A PYTHON ÉLETRE KEL – EZ IGAZI, VAGY PLASZTIKÁZOTT? MEGFOGHATOM? – FRENKY

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Nagyon szeretem a Pistike viccújságot. Sokat nevetek a mémeken, karikatúron, és a változatos vicceken. A kedvenc rovatom az Erotitkok, azon belül szinte minden novellát elolvasok. Most én is szeretnék elmesélni egy sztorit, és ha sokan olvassátok el, kedvező visszajelzést kapok, akkor a későbbiekben rendszeresen küldök majd be anyagot a lapnak. Az első sztori mi más lehetne, mint a ,,hogyan veszítettem el?”, és itt most nem a pénztárcámra gondolok…

Soha nem felejtem el az első házi bulit, amelyre meghívtak. A párhuzamos osztályba járt egy csaj, és annak volt a szülinapja. Gimisek, másodikosok voltunk, vagy ahogy most divatos; tízedikesek. Sokan jöttünk össze, ettünk és piáltunk. Nem nagyon jött össze semmi, nem éreztem rá ki van egyedül, és ki jött a párjával. Ezért aztán untam magam, így be is aludtam. Másnap reggel, amikor felébredtem már csak a házigazda és két barátnője volt ott. A két idegen lány közül az egyik idősebbnek, olyan 20 évesnek tűnt, de mind a három lány roppant kívánatos volt.

ANETT EGY PORNÓ VIDEÓT CSÚSZTATOTT BE A DVD-LEJÁTSZÓBA

Már nem tudom melyik lány javasolta, de egyszer csak a TV előtt találtuk magunkat. Anett pedig egy felnőtt videót csúsztatott be a DVD-lejátszóba. Berni és Judit mellém heveredett a francia ágyra. Judit kissé kövérkés volt, de nagyon szép mellei voltak. Állandóan viháncoltak, röhécseltek Bernivel. No, és persze ugrattak, hogy nem hiszik el, hogy egy fiúnak akkora fütyköse van, mint amit a felvételen akcióban láttak.

A helyzet kezdett számomra kínossá válni. Úgy éreztem a lányok az én farkamra kíváncsiak, de merik nyíltan felvállalni ezt, hanem viccelődve próbálták kiprovokálni. 16 éves voltam és szűz, rendkívül gátlásos, olyan fiú, akinek még nem volt barátnője. Reggel, amikor felkeltem csak reménykedtem, hogy valami lesz este a buliban, aztán mindenről lemondva – mint mondtam – bealudtam és akkor most itt van három lány, aki a farkamra kíváncsi. Arra, amit eddig még nem látott, és gondosan ügyeltem, hogy senki ne is lássa még akkor sem amikor tesire, vagy edzésre öltöztünk… Féltem, hogy kigúnyolnak az átlagostól nagyobb méretem miatt a társaim. Amikor vonalzóval mértem 26 cm-es és ehhez ,,illően” vastag volt a szerszámom. Apám szerint a férfiaknak a családban ,,vér”farka van, ami akármit is jelentett, nagy büszkeséggel töltötte el őt.

CSAJOK EZT LÁTNOTOK KELL!

Berni látva zavaromat úgy döntött, hogy segít rajtam. Átölelt, majd elkezdett csókolózni velem. Anett közben töltött egy kört. Aztán még egyet. Mi pedig Bernivel folytattuk a smárolást. Erőt vettem magamon, illetve a félénkségemen és levettem a lányról a pólót, ő nem vacakolt a felsőmmel. A nadrágomban kezdett el matatni. Amikor megfogta a farkam hirtelen felkiáltott: – Csajok ezt látnotok kell! Ez volt az a pillanat, amikor legszívesebben elsüllyedtem volna. A másik két lány gyorsan levette rólam a nadrágomat és egyúttal az alsót is, és izgatott-meglepődéssel bámulták a péniszem. – De hisz ez egy python – mondta felocsúdva Judit. – Ez igazi, vagy plasztikázott? Megfoghatom én is? – kérdezte Anett. Én pedig csak feküdtem ott kiszolgáltatva a lányok érdeklődésének, miközben a nemi szervem megtelt vérrel. Az ágaskodó farkam majdnem elsült az izgalomtól.

BOCS, DE SZOPNOM KELL!

Nem kellett sokáig várni és Judit lecsapott a péniszemre, és bekapta a szájába. – Bocs, de szopnom kell! – indokolta tettét mosolyogva. Anett is szerette volna a jót, ő mindenáron bele akart ülni. Judit közben teljesen levetkőzött és a fülembe súgta:

– Ugye, megbaszol?

– Lányok, csak egy farkam van! – hívtam fel rá a figyelmet önelégülten. – Türelem, mindenki megkapja magáét! – ígértem nekik.

