EROTITKOK – MARICÁT SZERETTEM, A NŐVÉREM VIGASZTALT IS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(EROTITKOK) Abban az időben, amikor ez az eset történt velem, még kötelező volt Magyarországon a sorkatonai szolgálat. Én még a másfél évet végigkínlódó csapatba kerültem, aztán ahogy leszereltem, akkor vitték le egy évre… hú, de szidtam őket. Az egész nem jött be, de az, ahogyan indult, végképp elrontotta a kedvemet és hát nem sok híja volt, hogy őrszolgálatban lepuffantsam magam elkeseredésemben.

 

Postamegvonás

 

Tizennyolc évesen jöttünk össze Maricával és jártunk vagy négy hónapot talán, mikor megkaptam a behívómat. Hiába könyörögtem neki, hogy előtte legyünk végre együtt, ő túlságosan prűd volt és nem akart házasság előtt semmiféle intim kapcsolatba kerülni. Rettentő lassan teltek a napok. Első két hónapban nem lehetett kimenni még a laktanyán kívülre sem, haza meg végképp nem, csak a levélváltás maradt, ami szintén nem sűrűségéről volt híres. Már ha megkaptuk a leveleket, mert cimborámmal annyira el voltunk kámpicsorodva, hogy egy három órás eltávnál úgy felöntöttünk a garatra, hogy majdnem dupla időt maradtunk távol, így csak parancsnokunk jóindulatának örülhettünk, hogy pusztán egy hónapos postamegvonás volt a büntetés. Mire legközelebb eltáv lehetett volna, három idióta balesetet okozott és volt egy halálos áldozat is, így ismét egy hónapig sehova… Visszaemlékezve is borzasztó, átélni még inkább az volt.

 

Pistike 2022 02 hoOLVASD A 40 OLDALAS PISTIKE VICCÚJSÁGOT A LAPTAPIRON! 120 FRISS ÚJSÁG EGY LAP ÁRÁÉRT!

Pistike, A NEMZETI VICCÚJSÁG! A Pistike Magyarország egyik legrégebbi – alapítva 1994 – és az egyik legjobb vicclapja! Csak azoknak, akik a jó vicceket, röhögtető karikatúrákat, és a nevetséges mémeket kedvelik! Kicsiknek és nagyoknak rosszkedv elűzésére egyaránt ajánlott! Több mint ezer Erotitkok, közel 15 ezer mém és karikatúra, 10 ezer vicc, sztárpletyka, recept… No, és a világ bolondabbnál bolondabb híreivel várjuk Önt a Pistike Nyúúúz rovatunkban. A Pistike viccújság nyomtatásban 32 oldalon jelenik meg, a neten 40 oldalon a laptapir.hu-n.

Ajándékozzon laptapir előfizetést kedvezményesen!

A részletekért kattintson IDE!

 

Megírta, hogy vége…

 

Így hát öt hónap után mehettem haza először… Utam a családi házhoz vezetett, ahol rövid telefonhívásomnak köszönhetően már szüleim étellel, itallal vártak, az első két-három óra vidámságban telt, ám aztán nővérem félrevont, bementünk közös szobánkba, melyet gyermekkorunk óta egy emeletes ággyal osztottunk meg, és szomorúan közölte a tényállást:

– Marica levelei – adott át két kis illatos borítékot. – Az elsőt már kár olvasnod. A másodikban megírja, hogy vége… Nem bontottam ki, csak mondta, mikor ideadta. Megkérték a kezét…

– Az istenit már… – majdnem sírva fakadtam.

– Múlt héten volt az esküvőjük… – tette még hozzá nővérem, hogy megforgassa szívemben a kést. Péntek volt, hétfőn kell csak visszamennem, de legszívesebben már szálltam is volna fel a vonatra, hogy kezembe fogjam a puskát és szétlőjem a fejem az őrtoronyban. Ehelyett azonban erőt vettem magamon és felkaptattam az emeletes ágyunk felső részére, ahol a fekhelyem volt. Nem sírtam, csak feküdtem, néztem a plafont. Nővérem, Eszter buksija jelent meg az ágy szélén, ahogy félig felkapaszkodott.

