(EROTITKOK VIP SZTORI) Néhány nappal ezelőtt egy csodás kis vízparti faluban szálltunk meg a barátommal és gyorsan le is írom a történteket minden részletében, mielőtt megfakulnak az emlékeim. Ja! Rita vagyok, húsz éves, főiskolára járok, a barátom pedig Misi, aki kettővel idősebb nálam és éppen hat hónapja alkotunk egy párt. Már korábban lefoglaltuk ezt a kis panziót, mert nagyon vonzott a strandja, a weboldalon sok szép képet mutattak róla, és maga a falucska is hívogatott csöndes nyugalmával.
Este majd visszajövünk
Amint megérkeztünk lementünk a strandra, de sajnos a vártnál jóval többen voltak, szerintem még a húsz kilométerre lévő nagyvárosból is sokan ide járnak sütkérezni, pancsikolni. Kissé kellemetlen volt, de azért annyira nem éreztük rosszul magunkat, bár a vízbe alig lehetett bemenni: rengeteg a kiskölyök ugrált, idióta kamaszok fröcsköltek össze. Eldöntöttük Misivel, hogy este majd visszajövünk és majd akkor meritkezünk meg a habokban, ha már nem lesz itt senki. Aztán mégiscsak ott maradtunk.
Nem tetszik egy férfi sem?
Láttam, hogy Misi azért nincs ellenére a sokaságnak, jónéhány csaj monokinizett, és a melleik szemlátomást felhorgasztották barátomat. Meglöktem néha, de ő ilyenkor csak megpuszilt és annyit mondott:
– Mi van? Neked nem tetszik itt egy férfi sem? Nyugodtan nézelődj te is!
– Hát, jó pasiból itt sokkal kevesebb van, mint jó nőből – biggyesztettem le az ajkaimat és inkább a telefonomat böngésztem.
Megnézi a jóképű férfiakat is
– Az igaz – bólintott Misi és a fenekemre csapott. Szerintem volt egy kis bibeütése, észrevettem már, hogy nem csak a nők iránt mutat érdeklődést, de megnézi a jóképű, izmos férfiakat is. Egész nap vagy kétszer tudtunk bemenni a vízbe, mikor kicsit enyhült a tömeg. Délben, mikor tűzött a nap jól is esett az a pár perc és már estefelé, mikor a többség számára hűvösnek bizonyultak a habok. Valahogy mégis eltelt a nap, zuhanyzást követően délután egy kicsit ejtőztünk a panzió hűvös falai között.
Melyik strandos ribanc?
Mikor felébredtem, láttam, hogy Misi farka áll, mint a zászló. Meglöktem.
– Melyik strandos ribanc tetszett meg annyira, hogy vele álmodsz?
– Volt ott mellettünk egy kis vörös dög – nyújtózott nagyot, miközben benyúltam a nadrágjába és verni kezdtem óriási farkát. Emlékeztem a vörös hajú csajra, tőlem két-három évvel fiatalabb lehetett, direkt mindig felénk fordította formás seggét. Tényleg szép volt.
Ilyen jól esett a faszverés?
– Gondolj rá, hogy szopja a faszod! – vertem tovább Misi farkát aki feje alá tette a kezeit és nézte a kezem, ahogy dolgozik. Alig húztam még négyet és már kilövellt.
– Ennyire bejött a kis kurva, vagy ilyen jól esett a faszverés? – kérdeztem, miután felnyaltam az ondót.
– Mindkettő – nevetett. – szívesen basználak kettőtöket egyszerre.
Fenekére csaptam és újra elmentünk zuhanyozni. Már beesteledett, mire kiértünk a strandra. Vagy négy-öt lámpa égett, azok fénye is éppen csak alig adott világosságot, de ez nem igazán érdekelt minket. Örömmel, élvezettel ugrottunk a vízbe és pancsoltunk legalább egy órát. Talán tovább maradtunk volna, de egy férfi hangja kiáltott felénk. Mint megtudtuk, ő volt az éjjeliőr.
Éjszaka fürödni tilos!
– Jöjjenek ki, kérem, ilyenkor nem szabad itt fürdeni!
Az éjjeliőrt most ne úgy képzeljétek el, mint a gyárak hetvenéves, megvénült, ősz, pocakos fazonjait. Inkább egy negyven körüli félisten volt a Baywatchból. Csak egy shortot viselt, hasizmai szépen csillogtak a hold és a kicsiny lámpák fényében.
Mindketten kijöttünk a vízből és elnézést kértünk tudatlanságunkért.
– Semmi gond, nincs következménye, de veszélyes ilyenkor.
A barátnőm azt mondja, nagyon bejön neki…
Bólogattunk és Misi fülébe súgtam:
– Na, például ő nagyon is bejön. Úgy vagyok vele, mint te a kis kurva vöröskével .
– Akkor szopd le, biztos nem lenne ellenére – mondta ki hangosan az idióta barátom, én pedig elvörösödtem.
– Elnézést?… – fülelt fel az éjjeliőr, pedig szerintem tuti hallotta a szavakat.
– A barátnőm azt mondja, nagyon bejön neki… – felelte vigyorogva Misi és átölelt, csókot nyomott az arcomra.
Én nem vagyok ellenére
– Hát… – tette csípőre a kezét a férfi és azt hittem most aztán leteremt minket a sárga földig, elzavar, vagy nem is tudom. De nem az történt. – Elismerem, hogy nagyon szép a hölgy, de az az igazság, hogy engem a férfiak vonzanak… A te szopásodat jobban élvezném.
