HOGYAN SZEREZTEM MEG A PÉNZT A FÉRJEMNEK XBOX-RA EGYETLEN DUGÁSSAL? – ANDEE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

A karácsonyi leállás előtti utolsó munkanapon bementem az egyik beszállítónkhoz, mert elkészültek a megrendelt anyagok. A szokásosnál kicsit jobban ki voltam vakolva, egy különleges szűk bőrhatású naci és egy még szűkebb felső volt rajtam, ami a mintája miatt rohadtul kiemelte az egyébként is hatalmas melleimet.

Fizessen érte

Átvettem az anyagokat, dumálgattunk, majd mikor indultam volna az utamra a srác megfogta a kezem és csillogó szemmel mondta, hogy valami mocskos módon durván jól nézek ki és szeretne megpocsékolni. Úgy akar használni, mint egy tárgyat, csak a saját élvezetével törődne, engem pedig kedve szerint szopatna. Mondtam neki, hogy ha velem nem foglalkozik, csak mint egy útszéli kurvát használna akkor fizessen érte.

– Ötven ezret adok most azonnal.

– Ötvenért csak szopathatsz, ha meg is akarsz dugni az egy százas lesz.

Megszólalt, hogy mégis meg akar dugni

Megfogta a kezem és húzott be a hátsó helységbe. Letérdeltetett, kivette a farkát és tolta is be a számba. Folyamatosan járt a szája:

– Úristen, de finom puha a szád. Valami fantasztikusan tudsz szopni. Nézz a szemembe, ahogy szopod a farkam és nyögdécselj hozzá. Mélyebben kapd be. Most csak a nyelveddel dörzsöld. Mozgasd a fejed. Most tartsd lent és simogasd a golyóimat és a seggemet is.

Én persze mindent úgy csináltam ahogy kérte. Aztán megszólalt, hogy mégis meg akar dugni. Mondtam, hogy az még ötvenezer, de rávágta, hogy nem érdekli érezni akarja a puncimat is. Felállított, kigombolta a nadrágom és a bugyimmal együtt azonnal a térdemig letolta, majd az asztalra nyomott. Mögém lépett és lassan betolta a farkát.

Valami fantasztikus pina van alattad!

– Úristen, de jó. Ez kurva jó érzés. Valami fantasztikus pina van alattad! Eszméletlen, ahogy érzem, hogy pattognak a punciredőid a farkamon. Hogy lehet ilyen szűk pina alattad? Baszki, nagyon király a segged! Annyira formás, kerek, kemény. Kibaszottul jó téged baszni.

Akkor basszál meg rendesen. Kúrjál erősen, keményen, vadul. Baszd szét a puncim. Csapkodd meg a seggem és húzd a hajam. Ne csak dugj, hanem basszál meg nagyon – mondtam neki.

Mikor végeztünk, felöltöztünk és kértem a plusz ötvenezret

És ő nekem is esett úgy kúrt, ahogy mondtam neki. Pont az élvezés határán voltam, amikor mondta, hogy a számba akar élvezni. Lerántott az asztalról, megint térdeltem előtte, ő megfogta a fejem és a számat kúrta szétvadul keményen, úgy ahogy az előbb még a kis pinácskámat használta.

Egyre gyakrabban és hangosabban nyögdécselt, és amikor élvezett, tövig tolta a torkomba a farkát. A teljes tárat a torkomba küldte aztán még használta a szám egy darabig. Mikor végeztünk, felöltöztünk és kértem a plusz ötvenezret.

Most nem akart az én élvezésemmel foglalkozni

Mondta, hogy tudja, hogy ingyen is megkaphatott volna, de most nem akart az én élvezésemmel foglalkozni, csak ezt a perverzióját akarta kiélni. Neki megérte a 100 ezer.

Azt hiszem, hogy a párom mégis megkapja karácsonyra az új xbox-ot!

AndeeErotitkokFelnőtt mesékPistike viccújság

 

Ez is érdekelhet!