Segítsek feldobni a hangulatod?

 

– Ugye, nem fogsz semmi hülyeséget csinálni odabent? – nem feleltem, hiszen benne volt a pakliban, nem akartam hazudni, így megragadta a kezem: – Na! Ígérd csak meg! Mi lenne a szüleinkkel, te hülye?

Sóhajtottam… igen… ez igaz… de annyira rossz…

, megígérem… – böktem ki. – De hát… Odabent még egyedül sem lehet lenni, alig vártam, hogy majd becsajozok, vagy ilyesmi… Áh…

– Segítsek kicsit feldobni a hangulatod? – kérdezte huncutul a mellkasomra téve kezét.

– Hogyan tehetnéd? – kérdeztem értetlenkedve, szomorúan.

– Könnyen… – keze lecsúszott hasamra…

 

Erotitkok 2022 02 hoCSAPJ LE A 40 OLDALAS EROTITKOK MAGAZINUNKRA FEBRUÁRBAN IS A LAPTAPIRON!

Lebilincselő történetek melyek bárhol kezdődhetnek, és általában az ágyban végződnek. Pikáns elbeszélések, amelyeknek bárki lehet a főszereplője, vagy éppen bárkik lehetnek a főszereplőik. Lopott pillanatok, lopott csókok és ölelések… Néha a családban marad… Férfiak és nők vallanak néha kínos, néha perverz, néha kukkolós, néha megalázó kalandjaikról.

TARTALOMJEGYZÉK: – Férfival és nővel is a ,,régi jóarcok” bulin, – Ha nincs ágy, hordó is jó, – Forróvérű feleség, – Párizsi kaland, – Fantasztikus furulyaszóló, – Ki mondta, hogy a női test nem jobb egy kajaknál? – Félénk vagyok, de hódítani akarok nyáron is, – Szédítő rendőrnő – borsos büntetés, – Szép volt, jó volt, de ki beszél itt szerelemről? – Kipókhálóztam a mamit, – A mellpiercinges csavarta el a fejem.

https://laptapir.hu/magazinok/erotitkok

 

Szeretnéd, ha szopiznám?

 

Még mindig nem esett le, csak mikor ujjai benyúltak a takaróm alá és tapasztalt mozdulatokkal felhúzták makkomon a bőrt.

– Aztakurva… – szakadt ki belőlem, hiszen még soha nem fogta lány a farkam.

Milyen? – kuncogott riadt arcomra nézve.

– Naggggyon… uh… jó, Esztike… – nyögtem.

– Bekapjam? Szeretnéd, ha szopiznám? – tette fel csodálatos ajánlatát én pedig kaptam rajta persze. Úristen, a nővérem le fogja szopni a faszom… gondoltam repeső szívvel. Mindig is tetszett Eszter, de nem gondoltam rá nőként, pedig igencsak vonzó csaj: két évvel volt idősebb nálam, alacsony, százhatvan centi lehet maximum, nagyon vékony, törékeny. Szőke hosszú hajat visel, melyet általában hátra fésül, kékesszöld szeme most buján pillantott rám.

 

Akkor ne szopizzalak?

 

– Akkor gyere alulra… – ugrott a padlóra és becsukta kulcsra az ajtót. Pólója, nadrágja, majd a bugyija is a földön landolt. Lehuppantam mellé és átöleltem meleg kis finom illatú testét. Farkam lüktetett, ahogy meztelen hasához ért és csókolózni kezdtünk.

– Meg is dughatlak? – rebegtem halkan, nyakát puszilgatva.

– Akkor ne szopizzalak? – csókolt vissza hosszan.

– De-de… azt nagyon szeretném… – azzal leültem az alsó ágyra, ő pedig odatérdelt és elkezdte szájával kényeztetni a péniszem.

– Esztike… Esztike… –  lihegtem észvesztve.

