HÁROM KÍVÁNSÁG
A róka meg a nyuszika bandukolnak az erdőben, amikor meglátnak egy tündért az ágak közé gabalyodva. Kiszabadítják, mire a tündér felajánlja nekik, hogy három kívánságukat teljesíti.
– Én egy zöld szemű, szőke rókakislányt szeretnék! – szól a róka.
A következő pillanatban máris ott termett a kívánt rókalány.
– Én egy szuper motort szeretnék! – szól a nyuszika, és máris ott termett egy gyönyörű Harley Davidson.
– Most egy barna rókalányt akarok! – szólt a róka.
– Én pedig azt szeretném, hogy soha ne fogyjon ki a benzin a motorból, és ne kelljen javíttatni! – így a nyuszika.
– Végül egy vörös rókalányt akarok! – szól a róka.
Mikor ezt is megkapta, már neki is készülődött, hogy magáévá teszi a három rókalányt. A nyuszika nem szól semmit, csak felül a motorjára, bepöccenti, egy kicsit túráztatja, egyesbe kapcsol, majd megszólal:
– Utoljára azt kívánom, hogy legyen a róka impotens!
A címlapfotó illusztráció
Ha van egy-két jó vicced, nevetséges mémed, röhögni való karikatúrád, akkor küld el a pistike@pistike.hu címünkre, és mi megosztjuk a weblapunkon, és a Facebookon! Az arra érdemesek pedig a – szerző megjelölésével – akár bekerülhetnek a Pistike viccújság nyomtatott változatába is!
A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu), e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.
MINDÖSSZE KÉT KATTINTÁS ÉS MÁR
OLVASHATJA IS A PISTIKE VICCMAGAZINT!
Kattintson az Előfizetés vagy a Bejelentkezés gombra.
https://laptapir.hu/magazin/pistike
EGY LAP ÁRÁÉRT 80 FRISS MAGAZIN! A kínálatban megtalálja a Pistike viccújság legfrissebb számát, illetve az archívumot 2015-ig! Kedvenc lapjait online is olvashatja, mobil eszközökön pedig magával viheti, így bárhol, bármikor eléri. Előfizetésével a korábbi megjelenésekhez, további lapokhoz, különszámokhoz is hozzáférhet! Nem szükséges egy évre előre kifizetni az előfizetést, mint a nyomtatott lapoknál, a Laptapiron havonta fizet mindössze 1490 forintot. Előfizetését bármikor megállíthatja és újra indíthatja.
NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS
https://pistike.hu/feliratkozas/
EZ IS ÉRDEKELHETI:
– Arra kértelek írj olyan félszigeteket, amelyek közkedvelt turistacélpontok.
– Mi a baj tanárnő? A Yucatán nem elég népszerű?
– Ahhoz semmi közöd!
https://pistike.hu/funpic/mit-csinalsz/
IMÁDOM,
ha valaki kritizál a hátam mögött, mert ez azt jelenti, hogy valamit nagyon jól csinálok. Az illető pedig amellett, hogy irigy még hülye is 😀
https://pistike.hu/funpic/imadom/
GYORS IDŐJÁRÁS JELENTÉS
hét ágra fog sütni a nap!
https://pistike.hu/funpic/gyors-idojaras-jelentes/
EJHA!
https://pistike.hu/funpic/meme/ejha-teljes-meretert-katt-a-kepre/
MINDIG OLYAN FURCSA HŐHULLÁMOK JÖNNEK RÁM LEFEKVÉS ELŐTT. VAJON MERRE JÁRHAT A FEHÉR LÓ ÉS A KIRÁLYFI?
„COVIDIÓTA” BULIZÓK LEPTÉK EL MIAMI UTCÁIT
https://pistike.hu/pistike-nyuuuz/covidiota-bulizok-leptek-el-miami-utcait/