Kihúztam Judit szájából a ,,pyhon”-t és Bernire néztem. Ő nagyon vonzó lány volt, nem volt nagyon melle, de aranyos arca volt és kívánatos feneke. Válaszul most ő kezdte el szopni a farkam. – Még soha nem szoptam ekkorát, még soha nem volt bennem ekkora – jegyezte meg félénken, de várakozóan. Azért derekasan ,,harcolt” vele és megpróbálta mélytorokra venni. A szemem sarkából láttam, hogy Anett és Judit egymással ,,játszanak”, és bevallom őszintén nagyon tetszett, amit csináltak. Mondanom se kell Berninek nem kellett sokat dolgoznia, tele lőttem a száját… Judit és Anett száján egyszerre szaladt ki egy Wow, különösen azok után, hogy Berninek egy csepp folyt ki a fogai közül…

EGY KIS PIHI UTÁN ANETT KÖVETKEZETT

Egy kis pihi után Anett következett. Ő nemes egyszerűséggel, kézzel felállította, majd beleült a farkamba, és csodálatos körkörös mozgásba kezdett, majd fel és le. Mint valami ritmikus tánc, mely egyre gyorsult… Próbáltam neki kezeimmel segíteni, megfogtam a fenekét és ütemnek megfelelően markolásztam, de nem nagyon tudtam erre figyelni, mert Judit odaguggolt a számhoz, és a filmekből tudtam, hogy ki kell nyalnom… Én pedig próbáltam nyalni a punciját, csiklóját, de Anett szambája a farkamon teljesen lenyűgözött. Közben pedig egyre jobban begerjedt a csaj, és kéjesen nyögdécselt: – Ó, ez Isteni! Ez az! Basszál! Bazd szét a pinám! Nem volt egyszerű közben Juditot nyalni, aki közben Bernit ujjazta. A hangokból ítélve nem csak Anett és én, hanem a másik két lány is orgazmus közelbe érkezett. Ebben a közegben nem is volt csoda, hogy viszonylag hamar bedurrantottam Anettbe egy adagot. Aki ettől visítva élvezett, amit nem sokkal később a másik két lány is követett, legfeljebb az orgazmusuk utáni hangok voltak hangosabbak, vagy halkabbak – erre már nem emlékszem.

BERNI ÉS ANETT MÁR MEGKAPTA A MAGÁÉT, DE ÉN MÉG NEM… – JUDIT

Berni eszmélt a leghamarabb.

– Na, iszunk még egy kört…? – kérdezte.

– Van benned még egy töltet? – kérdezte aggódva Judit. – Berni és Anett már megkapta a magáét, de én még nem – mondta szemrehányóan. – Ezt hatalmas fasz belém is belém kell bújjon – nézett rám esdeklően.

– Szeretnék repetázni! – csatlakozott a beszélgetésünkhöz Berni.

– Én is kérnék még egy ,,allövést! – esdekelt Anett.

– Nyugi lányok, van még itt pár adag! – nyugtattam meg őket.

Kicsit pihentünk, iszogattunk, majd egy kis szendvics, csoki, kóla… Mondhatjuk korai ebédnek is. Éreztem, hogy kell még ide a kalória. Hosszú még a délután, remélhetőleg sok izgalom és még több kaland vár még rám, ránk. Minden pillanatát ki akartam élvezni ennek a ,,szenzációs négyesnek”.

BÁR, MÁR HÁROMSZOR ELÉLVEZTEM, DE ÉREZTEM MAGAMBAN

A ,,BASZNI AKAROK” JELLEGŰ FURCSA BIZSERGÉST

Amikor éreztem, hogy sikerült feltöltenem a belső háztartásomat odafeküdtem Judit mellé. Elkezdtünk csókolózni, simogattuk egymást. Bár, már háromszor elélveztem, de éreztem a ,,baszni akarok” jellegű furcsa bizsergést. Nem tudtam Anett meg Berni merre jár, de nem is érdekelt. Csak arra gondoltam, hogy micsoda szerencsém van, hogy egy ilyen frankó csajt, mint Judit jól megbaszhatom. Judit rácuppant a farkamra, én pedig cserébe ujjazni kezdtem. Előbb két ujjal, majd hárommal… Igyekeztem jól benedvesíteni, kitágítani a punciját, hogy ne okozzak fájdalmat a számára, amikor beverem neki.

– Nem baj, ha csúnyán beszélek szex közben? – kérdezte Judit szégyellősen.

– Dehogyis, szeretem a szabad szájú lányokat – nyugtattam meg.

Judit egyre nedvesebb lett, én egyre jobban meredeztem. Amikor látta, hogy készen állok arra kért, hogy hátulról tegyem be neki… Egy éve nem kúrtak meg rendesen – árulta el. Előre is elnézést kért, ha nagyon fog sikoltozni. Lassan indultunk, testünk egyszerre mozgott. Sajnáltam, hogy nem látom közben az arcát, de a lihegése jelezte, hogy megy felfelé. Majd önkívületben nyomta hátra a fenekét… Hirtelen felmerült bennem, hogy talán a másik lyukba szeretné, de elhessegettem magamtól a gondolatot, hiszen ez nem egy pornó film… Judit pedig nem egy felnőtt film szereplő. Viszont állati jól csinálta, ahogy mozgatta a csípőjét. Nemsokára elnyerte jutalmát a kígyó újra köpött. Judit pedig megfordult és a kicsurgó ondómba jobb kezének mutató ujját mártva a szájába vitte.

– Jó íze van – mondta ellágyulva.

NEKIK IS ,,VALAMI” NAGYON JÓ VOLT.

ÉS AZTÁN MÉG NEKEM IS NÉGYSZER A LÁNYOKKAL…

Ekkor megjelent Anett és Berni. Azt hiszem mosolygó arcukat látva kitaláltam, hogy nekik is ,,valami” nagyon jó volt. És aztán még nekem is négyszer a lányokkal…

De nem akarok túl hosszú lenni, mert már lehet, hogy már unja a beszámolómat a nyájas olvasó, vagy azt hiszi csak dicsekszem…

Frenky / Pistike Erotitkok

 

 

 

 

 

 

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 2 521 times, 3 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.