EROTITKOK – NAGYSZERŰ VOLTÁL, GYUSZI… +18

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(EROTITKOK) Lindát gimiben ismertem meg és egész négy év alatt odavoltam érte. Leginkább a cuki arca hatott rám, a vékony ajkai, a szőke haja és az a huncut szeme, amivel olyan „csippentősen” tudott nézni. A legtöbb fiúra. Persze rám nem. Valahogy nem alakult ki köztünk összhang, pedig igyekeztem gőzerővel.

 

Szülinapi házibuli

 

Már kezdtem elfogadni, hogy érettségi után soha többé nem fogom látni – de jóideig biztosan nem, mikor engem is meghívott a többiekkel együtt a szülinapi házibulijára. Ritkák manapság az ilyen bulik, szóval örültem, annak meg főleg, hogy én is a meghívottak között voltam. Hatalmas doboz Mega Milka csokit vettem neki, amit tuti nem fog elfelejteni, hiszen majdnem fél méteres a doboza. Úgy is lett, a szája talán még most is nyitva a meglepetéstől, mikor megpillantotta az ajándékomat.

– Gyuszikaaa! Hát ez… – ámult-bámult, majd miután két gyors puszi után átvette, csak forgatta ámulattal és végigmutogatta mindenkinek. Szerintem az én ajándékomnak örült a legjobban.

 

Linda anyukája

 

Aztán egész onnantól nem törődött velem többé. Elvoltam, mert az osztálytársaink közül, akik szintén meg voltak híva, volt pár ismerősöm, barátom, és el tudtam trécselni, kajáltam is kicsit a svédasztalról, de alapvetően nem éreztem jól magam. Azt a fél percet leszámítva, amikor megpuszilt és arcunk összeért. Éppen Kovács Artúrral, a hozzám hasonlóan „rámenős” osztálytársammal ültem a sarokban téli szalámis retró szendvicset majszolva, mikor az egyik ajtóban feltűnt egy szemmel láthatóan idősebb nő, de mégis, mintha Lindát láttam volna benne.

– Azta… ő Linda anyukája? – kérdeztem meg Artúrt, mert ő jobban ismerte a családot, hiszen másodunokatestvérek Lindával.

 

Te hoztad a hatalmas csokit?

 

– Igen.  – bólogatott tele szájjal a kissé túlsúlyos fiú. – Totál Linda, igaz? Talán még jobb is.

– Hú… igen… basszus és közeledik… ide jön! – böktem oldalba a fiút, aki nem nagyon törődött a dologgal. Nekem viszont megdobogtatta a szívem a nő közeledése.

– Sziasztok, fiúk. Linda anyukája vagyok, Zsóka. Minden rendben? Jól érzitek magatokat? – nyújtott kezet és mi viszonoztuk,

– Igen, persze, nagyon jól vagyunk – bólogatott Artúr, én inkább csak vállat vontam, nem akartam füllenteni

– Te hoztad azt a hatalmas csokit, igaz? – nézett rám a nő és én valamiért fülig elvörösödtem. Gyönyörű. Tényleg még szebb, mint a lánya.

 

 

1683182852 jf3uk1qw1d

 

Jaj, ez a lány…

 

– Igen én – csillant fel a szemem, hogy emlékszik rám.

– Nagyon kedvelhetitek egymást Lindával. Pedig soha nem beszélt rólad…

– Hát nem csodálom – feleltem szomorúan.

– Jaj, ez a lány… miért nem törődik ilyen rendes, jóképű fiúval? – simogatott meg és ettől szinte összerezzentem. – Gyere fel az emeletre, igyunk valamit, már viziteltem mindenkinél, most én is magányos leszek egy darabig. Beszélgessünk.

Szinte felpattantam, azonnal elfeledve Artúrt, aki szintén nem törődött velem, tovább tömte magába a szendvicseket.

 

Te nem kívánsz?

 

Ahogy az emeletre értünk egy kis szobára mutatott, ahol szintén volt pár tányér étel, meg italos üvegek. Brandy, Whisky, Vodka.

Bementünk és azonnal becsukta mögöttünk az ajtót. Hevesen dobogott a szívem. Nem vagyok szokva az ilyen lényegre törő nőszemélyekhez.

– Mióta Linda apja itt hagyott minket, nem voltam férfival és ennek már két éve. Szóval most ezen végre változtatunk, ha te sem bánod.

Valami macsó már biztosan lerohanta volna, de én érző lelkű, romantikus fiú vagyok, így csak álltam dermedten, idétlenül vigyorogva. Kénytelen volt ő közelebb jönni.

– Vagy te nem kívánsz? – nézett a szemembe és akkor a pillantásomból leszűrte a lényeget. – Óh, bazd meg!… Te szűz vagy.

Szomorúan bólogattam.

 

Tetszik a testem?

 

– Na nem baj… úgysem avattam még fel senkit… Jó lesz, meglátod. Akarod?

– Akarom, akarom! – feleltem gyorsan, nehogy elbasszam a lehetőséget. Elmosolyodott és vetkőztetni kezdtem majd miután meztelenül álltam ott, letérdelt elém és bő nyállal szopni kezdte a faszom. Ezt hamar abba is hagyta, mert velem ellentétben nagyon is tapasztalt volt és érezte, ha tovább csinálja, elsülök a szájába és nem lesz semmiféle avatás.

Ehelyett hát ő is levetkőzött és a szoba sarkában lévő kis ágy felé húzott farkamnál fogva.

– Tetszik a testem?

 

Nyomjad csak!

 

– Gyönyörű – válaszoltam kiszáradt torokkal.

