fájdalmaim voltak, alig bírtam feltápászkodni, amint hallom, hogy a tehenem nagyon bőg, mert igen megsérült. Egy fél perc múlva már ott is volt egy motoros rendőr és látom, hogy megáll a tehenem mellett. Nézi, majd előveszi a pisztolyát és a tehén szeme közé lő, hogy ne szenvedjen tovább. Ezek után átjön oda, ahol én fekszem, kezében még mindég ott a pisztoly és megkérdezi tőlem: ,,- Maga jól van?” Hát tisztelt bíróság, kérdezem én, mi a lóf@szt felelhettem volna erre neki?

A címlapkép illusztráció!

 

 

120 FRISS ÚJSÁG EGY LAP ÁRÁÉRT

Kedvenc lapjait az egész család online olvashatja, mobil eszközökre letöltheti, magával viheti, így bárhol, bármikor eléri. Előfizetésével a korábbi lapszámokhoz, további lapokhoz, különszámokhoz is hozzáférhet.

Most minden új előfizetőnek január 31-ig két hónapot ajándékba adunk!

Kedvezmény 67%. Az első 3 hónapra csak 1490 Ft (497 Ft/hó).

Regisztrációkor írja be a promóciós kódot: 321

A részletekért kattintson IDE!

MAGAZINOK AZ EGÉSZ CSALÁDNAK! (pl. Kiskegyed, CHIP, Magyar Hang, Blikk Nők, IPM, Turista, Családi lap, Dörmögő Dömötör, tvr-hét, Csók és Könny, Pistike viccmagazin, Felnőtt mesék, Buci Maci, Kincses Kalendárium, Kistermelők, Kerti Kalendárium, Kertbarát, Főzőiskola, Erdélyi konyha, Kéthetes, kertÉSZ, Blikk Receptek, Kiskegyed Recepttár, Blikk Nők Konyha).

 

 

EROTITKOK – AHOL MINDEN AZ ÁGYBAN IS VÉGZŐDHET!

Lebilincselő történetek melyek bárhol kezdődhetnek, és általában az ágyban végződnek. Pikáns elbeszélések, amelyeknek bárki lehet a főszereplője, vagy éppen bárkik lehetnek a főszereplőik. Lopott pillanatok, lopott csókok és ölelések… Férfiak és nők vallanak néha kínos, néha perverz, néha kukkuolós, néha megalázó kalandjaikról. Kérjük, senki se keressen egyezést sem a szereplőkkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien elmúltak 18 évesek.

https://laptapir.hu/magazinok/erotitkok

 

 

FELNŐTT MESÉK – MÁR MEGINT ITT VAN A SZERELEM IS…

Történetek férfiaknak és nőknek, férfiakról és nőkről… Bulikról, nyaralásról, szomszédokról, munkahelyről, kórházból… Egyszóval mindenhonnan, ahol lehet szerelmeskedni, vagy nem… Amit aztán mások IS látnak, vagy nem... Ketten, hárman, négyen, sokan… És minden olyan élményről, amiről eddig csak fantáziálni mertél, vagy még azt sem… Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien elmúltak 18 évesek.

https://laptapir.hu/magazinok/felnott-mesek

 

 

PISTIKE VICCÚJSÁG – FELEJTSE EL BÚJÁT-BAJÁT!

A PISTIKE országos terjesztésű, havi vicclapunkat 1995-ben alapítottuk. A PISTIKE Magyarország egyik legrégebbi és legjobb viccújságja! Csak azoknak, akik a jó vicceket, kacagtató mémeket és a röhejes karikatúrákat kedvelik! Kicsiknek és nagyoknak rosszkedv elűzésére egyaránt ajánlott… Megjelenik színes nyomtatásban 32, illetve a laptapir.hu-n digitális újságként 40 oldalon. Egy korábbi felmérés szerint a vicclapok egy-egy száma több alkalommal is kézbe kerül, egy-egy közösségen belül, munkahelyeken, baráti társaságban szívesen idéznek belőle. Persze nem csak ők idéznek belőle szívesen, hanem adott esetben humoristák, neves előadóművészek. A nálunk (is) megjelenő vicceket gyakran viszonthalljuk kabarékban, kereskedelmi rádiók könnyedt blokkjaiban, látjuk televíziós szórakoztató műsorokban. Nagyon sokan gyűjtik a PISTIKE viccújság nyomtatott számait. A szórakoztató perceket, órákat a viccek, humoros írások, pikáns karikatúrák, a nagyvilág képes hírei, és az Erotitkok – Felnőtt mesék +18-as tartalmai garantálják. A PISTIKE viccújság teljes kikapcsolódásra különösen javallott!

https://laptapir.hu/magazinok/pistike

 

 

ÚJSÁGKISZÁLLÍTÁS AZ OTTHONODBA! FIZESD ELŐ A PISTIKE VICCÚJSÁGOT!

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

 

PISTIKE NYÚÚÚZ: LETARTÓZTATTAK EGY BIOLÓGIA TANÁRT, AKI COVID-OLTÁS ADOTT BE

https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/pistike-nyuuuz-letartoztattak-egy-biologia-tanart-aki-covid-oltas-adott-be/

 

EROTITKOK – HOGYAN ÁLLJ BOSSZÚT, HA MEGCSALTAK?

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-hogyan-allj-bosszut-ha-megcsaltak-2/

 

EROTITKOK – HA NEM MERSZ ISMERKEDNI

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-ha-nem-mersz-ismerkedni-2/

 

EROTITKOK – KALANDOK COVID IDEJÉN

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-kalandok-covid-idejen-2/

 

EROTITKOK TOP 100 31-40

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-top-100-31-40/

 

PISTIKE NYÚÚÚZ – KOVIDOSAN JELENT MEG A BÍRÓSÁGON, NAGYOBB BÜNTETÉST KAPOTT A TORDAI STRICI

https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/pistike-nyuuuz-kovidosan-jelent-meg-a-birosagon-nagyobb-buntetest-kapott-a-tordai-strici/

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 102 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!