EROTITKOK – PÁRBAN HÁRMAN

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(EROTITKOK) Barbit az egyetemen ismertem meg és hamar rájöttünk, hogy szinte mindenben egy húron pendülünk. Már az első napokban olyan volt, mintha évek óta ismernénk egymást, gyakran befejeztük egymás mondatait, kitaláltuk egymás gondolatait már a pillantásokból. Ráadásul mindketten egy hosszú kapcsolat utáni magányos passzban voltunk, így még tökéletesebb volt köztünk a harmónia, hiszen egy ideig egyikünk sem akart pasira nézni.

 

Pistike20220501CSAPJ LE MOST A 40 OLDALAS PISTIKE VICCMAGAZINRA, 699 forint helyett MINDÖSSZE         499 FORINTÉRT A PISTIKE WEBSHOP-BAN!

Tuti megéri! 499 forintért 1.000+ Erotitkok novella…

Minden hónap 15-20 vadonatúj sztori!

Vásárold meg otthonról kényelmesen! Isten áldja a jókedvű vásárlókat!

https://pistikeshop.hu/pistike-viccujsag

 

Jó kis csaj vagy

 

A koliban is sikerült egy szobát kérnünk és kapnunk, így sülve-főve, éjjel nappal együtt voltunk, de nem untuk egymást: mindent kibeszéltünk, ami csak elénk került. Körülbelül egy hónap után, mikor egy szál törölközőben kijöttem a fürdőszobából, Barbi az ágyon feküdt, olvasott. Szokatlanul hosszan végigmért, majd kibökte:

– Hmmm… milyen kis csaj vagy amúgy, tudod?

Elpirultam a hirtelen jött női bóktól, de aztán gyorsan elmosolyodtam:

– Tudom… – ültem le mellé és megpusziltam a fejét. – És te szintén az vagy…

– Akkor ma este egymásnak esünk? – jött az újabb meglepő kérdés, de ez már valahogy nem ütött meg annyira.

– Hát, alapvetően nem vagyok ellene, bár még nem csináltam lánnyal.

– Én egyszer… – révedezett nagyot sóhajtva: – …és csodálatos volt!

– Hát akkor nekem is ki kell próbálnom – heherésztem kissé félszegen, mert hát eredendően hetero vagyok, de megnézem a szép lányokat is.

– Örülök, hogy így döntöttél – simogatta meg a combom kéjjel telve. – Vacsizunk, aztán szépen egymásba dőlünk… jó?

– Felőlem a vacsora el is maradhat…

Szólíts csak Csabának…

 

Úgy is lett és onnantól kezdve majdnem minden nap összebújtunk vacsora után, elalvás előtt, mondván hogy felmelegítjük a hűvös őszi éjszakákat.

Így ment ez májusig és mondanom sem kell, még mindig pasi nélkül voltunk. Nyárra meghívtam barátnőmet hozzánk, hogy töltsön nálunk pár hetet a szünetben. Elég nagy házunk volt, három szoba, egyiket apám foglalta el egyedül, hiszen öt éve elváltak anyámtól és én vele maradtam, anya meg elköltözött az új pasijával. Jesszus, nem is tudom, mikor láttam utoljára, pörög az idő…

– Gyertek csak beljebb! – Invitált apám a házba, ő most látta először Barbit. – Sok szépet mesélt már rólad Andika, ha véletlenül kéthavonta hazajött… Tegeződjünk. Szólíts csak Csabának…

– Örülök, Csaba! – mentünk beljebb és apám magunkra hagyott, hogy nyugodtan pakolászhassunk.

Barbi majdnem egy hónapig kívánt maradni, így beköltözött az üresen álló, vendégszobának kikiáltott lakrészbe, amely közvetlenül az én hálóm mellett volt.

– Közel leszünk egymáshoz, ha úgy adódna… – súgtam neki csábosan a fenekére csapva.

 

Ero20220501VÁSÁROLD MEG A 40 OLDALAS  EROTITKOK MAGAZINT 

A PISTIKE WEBSHOP-BAN!

Lebilincselő történetek melyek bárhol kezdődhetnek, és általában az ágyban végződnek. Lopott pillanatok, lopott csókok és ölelések… Családban marad, tuti jól szórakozol! Újságárusoknál nem kapható, de online IGEN! Vedd meg most! Isten áldja a jókedvű vásárlókat!

https://pistikeshop.hu/erotitkok

 

Rég volt bennem fasz…

 

– Te kis szuka… – nevetett és ajkaival a nyakam felé kapott. – Azért van ebben a házban más kívánatos dolog is. A szexisség úgy látom, nálatok családi hagyomány…

– Apámra gondolsz? – tágra nyílt a szemem. Tudom, hogy negyven évesen is nagyon jó pasi, de hogy barátnőm rámozduljon, kicsit fura volt.

– Ha áldásod adod rá, szívesen bepróbálkoznék nála… rég volt bennem fasz…

– Te kis hülye… – nevettem fejemet rázva.

– Ne mondd már, hogy neked nem hiányzik? – lépett közvetlenül mellém és abbahagyta a pakolást. Egyik keze a vállamon, másikkal hirtelen, követelőzőn a szoknyám alatt combjaim közé nyúlt.

