FELNŐTT MESÉK – A NAGYERDŐN HÚZTAK ,,KARÓBA” – FREE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

(FELNŐTT MESÉK) Nem lényeges hol élek, nem lényeges hogy hívnak. Sokkal izgalmasabb, hogy egy élelmiszeripari cég üzletkötője vagyok, és diszkréten kiszolgálom a kuncsaftjaim egyéb irányú igényeit is. Cserébe elfogadok ezt, azt, de leginkább egy jó keretszerződést. Úgy fogom fel, hogy az élet egy kaland, és miért ne használjam ki a nőiességemet? Utcahosszal én vagyok a legeredményesebb üzletkötő a cégnél. A főnökeim szerintem sejtik miként sikerül tartanom, vagy növelni a szerződések számát, de amíg az eredményből ők is részesültek nem érdekli őket hogyan. Tudjátok mit, a kedvetekért most Luca25 leszek. Azaz a 25 éves Luca…

 

Hajnali indulás

 

Szóval egyik nap le kellett mennem a Budapestről Debrecenbe. Mehettem volna a saját kocsimmal, a cégessel, vagy vonattal, de én a legjobban Uberrel szeretek járni. Miután kora délelőtt volt a megbeszélésem a hajnali utazás mellett döntöttem.

 

Érdekel 3 ezer forint? Van egy érdekes történeted, amely minimum 3 ezer karakter hosszú?

Ha megjelenik a sztori tied a lové! Írd meg a SAJÁT SZTORID a pistike@pistike.hu címre!

 

Amikor a Nyugati elé értem az Uber-sofőr már várt rám. Nem öltöztem túl magam, szexi fehér poló, ami alá nem vettem melltartót, és egy fekete miniszoknya. No, meg egy könnyű kardigán, hiszen hajnali 4-kor még nyáron sem volt túl meleg. Beültem az Uberbe és örömmel láttam. hogy ezúttal is Rolival megyek. Őt már ismertem pár korábbi utamról. A harmincas, átlagos testalkatú férfi bejött nekem. Korábbi útjainkról tudtam, hogy házas, három gyereke van. Az egyik egyetemen tanársegéd, így viszonylag lazább az időbeosztása, ezért tud a szabadidejében uberezni.

 

Játszunk egy kicsit

 

Elhelyezkedtem a hátsó ülésen, gondoltam alszom, amíg Debrecenbe érünk. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy ne lásson be a szoknyám alá, és ne legyek túl kihívó se a számára. Roli megigazított a belső tükröt, hogy jobban lásson, és megkérdezte, hogy vagyok? Mondtam neki, hogy jól, és szuper, hogy ismét vele utazom. Lassan kigurultunk Pestről, már majdnem aludtam, amikor elkezdett bókolni.

– Csodálatosan nézel ki, mint mindig – mondta nekem.

– Köszönöm – válaszoltam udvariasan.

 

OLVASD A 40 OLDALAS PISTIKE VICCÚJSÁGOT A LAPTAPIRON! 120 FRISS ÚJSÁG EGY LAP ÁRÁÉRT!

20220104 laptapirÉS AZONNAL OLVASHATOD A LEGFRISSEBB EROTITKOK ÉS FELNŐTT MESÉK +18-AS MAGAZINJAINKAT IS!

Kedvenc lapjait az egész család online olvashatja, mobil eszközökre letöltheti, magával viheti, így bárhol, bármikor eléri. Előfizetésével a korábbi lapszámokhoz, további lapokhoz, különszámokhoz is hozzáférhet.

Most minden új előfizetőnek január 31-ig két hónapot ajándékba adunk! Kedvezmény 67%. Az első 3 hónapra csak 1490 Ft (497 Ft/hó).

Regisztrációkor írja be a promóciós kódot: 321

A részletekért kattintson IDE!

 

– Őszintén szólva a céges ügyfeleid és a kollégáid hihetetlenül szerencsések, hogy egy ilyen csinos munkatársuk van.

Bólintottam és elmosolyodtam. Láttam, hogy ​​folyamatosan figyel az útra, de igen gyakran a belső visszapillantóba is belenéz. Szinte levetkőztetett a szemével. Na, jól van, akkor játszunk egy kicsit – gondoltam. Mintha véletlen lenne szétnyitottam a lábamat, hogy beleshessen a lábam közé. Lássa, hogy fekete tanga van rajtam…

 

És mit tartalmaz az ár?

 

– Tudom, hogy te nem vagy olyan lány… De ha mégis vállalnál szexet egy idegennel? És, ha igen, akkor mennyiért? Ja, és gyors vagyok…

Meglepett, mert korábbi útjainkon még szóba sem került a szex. Azt láttam, hogy tetszem neki, de nem akart eddig semmit tőlem. Mondtam neki egy árat.

– És mit tartalmaz az ár? – kíváncsiskodott tovább.

Megnyugtattam, hogy az árban ,,minden” benne van; szopás, dugás, és amit akar, ha nekem is tetszik.

Szótlanul mentünk tovább, de láttam rajta, hogy gondolkodik. Aztán csak kibökte…

– És az orális szex mennyibe kerülne?

Mondtam neki erre is egy árat, de kíváncsivá tett. Elmosolyodtam és megkérdeztem:

– Roli, úgy emlékszem, hogy házas vagy, nem?

 

Házas vagyok

 

– Házas vagyok – mondta és Debrecenig már jegeltük a témát. Beszélgettünk, de a szex már nem került szóba. Amikor megérkeztünk az úticélhoz kedvesen búcsúzott.