– Én nem vagyok ellenére – térdelt le Misi az éjjeliőr elé, és ezzel bizonyossá vált számomra, hogy van benne a bi hajlam, amit kezdetektől gyanítottam. Néztem, ahogy a barátom orálisan kielégíti a másik férfit és nem tudtam mit tegyek. Ez tényleg elég gáz nap volt számomra, pedig egyre jobban benedvesedett a puncim.
Misi keményen dugta a fenekemet, miközben az övét…
Misi észrevehette tanácstalan béna tekintetemet, mert félbehagyta a szopást, felállt és letolta magáról a fürdőnadrágját, majd odalépett hozzám és engem is megszabadított fürdőruhámtól. Most az éjjeliőr állt várakozón…
– Mi lenne, ha hármasban csinálnánk? – kérdezte Misi. – Én megdugom a szépségemet, közben te használsz engem hátulról – mutatott a férfira vigyorogva. – Jó kis éjszakai szendvics.
Az egész durván szürreális volt, mégis egyik legizgatóbb aktusaim egyike marad. Misi keményen dugta a fenekemet, miközben az övét az éjjeliőr toszogatta. Én élveztem el leghamarabb, nedvem a még meleg homokra csorgott, majd miután Misi a fenekembe jött, remegő combokkal omlottam össze. Még néztem, ahogy a másik férfi kemény lökésekkel szerelmem hátsó fertályába engedi ondóját, aztán elnyújtóztam.
Hát ez komoly volt!
– Hát ez komoly volt! – kacagtam és a fiúk is mellém telepedtek.
– Most már aztán muszáj lesz egy kicsit újra mártózni a habokban… – nézett csábosan Misi a félistenre, aki megsimogatta és kedvesen bólogatott.
– Így, ha itt vagyok, lehet nyugodtan… Ilyenkor nem veszélyes…
– Nem, csak a helyzet – szaladt ki belőlem és nevettünk sokáig, majd berohantunk a vízbe hajnalig.
Té – Erotitkok – Felnőtt mesék – Szextörténetek – Pistike viccújság
A kép illusztráció!
A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban.
Van egy érdekes történeted? Megosztanád velünk? Írd meg a pistike@pistike.hu címre!
A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu), e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.
MINDÖSSZE KÉT KATTINTÁS ÉS MÁR
OLVASHATJA IS A PISTIKE VICCMAGAZINT!
Kattintson az Előfizetés vagy a Bejelentkezés gombra.
https://laptapir.hu/magazin/pistike
EGY LAP ÁRÁÉRT 70 FRISS MAGAZIN! A kínálatban megtalálja a Pistike viccújság legfrissebb számát, illetve az archívumot 2015-ig! Kedvenc lapjait online is olvashatja, mobil eszközökön pedig magával viheti, így bárhol, bármikor eléri. Előfizetésével a korábbi megjelenésekhez, további lapokhoz, különszámokhoz is hozzáférhet! Nem szükséges egy évre előre kifizetni az előfizetést, mint a nyomtatott lapoknál, a Laptapiron havonta fizet mindössze 1490 forintot. Előfizetését bármikor megállíthatja és újra indíthatja.
NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS
https://pistike.hu/feliratkozas/
EZ IS ÉRDEKELHETI:
EROTITKOK – A KOLLÉGA TÚLTELJESÍTETTE A TERVET – A MUNKAHELYI SZEX FOLYTATÓDIK
https://pistike.hu/erotitkok/a-kollega-tulteljesitette-a-tervet-a-munkahelyi-szex-folytatodik/
EROTITKOK – HOLNAP IS VESZEL NÉGY DOBOZ KEFIRT?
https://pistike.hu/erotitkok/holnap-is-veszel-negy-doboz-kefirt/
EROTITKOK – SZEXJÁTÉK 1. – TE MIT HÚZTÁL, CUCCOS?
https://pistike.hu/erotitkok/szexjatek-1-te-mit-huztal-cuccos/
EROTITKOK – SZEXJÁTÉK 2. – KIESTÉL! NEM KÜLDELEK EL, DE NEM JÁTSZHATSZ TOVÁBB!
https://pistike.hu/erotitkok/szexjatek-2-kiestel-nem-kuldelek-el-de-nem-jatszhatsz-tovabb/
EROTITKOK – SZEXJÁTÉK 3. – JÓK VOLTATOK, MOST PEDIG MINDENKI, AKIVEL AKAR!
https://pistike.hu/erotitkok/szexjatek-3-jok-voltatok-most-pedig-mindenki-akivel-akar/
EROTITKOK – VÍZPARTI KALAND – ,,MI MINDEN HÉTVÉGÉN ITT NUDIZUNK!”
https://pistike.hu/erotitkok/vizparti-kaland-mi-minden-hetvegen-itt-nudizunk/
EROTITKOK – LIFTPADLÓJÁN ESTEM ÁT A ,,TŰZKERESZTSÉGEN”
https://pistike.hu/erotitkok/liftpadlojan-estem-at-a-tuzkeresztsegen/
EROTITKOK – A SZENZÁCIÓS NÉGYES – HÁROM FIÚ ,,DOLGOZOTT” RAJTAM
https://pistike.hu/erotitkok/a-szenzacios-negyes-harom-fiu-dolgozott-rajtam/
EROTITKOK – ÍGY LESZ EGY LESZBI CICÁBÓL VADMACSKA – EKKORÁT MÉG SOHASEM ÉLVEZETT
https://pistike.hu/erotitkok/igy-lesz-egy-leszbi-cicabol-vadmacska-ekkorat-meg-sohasem-elvezett/
EROTITKOK – A SZOMSZÉD FIÚ – VALAMI FRENETIKUS VOLT
https://pistike.hu/erotitkok/a-szomszed-fiu-valami-frenetikus-volt/