– Úúúh… – sikkantottam fel altestemmel hozzá simulva. – De, nagyon is…

– Szerintem te sem bánnád, ha megbaszna…

– Mire gondolsz? – sóhajtottam ügyes ujjai hatására.

– Rád és apucidra… – csókolt nyakon hevesen, amitől összerezzentem.

– Te tiszta… hülye vagy… – sóhajtoztam.

Ne tagadd, hogy izgat!… – folytatta. – Képzeld csak el, ahogy izmos testével hozzád nyomul és azt mondja…

 

Térde, lányok!

 

– Térde, lányok! – szólalt meg mögöttünk apám mély hangja hirtelen, félbeszakítva barátnőm mondandóját. – Itt állok egy ideje, mindent hallottam… és nagyon tetszett, amit hallottam…

– Óh, basszus… Csaba! – pördült meg barátnőm, aki eddig háttal állt az ajtónak.

– Bennetek régen volt farok, az én farkam pedig már jóideje nem volt punciban. Vetkőzzetek!

– De… apa… – mosolyogtam zavartan, mégis izgatottan.

– Semmi de! Vetkőzzetek és térdre, szopáshoz!

Pár pillanat múlva már ott térdeltünk előtte és szoptuk a hatalmas farkát, amit apám a falnak dőlve remegő lábakkal nem sokáig bírt.

– Lefekszem az ágyra és egyikőtök az arcomra, másik a farkamra ül, miközben maszturbáltok… Aztán váltás pár percenként… Gyerünk!

Meglátszott, hogy apám sokáig katona volt, parancsszavainak nem lehetett ellenállni. Elsőként én ültem az arcára és ő élvezettel nyalogatta hamar nedvesedő puncimat.

 

Fem20220501A 40 OLDALAS FELNŐTT MESÉK MAGAZINUNKAT KERESD A PISTIKE WEBSHOPBAN!

Történetek férfiaknak és nőknek, férfiakról és nőkről… Bulikról, nyaralásról, szomszédokról, munkahelyről, kórházból… Egyszóval mindenhonnan, ahol lehet szerelmeskedni, vagy nem… Lebilincselő olvasmányok!

Újságárusoknál nem kapható, de online IGEN! Vedd meg most! Isten áldja a jókedvű vásárlókat!

https://pistikeshop.hu/felnott-mesek

Milyen finom a pinád

 

– Milyen finom a pinád, kicsim… – cuppogta, majd miután váltás történt, meglovagoltam kőkemény falloszát.

Jól van, most térdre, kutyapózban az ágyra! Hátulról foglak megbaszni benneteket!

Azonnal engedelmeskedtünk, és ahogy hevesen dugott, már éreztem, hogy közeledik a csúcs. Egy ideig engem baszott, majd öt-hat lökésre átlépett barátnőm hátsójához.

Hallottam, ahogy Barbi elélvez… jól ismertem ezt a hosszú orgazmusához kapcsolódó sikoltást, majd a hüvelyéből fröccsenő cseppeket. Ezután ismét én következtem, és már amikor visszatért hüvelyemhez megindult bennem az élvezet. Éreztem, hogy egyszerre megyünk el, belém folyik az ondója és bennem tartja egyre lankadó péniszét.

– Hát, lányok… remélem, egész nyáron itt maradtok… – szólt felhúzva sliccét elégedetten.

– Rajtam nem múlik – nyöszörgött még mindig égbe meredő fenékkel Barbi. – Ha Andikának nincs ellenére…

– Dehogy van… – szuszogtam én is… – Soha jobb nyári szünetet!

 

Té – Embermesék – Erotitkok – Életmesék – Élettörténetek – Felnőtt mesék –Szextörténetek – Pistike viccújság

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 A címlapkép illusztráció!

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI:

 

 

EROTITKOK – NETES PÁRKERESŐ

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-netes-parkereso/

 

FELNŐTT MESÉK – LEKÉSTÜK A FORMA-1 RAJTJÁT, DE NEM BÁNTAM

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-lekestuk-a-forma-1-rajtjat-de-nem-bantam/

 

EROTITKOK – MINDIG BENNE VAGYOK EGY JÓ KIS HANCÚRBAN

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-mindig-benne-vagyok-egy-jo-kis-hancurban/

 

FELNŐTT MESÉK – ANDREA, AZ IZGATÓ OLASZ PASI

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-andrea-az-izgato-olasz-pasi/

 

EROTITKOK – MIÉRT CSALJA MEG VALAKI A VÁRANDÓS FELESÉGÉT?

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-miert-csalja-meg-valaki-a-varandos-feleseget/

 

EROTITKOK – A SOKAT ,,LÁTOTT” ZSÓKA

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-sokat-latott-zsoka/

 

EROTITKOK – AMIKOR ANYUÉK ELALSZANAK…

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-amikor-anyuek-elalszanak/

 

EROTITKOK – A JÖVŐT NEM ISMEREM, DE A ,,MÁT” ÉLVEZTEM

https://pistikeshop.hu/erotitkok-a-jovot-nem-ismerem-de-a-mat-elveztem

 

FELNŐTT MESÉK – A FŐNÖK SZEMET VETETT RÁM

https://pistikeshop.hu/felnott-mesek-a-fonok-szemet-vetett-ram

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 427 times, 1 visits today)
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 2 or more.