 

A CÉGES PARTI ELŐTT A BARÁTNŐM FÉRJE ÉS A FÉRJEM IS LERENDEZETT – ANDEE
Pénteken munka után mikor haza mentem, a férjem már otthon volt. Mondta, hogy siessek a készülődéssel, mert megyünk egy céges partira. Bementem a fürdibe, zuhany, hajmosás, smink és kb 40 perc múlva belőttem magam. Igaz, hogy még csak egy harisnyakötő volt rajtam, de szomjas voltam és kikocogtam a konyhába. Nem tudtam és nem is vettem észre, hogy a nappaliban ül az egyik barátnőm férje…
A folytatásért kattints a linkre!
https://pistike.hu/erotitkok/a-ceges-parti-elott-a-baratnom-ferje-es-a-ferjem-is-lerendezett-andee/

 

IKERTESÓK
Nem tudom, volt-e már kapcsolatotok olyan lánnyal, akinek ikertestvére van, és ha igen, milyen tapasztalataitok voltak, mindenesetre velem egyszer megesett ez a csoda, és csak jó emlékeim maradtak azokról a hónapokról. Egy pécsi munkahelyen jöttünk össze Helgával, és két hét után egyik este felmentem hozzá az albérletbe, ahol úgy gondoltam egyedül lakik. Fehér pólóba, és fekete rövidszoknyába fogadott. A szoknyán jól átütött a tangájának alakja. Bevezetett a konyhába, és a kedvencemet tálalta: rántott húst sült burgonyával és kovászos uborkával. Ebből a főzésből persze nem derült ki, hogy Helga mekkora konyhatündér, de igazából nem is érdekelt… Jól laktam és egy kis ,,gyöngédségre” vágytam.
A folytatásért kattints a linkre!
https://pistike.hu/erotitkok/ikertesok/

NYÁRI TÖRTÉNET – ,,JÖJJÖN A HÁTSÓ SZOBÁBA!”
Házasságkötésünkkor én 24, a férjem 27 éves volt. Boldogabb voltam, mint addig valaha. Jeff magas, sötét bőrű férfi, nem az a tipikus „Adonisz”, de annak idején mégis meg fogott benne valami. Sokkal alacsonyabb vagyok tőle. Mások szerint meglehetősen szép, és csinos nő.Egy évben általában kétszer megyünk vakációzni. Egyszer télen, olyan helyre, ahol már nyár van. Nyáron pedig két hétre, oda, ahol a férjemnek lehetősége van horgászni a tengerben. Én addig tudok napozni a parton, és a közelben vásárolni is lehet.
A folytatásért kattints a linkre!
https://pistike.hu/erotitkok/nyari-tortenet-jojjon-a-hatso-szobaba/

LIFTBE ZÁRVA – VIGYOROGVA VÁRTUK A SZERELŐKET
Nem tudom, volt-e már „liftbenszorulós” esetetek, szerencsére még nekem is csak ez az egy, de az elég pikánsra sikeredett. Éjszakás voltam, már rég bent kellett volna lennem, de kissé késtem, így a liftet választottam a lépcsők helyett. A tizenharmadikon lakom, így edzésben vagyok, hiszen naponta négy-öt alkalommal is megteszem ezt a jó pár lépcsősort.
A folytatásért kattints a linkre!
https://pistike.hu/erotitkok/liftbe-zarva-vigyorogva-vartuk-a-szereloket/

ONLINE TITKÁRNŐ – A FŐNÖK KIPRÓBÁLNÁ SZEMÉLYESEN IS
Tudom, modern világban élünk, de hogy ennyire, azt nem gondoltam… Harmincöt éves nő vagyok, Tímeának hívnak és nemrég sok máshoz hasonlóan én is munkanélküli lettem. Van két gyermekem, de pár nélkül élek, így sürgősen munkát kellett találnom, mindegy, milyet. Végig is néztem jópár álláshirdetést, voltam sok helyen személyesen, leadtam az önéletrajzomat digitálisan és levélben is, majd vártam a visszajelzésekre.
A folytatásért kattints a linkre!
https://pistike.hu/erotitkok/online-titkarno-a-fonok-kiprobalna-szemelyesen-is/

ÉJSZAKAI ALKALMI MESSENGER KALAND
A lány szomorúan üldögélt a szobájában. Szombat este volt, ő pedig egyedül feküdt a szobájában, bámulva a plafont. Ez nem lehet igaz! Az a mocskos Roli, hát nem megcsalta? Nem csoda, hogy nem volt kedve a barátnőivel diszkóba menni. Majd hirtelen gondolt egyet, és bekapcsolta a számítógépét. Talán egy kicsit kikapcsolódhat az interneten. Egy népszerű chatportált választott, és egy szexi nicket (becenevet) magának. Nem is maradt el a pasik rohama – idősek, fiatalok, kortól függetlenül bejelentkeztek nála.
A folytatásért kattints a linkre!
https://pistike.hu/erotitkok/ejszakai-alkalmi-messenger-kaland/

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 763 times, 3 visits today)
This content is available exclusively to members of Pistike2's Patreon at $2 2 or more.