EROTITKOK – KAMPÁNYZÁRÓ

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(EROTITKOK) Ezerrel zakatolt az időközi választás és nekem épp most dobta be a törölközőt Zsolt, a kampányfőnököm, akivel már a negyedik alkalmat csináltam – volna végig, erre ő tüdőgyulladást kap. Nyáron, a legforróbb nyárban…

 

Öreg vagyok én már bohócnak

 

Én meg idegbajt, mert minden az én nyakamba szakadt, azon felül is, amit magamnak kellett csinálnom. Akik eddig Zsoltihoz, fordultak most mind hozzám jöttek kérdezősködni, láttamozni, jóváhagyni. Égnek állt a hajam, estére mér hullafáradt voltam. Nem csak testileg, azt egy jó kis futás, vagy kerékpározás még el is tudta odázni, de agyilag… Édes istenem, vége lehetne már! Minek csinálom én ezt az egészet, mikor jól megélnék az eddig félrerakott kis pénzecskémből a családdal. Nem kéne ez a lóti-futi, meg napi húsz órás pörgés. Mint egy Ferrari kereke…

Öreg vagyok én már bohócnak, hatvan felé közelítve nem is tudom, mi hajt még.

 

3 AZ 1 BEN EROTITKOK FELNOTT MESEK PISTIKE VICCUJSAG2
https://www.biofa.hu/receptek/agyas_szatmari_szilva-palinka

 

Ez az új kampányfőnök?

 

– Várjon, főnök! Fentről küldtek egy csajt a Zsolti bá’ helyett… – állított meg nyitott rózsaszín Asus laptopjával Máté, a titkárom, aki, bár alig múlt harminc, majdnem feledtetni tudta Zsolt hiányát. Legközelebb már tuti vele kezdem a kampányt… Ha még életben leszek akkor. Leharcolja az ideg az embert.

– Egy „csajt”? – kérdeztem vissza és megálltam egy pillanatra. Máté a képernyőt mutatta, ahol egy vigyorgós, huszonéves lány nézett vissza rám a fotóról. Hosszú fekete haja volt, barna szeme és gyönyörű ajkai. Fehér ingjében egy kis irodista hatását keltette.

– Ez az új kampányfőnök? – esett le az állam és inkább leültem az asztalhoz, ahol pogácsák, rágcsák, sós sütemények mellett bőven volt ásványvíz, Pepsi, Sprite és hasonló szénsavas üdítők.

 

Jó fej, okos és rettentő csinos…

 

– Ő – javított ki Máté és én kelletlenül bólogattam. Egyre fáradtabb voltam, körbe néztem az ital automatákon.

– Igen-igen, ő… A Zsolti helyett… – hisztérikusan felnevettem és magamban szidtam a fentieket. – Te ismered? Miféle? Keféle–e?

Igen, Cecíliának hívják, együtt voltunk tavaly a nagy kampányban Pesten… Jó fej, okos és rettentő csinos… Hogy kefél-e, nem tudom, mert amint tudja…

– Jaja, te a csávókat szereted… Na, jó –  nevettem újra fáradtan. – Hallod, valami kávéféle, vagy energiaital jó jönne… intézed?

– Persze, főnök, máris… Hell jó lesz, Vagy Monster?

– Monster – sóhajtottam és elővettem a telefonomat, hogy végigpörgessem a híreket.

Megérkezett Ceci…

 

Egy órája urnazárás volt, már lassan jönnek az eredmények. Lassan, de még nem… szokás szerint elkalandozok a celebcsajok fotóihoz, nézem a jó kis lábakat, fenekeket. Nem panaszkodhatom, van egy negyvenöt éves feleségem, aki simán letagadhat tíz évet, no de milyen a férfiember, nem igaz?

– Főnök… itt az energiaital és megérkezett Ceci…

Felnéztem a titkárom hangjára, még ülve átvettem a Monstert, aztán a tekintetem bokájától kezdve fölfelé haladva végigfutott a lányon. Vékony, de formás lábai voltak, sötétkék miniszoknyát és fehér inget viselt. Mintha ballagásra készülne. És legalább úgy is nézett ki. Bőven túl volt a húszon, de akárcsak a feleségem, ő is letagadhatott tíz évet.

– Üdvözlöm, Ferenc, remélem, tudok segíteni önnek… – hangja kellemes, lágy, szinte csilingelt, feldobta a kedvem.

 

Cecília, ön egyszerűen csodálatos!

 

– Biztos vagyok benne, hiszen még most jön a neheze… – nyújtottam én is kezet és mosolyogtam rá. Nagyon rokonszenves volt. – Riportok, interjúk, tévé, rádió… Kézben fogja tudni tartani az érkezőket?

– Bízza rám – mosolygott ő is, majd eltűnt.

Innentől mintha elvágták volna a gondjaimat. Éjfélig, mikor valóban jönni kezdtek az eredmények, szinte senki nem jött hozzám. Felszabadultan ücsörögtem a fotelemben és igyekeztem kipihenni az utóbbi napok fáradalmait.