– Mi az, kedveském? – nevetett, aztán föltérdelt az ágyra, majd ráereszkedett forró hüvelyével a farkamra.

Csak üljünk így egy kicsit – sóhajtott kéjesen. – érezni akarom magamban, ahogy pulzál bennem a faszod…

 

Felnott mesek 2022 02 hoKERESD A 40 OLDALAS FELNŐTT MESÉK KIADVÁNYUNKAT FEBRUÁRBAN IS A LAPTAPIRON!

Történetek férfiaknak és nőknek, férfiakról és nőkről… Bulikról, nyaralásról, szomszédokról, munkahelyről, kórházból… Egyszóval mindenhonnan, ahol lehet szerelmeskedni, vagy nem… Amit aztán mások IS látnak, vagy nem... Ketten, hárman, négyen, sokan… És minden olyan élményről, amiről eddig csak fantáziálni mertél, vagy még azt sem… A lényeg, hogy családban marad…

TARTALOMJEGYZÉK: – Valentin-nap – A férjemmel minden közösülésünk vadító, – Nászéjszaka, ahogy az egy odaadó férjhez illik, – Folytatni akarom, amíg nem törleszti adósságát, – Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, de a feleségem az igazi!, – Megnéztem Gyuri kamionját is…, – Nem kezdeményeztem, de megvigasztaltam, – Arra születtem, hogy a férfiaké legyek, – Ügyfelek csábítása a feladatom munkaidőben, – Debreceni kaland, gyors numera a nagyerdőn, – Véletlenül becserkésztem a chat-en a haverom csaját, – A diszkótulaj fia nem táncol, de óriási kocsija van, – Erotikus hangüzenet a pasimnak, – Kis ember, nagy bottal jár, – Előjönnek a régi álmok, – Így lehet megtartani azt, akit mindennél jobban szeretünk.

https://laptapir.hu/magazinok/felnott-mesek

 

Még lovacskáztam volna…

 

– Édes… Édes… – tátottam el a számat és éreztem, hogy minden inger nélkül belelövell nagy adag ondóm nővérem puncikájába.

– Te dili… hát még lovacskáztam volna… – nevetett, de nem haragudott, rajtam maradt végig, míg lankadó nemi szervem kilökődött belőle.

– Ha… lehet holnap is… akkor már tovább fogom bírni – ígértem.  – Végülis most vetted el a szüzességem…

– Édeske… – nevetett és újra csókolóztunk. – Akkor holnap ismételünk…

Úgy is lett és mikor hétfőn visszatértem a laktanyába, a legboldogabb katonák egyike voltam, mert bírtam nővérem ígéretét, hogy ha hazamegyek, ismét hasonló örömökben részesítjük egymást…

Té – Embermesék – Erotitkok – Életmesék – Élettörténetek – Felnőtt mesék –Szextörténetek – Pistike viccújság

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

A címlapfotó illusztráció!

 

MÉG TÖBB EROTITKOK:

 

 

EROTITKOK – CSAK NEHOGY ANYU FÉLTÉKENY LEGYEN

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-csak-nehogy-anyu-feltekeny-legyen/

 

EROTITKOK – PECAKÚRA

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-pecakura/

 

EROTITKOK – LÉGY A KÖZÖSSÉGÜNK TAGJA A FELNŐTT MESÉK FACEBOOK CSOPORTJÁNAK!

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-legy-a-kozossegunk-tagja-a-felnott-mesek-facebook-csoportjanak/

 

EROTITKOK – HA NEM AKAROD UNTATNI A PARTNERED…

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-ha-nem-akarod-untatni-a-partnered/

 

EROTITKOK – TITOKTARTÁSI SZERZŐDÉS

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-titoktartasi-szerzodes/

 

EROTITKOK – LÉGY A KÖZÖSSÉGÜNK TAGJA A FELNŐTT MESÉK FACEBOOK OLDALÁN!

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-legy-a-kozossegunk-tagja-a-felnott-mesek-facebook-oldalan/

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 2 571 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!