(EROTITKOK) Adeleidát valójában S. Emőkének hívták, de valahogy nem illett hozzá ez a név, ő sem szerette, így a baráti művészközösségben mindenki csak így nevezte: Adeleidae…
Fekete hosszú haja volt, majdnem száznyolcvan centi magas, inkább vékony, mint arányos testalkatú. Az arcán két csodaszép kék szembe nézhetett az ember. Hófehér, hibátlan bőre szűziességről tanúskodott. És nagyon rosszul tanúskodott, mondhatni a bőre hamis tanúvallomást tett az általa igencsak ismert tények ismeretében, mivel a szépséges leányzó csak azzal nem feküdt le, aki nem akarta. Adeleida verseket és novellákat írt, de ha úgy hozta a sors, szívesen állt modellt festő barátainak. Festő barátai pedig kihasználták ezt a tulajdonságát, s akkoriban igen sok kép készült száznyolcvan centis, fekete hajú meztelen Madonnákról, ugyanilyen Évákról, Vénuszokról…
Körülbelül harmincan voltunk a város művészközösségében, s hetente egyszer-kétszer jöttünk össze mindannyian. Volt egy kéthavonta megjelenő városi művészújságunk, melyet szamizdat formájában terjesztettünk.
A legutóbbi szám után Adeleida odalépett mellém és megsimogatta a hajam.
– Valami észbontó volt a Fantazma-Glória című versed. Teljesen felzaklatott. – mondta, ahogy csak a művésznők tudnak beszélni valami számukra különösen kedves dologról. – Nem is tudom, hogy lehet ilyet írni. Nem találok szavakat.
– Köszönöm, Adeleida – feleltem, s már feljogosítva éreztem magam, hogy átöleljem, s a társaság gócpontjából egy kissé félreesőbb asztalhoz vezessem. – Nagyon ihletett állapotban voltam… Mint most is. Megborzongok, ha megnyílnak ezek a csatornák… Szinte mintha a kozmoszból kapnám a szavakat… valami istenségtől.
– Óh… – nézett rám csodálattal. – Biztos voltam benne. Így nem lehet a szavakat megtervezni, összefűzni.. Erre csak ihletett állapotban képes az ember. Nagyon hasonlít a stílusa az én Maroknyi élelem című költeményemre…
– Én is szeretem a verseid, s azon gondolkodtam, nem lehetne-e valami közöset összehozni… egy ihletett állapotban.
– Nagyszerű ötlet – mondta. – Menjünk… – És felállt, kézen fogott, s húzott maga után.
– Most?
– Felmegyünk hozzánk, nincsenek otthon a szüleim, nyugodtan alkothatunk…
Apró kis szobáját majdnem elfoglalta az ágy. A televízió a falon, az ágy mellette egy kis asztal, szék.. Beépített szekrény… Az ágyra ültünk.
– Amikor olvastam a versed, azonnal éreztem, hogy egyesülnöm kell veled – mondta és átölelt, megcsókolt, s ledöntött az ágyra. Egy hosszú csók után folytatta, miközben megszabadult minden ruhájától. – Szinte felvillanyozódom, ha ilyen állapotban űzekedem egy költővel. Tudtad, hogy energiavámpír vagyok?
– Még nem… de remélem, mindjárt megtudom.
– Hatolj belém, te kis Villon, s feküdj rám, csókolj! Ne mozdítsd még az ágyékod, érezni szeretném magamban.
Kellemesen szűk hüvelye volt, a sok testi kapcsolat ellenére is. Talán testalkatának köszönhette.
– Mintha egy vérfarkas hatolt volna belém – nyögte édesen és körmeit hátamba vájta. – Kicsit vastag a péniszed… de kellemes… Csak ne mozgasd gyorsan… az fáj, kedves kis Ballasi Bálintom…
– Nagyon jó benned… – mondtam.
– Érzem, hogy átjár az energiád… Jönnek a nagy harcos urak… Átvágott torokkal maradnak aztán a sárban… milyen szép kis sor… Most kezd el mozgatni a farkad – susogta, s még jobban karmolta bőröm.
Lassan, de egyre gyorsulva mozgattam ki-be a dákóm és közben feltérdeltem, mert már-már zavarni kezdett a karmolás… Lábait nyakamba tette, s melleit simogatva vadul tekintett rám. Ez az Adeleida most egy nőstény volt, nem a költő Adeleida.
– Haaaah…bassz meg…. Bassz meg... bassz meg.. – sikítozta, s én felhevülve a trágár szavakon egyre jobban dugtam. Egyre erősebben, egyre gyorsabban… Még nem hallottam ilyet lánytól szex közben… Felvillanyozott.
– Óh, már nem kell sok, te félisten! Csináld, folytasd! – zihált egyre jobban, s nekem nagyon tartani kellett magam, hogy el ne élvezzek, mielőtt ő a csúcsra jut.
Végre nemsokára elélvezett, én pedig kihúztam farkam a hüvelyéből és a hasára akartam spriccelni, de ő felült és szopni kezdte a farkam.
– Nehogy kárba menjen egy csepp is – mosolygott. A szopásban legalább olyan jó volt, mint a költészetben.
Hamarosan fehér csík folyt végig a szája szélén. Ujjával eltörölte…
– No, ebből nem nagy költészet lett – mosolyogtam, mikor fejét a vállamra hajtotta kedvesen.
– Dehogyisnem… – mondta. – De nem kell elkapkodni. Nekem már megvan az első sor… Legközelebb te jössz… Jönnek a nagy harcos urak… Átvágott torokkal maradnak aztán a sárban…
Kristóf