– Cecília, ön egyszerűen csodálatos! – bókoltam őszintén, mikor hajnali háromkor benyitott az irodámba és bizonyosak voltunk benne, hogy elvittük a szavazatok túlnyomó többségét és nem várható fordulat.

 

Megünnepeljük a győzelmet?

 

– Örülök, ha így látja, főnök – tette le mappáit és laptopját az asztalomra, majd kérdezés nélkül leült a mellém húzott másik székbe. Korábban kicsit szunyókálni is tudtam, és az energiaitalok szintén segítettek, így most elég frissen tekintettem új munkatársamra, aki táskájából előhúzott egy Törley pezsgőt.

– Csakis hazai… – mosolygott azzal az édes mosolyával és ettől két aranyos gödröcske keletkezett az arcán, ami még vonzóbbá tette. – Megünnepeljük a győzelmet?

Hamar bekortyoltuk a nedűt, akkor én a saját szekrényemhez léptem és előkaptam az italok közül egy Ágyas szilvapálinkát.

– Csakis hazai!

 

A győzteseknek jár a jutalom, igaz?

 

Iszogattunk és azon kaptuk magunkat, hogy egymáshoz érünk poénkodások közepette, meg- meg fogjuk egymás karját, lábát. Végül én a melleihez értem félig véletlenül. Megéreztem, hogy nem visel melltartót és mellbimbója kemény duzzanatát.

– Ceci…

– Igen, főnök úr? Tetszik a cici? – kacarászot egy újabb felest ledöntve. – Mi a benyomása rólam?

– Csakis pozitívan, de szeretnék még több benyomást szerezni, ha lehet az alteste felől fizikai értelemben, kedves Ceci…

– Node főnök úr, hogy képzeli?... –töltött nekem is, én szintén felhajtottam.

– Itt az asztalon. Ha előre dőlne, mondjuk…

– Ha már ünneplünk, ugye? – kérdezte cinkosan, felém fordítva hátsóját, majd az asztalra dőlve. – A győzteseknek jár a jutalom, igaz?

 

Módfelett felizgatott

 

– Így igaz, kedvesem… – felálltam mögé, felhajtottam azt a szexi szoknyáját, majd a bugyiját lehúztam combjára. Finom illata volt és csupaszra borotvált szeméremdombja. Lassan nyomtam nedves vaginájába a kemény dákóm, hogy kiélvezzem a belé vezető út minden milliméterét. Ő ugyanígy tett, lassan, sóhajtozva nyúlt el az asztalon, lábait még jobban széjjelrakta.

Vastagabb alkatú nőkhöz vagyok szokva, még soha nem voltam ilyen kis alacsony, vékony nővel, de módfelett felizgatott, így erekcióm egyre keményebb lett, szűk hüvelye még jobban ingerelt, félő volt, hamarabb élvezek el, mint ő. Nem akartam rossz emlékeket szerezni számára, tehát igyekeztem visszafogni magam és szerencsére nem sokkal később már vonaglott és hörgött, majd szinte harapdálta hüvelyizmaival a dákóm, aztán elernyedt és felkacagott.

 

Ön lesz a helyettesem

 

– Ez nagyszerű kampányzáró volt számomra, főnök! Most maga jön, de siessen, odakint várják az újságírók…

Beindultam, fenekére csaptam és szorítva a két finom popsifelet, minden mozdulatnál tövig nyomtam a farkam, amitől hamarosan én is csúcsra jutottam és teletöltöttem a kis szuka forró ölét.

– Azt hiszem, Zsoltot nyugdíjazom és ezen túl ön lesz a helyettesem, kedves Ceci… ha megfelelőnek tartja az ajánlatomat.

– Tökéletes, főnök úr…

 

Té – Embermesék – Erotika – Erotitkok – Életmesék – Élettörténetek – Felnőtt mesék – Felnőtt mesék klub – Forró ágyak – Hálószoba titkok –Szex – Szextörténetek – Titkos vágyak – Pistike viccújság – Szenvedély

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 

A címlapkép illusztráció!

 

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

 

EROTITKOK – ÁRAMSZÜNETBŐL ,,MOTOSZKA EST”

https://pistike.hu/erotitkok-aramszunetbol-motoszka-est/117001/

 

EROTITKOK – COVID MIATT ÖSSZEZÁRVA

https://pistike.hu/erotitkok-covid-miatt-osszezarva/116956/

 

EROTITKOK – A SZERELMEMÉRT MINDENT… FŐLEG, HA AZ ILYEN KELLEMES…

https://pistike.hu/erotitkok-a-szerelmemert-mindent-foleg-ha-az-ilyen-kellemes/116923/

 

EROTITKOK – ÉBREDÉS UTÁN

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-ebredes-utan/

 

EROTITKOK – AMI MÉG A TERMÉSZETNÉL IS GYÖNYÖRŰBB…

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-a-termeszetnel-is-gyonyorubb/

 

EROTITKOK – A PAJZÁN ALTATÓS-ANYÓS

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-a-pajzan-altatos-anyos/

 

 

 

 

 

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 283 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 or more.

1 Trackback / Pingback

  1. EROTITKOK – A JÖVŐLÁTÓ LÁTTA JÖVŐT - Pistike Viccújság

Comments are closed.