A séfek csapataiban bírni kell a nyomást

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Azt mondják teher alatt nő a pálma. Nos, ez A Konyhafőnök tábori adásaira különösen is igaz. Az érkező vendégek nem csak segítőkészek, de roppant kritikusak is.

 

 

Herczeg Zoltán éttermi kritikus például több versenyzőnek is kiöntötte az ételét, és azoknak újra kellett kezdeni a feladat elkészítését. Az idő pedig véges volt, így a nyomás a jelentkezőkön nőttön nőtt. Kevesebb idő marad a hagyományos ételek fine dining újra gondolására, a kreatív elkészítésére, tálalására.

Fördös nem véletlenül mondta a verseny elején, hogy az elvárások egyre komolyabbak, a feladatok pedig egyre mehezebbek lesznek. Nem véletlen, hogy rögtön az elején már jön a ,,mélyvíz” és a kiképzés. Már most olyan feladatokat kapnak, és technikákat alkalmaznak, amelyekre a korábbi szériában sokkal később került sor.

A séfek csak olyan versenyzőket akarnak a csapatukba, akik bírják a strapát. Sárközi Ákos el is mondta, hogy a táborba dirrekt olyan vendégeket hívnak, akik náluk sokkal kegyetlenebbek, kendőzetlenül elmondják a véleményüket egy-egy ételről, hiszen a későbbiekben is bírniuk kell a versenyzőknek a nyomást. Rácz Jenő chef hasonló képpen gondolkodik, mint társa, és korábban ő már azt is elárulta vannak kiszemeltjei, akiket el tudna fogadni a csapatába.

A mai adásban visszatér Baranyai Zoltán kiképző, aki ezúttal nem édességeket hoz, hanem egy képzeletbeli vadászatra invitálja meg a játékosokat.

RTL Klub / Pistike viccmagazin

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 44 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.