– Jól van, akkor gyere… – széttárta lábait, majd ágyékához nyúlt és széthúzta punciját. – Látod a lyukat? Na, oda… szép lassan… Nyomd be a faszod!

– Iii-igggen… – dadogtam izgatottan és kézbe vettem a dákóm, majd odatérdeltem az ágyra, hogy minél közelebb kerüljek. Nincs valami nagy farkam, így egész közel kellett mennem. Végre odaértem a puha, nedves bőrhöz. Olyan jó meleg…

– Igen-igen… jól csinálod, nyomjad csak!

 

Kezdj el mozogni!

 

Már bent volt a makkom és haladtam egyre beljebb. Volt vagy ötszáz a vérnyomásom, úgy szuszogtam, mint a vizsla, ha rókalukra lel.

Kiváló hasonlat, mert Linda anyja, akárcsak a lánya, vörös hajjal és szőrrel rendelkezett, és nekem a vörösek a gyengéim. Végre bent voltam tövig, láttam Zsóka arcán, hogy nagyon nincs ellenére a farkam.

– Jóóó, jóó! Most kezdj el mozogni! Szép lassan, nehogy belém élvezz még! Előbb én…

 

Most már belém jöhetsz

 

Engedelmesen mozgattam a csípőm és figyeltem közben arcát, igyekeztem lecsökkenteni a farkamból agyamba jutó csodás ingereket. De hát az élvező nő látványa is ugyanolyan izgató volt. Szerencsére, hamar elélvezett, tényleg nem lehetett férfival jóideje. Sikongatott,  és remegett alattam, aztán éreztem, hogy hüvelye szinte harapdálja a farkam, végül elernyedt és mosolyogva nézett rám.

– Jól van… Most már belém jöhetsz, folytasd nyugodtan…

Nem kellett kétszer mondani, folytattam az aktust és vagy három-négy lökés után feltört belőlem a maszturbációkon már megismert érzés és a spermám beletöltöttem a nedves lyukba.

 

Szívesen jönnék

 

– Nagyszerű voltál, Gyuszi… Majd megpróbálom rávenni a lányom, hogy többet foglalkozzon veled…

– Köszönöm – suttogtam öltözködve.

– De ha van kedved, engem is meglátogathatsz, ha az a fránya leány nem akar barátkozni veled.

– Szívesen jönnék – pirultam és elégedetten néztem végig a gyönyörű testén.

A címlapkép illusztráció!

 

MÉG TÖBB EROTITKOK:

 

EROTITKOK – ÉLVEZETES SZOLÁRIUM – ANDEE
https://pistike.hu/elvezetes-szolarium-andee/2019/06/24/
EROTITKOK – A FÉNYKÉPÉSZLÁNY ÉS MODELL – A LEGJOBBAT SIKERÜLT KIHOZNI BELŐLE (BI)
https://pistike.hu/a-fenykepeszlany-es-modell-a-legjobbat-sikerult-kihozni-belole-bi/2019/10/05/
EROTITKOK – A SZOMSZÉD KAMASZ FIA CSÁBÍTOTT EL…
https://pistike.hu/a-szomszed-kamasz-fia-csabitott-el/2019/05/07/
EROTITKOK – OSZTÁLYTALÁLKOZÓ – HÁRMASBAN A VENDÉGSZOBÁBAN
https://pistike.hu/osztalytalalkozo-harmasban-a-vendegszobaban/2019/04/13/
EROTITKOK – GRUPPENÉLMÉNY – VALÓRA VÁLT LEGSZEBB ÁLMOM
https://pistike.hu/gruppenelmeny-valora-valt-legszebb-almom/2019/07/15/
EROTITKOK – ABLAKCSERÉNEK INDULT, DUGÁS LETT BELŐLE – ANDEE
https://pistike.hu/ablakcserenek-indult-dugas-lett-belole-andee/2019/07/09/
EROTITKOK – JÓTETT HELYÉBE JÓT VÁRJ! – ,,HÁLÁSAK” VOLTUNK AZ APÁNAK ÉS A FIÚNAK
https://pistike.hu/jotett-helyebe-jot-varj-halasak-voltunk-az-apanak-es-a-fiunak/2019/08/25/
EROTITKOK – ZSANI VOLT A TITKOS SZERELMEM – VAJON LEBUKTAM A CHAT-EN?
https://pistike.hu/zsani-volt-a-titkos-szerelmem-vajon-lebuktam-a-chat-en/2019/07/28/
EROTITKOK – A KOLLÉGA TÚLTELJESÍTETTE A TERVET – A MUNKAHELYI SZEX FOLYTATÓDIK
https://pistike.hu/a-kollega-tulteljesitette-a-tervet-a-munkahelyi-szex-folytatodik/2019/04/15/?amp=1
EROTITKOK – TINA HELYETT TAMÁSSAL CSALT MEG JÓZSI
https://pistike.hu/tina-helyett-tamassal-csalt-meg-jozsi/2019/04/20/
EROTITKOK – A PORNÓPRODUCER – ANDI VOLT AZ ELSŐ, IGAZI, CSISZOLATLAN GYÉMÁNT
https://pistike.hu/a-pornoproducer-andi-volt-az-elso-igazi-csiszolatlan-gyemant/2019/12/20/
EROTITKOK – KÓRHÁZI SZTORI – ÉS JÖTT A NŐVÉR… – ORÁLIS EMLÉK
https://pistike.hu/korhazi-sztori-es-jott-a-nover-oralis-emlek/2019/07/18/

 

 

 

 

Pistike 2024 05 ho39

(Visited 270 times, 3 visits today)
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 2 or more.