– Örülök, hogy együtt utaztunk Luca. Remélem, sikeres leszel, és megkötöd a szerződéseket.

Már nyitottam volna ki az ajtót, amikor szembe jutott valami.

– Mi lenne, ha hazafelé is együtt mennénk?

– Az attól függ, hogy mikor végzel – mondta mosolyogva.

Rövid egyeztetés után kiderült, hogy erre nincs esély, mert neki délben vissza kell indulnia, én meg addig biztos, hogy nem végzek. Amúgy sem szeretek kapkodni a tárgyalásokon.

 

CSAPJ LE AZ EROTITKOK MAGAZINUNKRA IS A LAPTAPIRON!

2022 01 ho ErotitkokLebilincselő történetek melyek bárhol kezdődhetnek, és általában az ágyban végződnek. Pikáns elbeszélések, amelyeknek bárki lehet a főszereplője, vagy éppen bárkik lehetnek a főszereplőik. Lopott pillanatok, lopott csókok és ölelések… Férfiak és nők vallanak néha kínos, néha perverz, néha kukkuolós, néha megalázó kalandjaikról. Kérjük, senki se keressen egyezést sem a szereplőkkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien elmúltak 18 évesek.

EGY LAP ÁRÁÉRT 120 FRISS MAGAZIN! MAGAZINOK AZ EGÉSZ CSALÁDNAK! (pl. Kiskegyed, CHIP, Magyar Hang, Blikk Nők, IPM, Turista, Családi lap, Dörmögő Dömötör, tvr-hét, Csók és Könny, Pistike viccmagazin, Felnőtt mesék, Buci Maci, Kincses Kalendárium, Kistermelők, Kerti Kalendárium, Kertbarát, Főzőiskola, Erdélyi konyha, Kéthetes, kertÉSZ, Blikk Receptek, Kiskegyed Recepttár, Blikk Nők Konyha).

https://laptapir.hu/magazinok/erotitkok

12 IZGALMAS SZEXSZTORI 40 OLDALON!

 

Mi lenne, ha most…

 

Aztán valami hirtelen ötlettől vezérelve új ötlettel álltam elő.

– Mi lenne, ha most…? Van még egy félórám, azt mondtad, hogy gyors vagy, ha mégsem, akkor pár perc késés belefér… Megvárnak az illetékesek… Itt van közel a Nagyerdő, csak találunk egy nyugodt helyett – és már másztam is előre az első ülésre.

Szó nélkül gázt adott és pár perc után meg is érkeztünk egy rejtőzködő gépkocsi beállóba, amit jótékonyan elrejtettek a fák és bokrok az illetéktelen szemek elől. Átadta a pénzt és hátra tolta az ülést, az üléstámlát pedig hátra döntötte. Elraktam a pénzt és lehúztam a nadrágját és a boxerét.

 

Ütemesen szoptam

 

Hozzákezdtem nyalni a farkát, hamar megkeményedett. Bőnyállal nyalogattam a merev péniszt a tővétől a hegyéig, kezemmel masszíroztam a golyóit. Felnéztem és láttam, hogy lehunyt szemmel élvezi a meleg szám játékát. Aztán a számba vettem a farkát, egészen a torkomig. Simogatta a hosszú hajamát, illetve fel-le nyomta fejemet. Ütemesen szoptam, szívtam a farkát, ahogy akarta. Majd hirtelen váltott és elkezdte egyre gyorsabban baszni a számat. Már azt hittem, hogy telenyomja forró gecijével, de nem…

Intett, hogy álljak fel. Felálltam és levettem az apró tangámat, majd felhúztam a pólómat, hogy lássa a mellemet, az ágaskodó mellbimbóimat. Szépen ráeresztett a farkára. Sírtam, és nyöszörögtem, élveztem, ahogy karóba voltam húzva. Nyalogatni és harapdálni kezdte a mellbimbóimat. Ujjaival a hátsó lyukamat ,,támadta”. Felsikoltottam, ahogy éreztem, hogy mind két lyukam be van tömve. Lenyúltam a csiklómhoz és dörzsölni kezdtem.

 

Nagy rakás ondóval nyomott tele…

 

Éreztem, ahogy felgyorsítja a tempót, ahogy hangosabban lélegezni kezdett. Mind a ketten közel jártunk a csúcshoz. Miközben dörzsöltem a csiklóm az élvezet hullámai száguldottak végig a testemen. Hirtelen nagy rakás ondóval nyomott tele… Nem szálltam le egyből róla, ajkaink összeforrtak. Megvártam, míg lanyhul a merevsége.

A testem izzadt volt a szextől. Lemásztam Roliról és visszaültem az anyósülésre. Igyekeztem rendbe rakni a sminkem és a hajam. Egy papírzsebkendővel tisztára töröltem a puncimat. Aztán elővettem a ,,sziszegő szappant”, és friss illatot kölcsönöztem magamnak. Miután végeztem Roli elvitt a business centerbe, ahol már vártak…

 

KERESD A FELNŐTT MESÉK KIADVÁNYUNKAT IS A LAPTAPIRON!

2022 01 ho Felnott mesekTörténetek férfiaknak és nőknek, férfiakról és nőkről… Bulikról, nyaralásról, szomszédokról, munkahelyről, kórházból… Egyszóval mindenhonnan, ahol lehet szerelmeskedni, vagy nem… Amit aztán mások IS látnak, vagy nem… Ketten, hárman, négyen, sokan… És minden olyan élményről, amiről eddig csak fantáziálni mertél, vagy még azt sem…

EGY LAP ÁRÁÉRT 120 FRISS MAGAZIN! MAGAZINOK AZ EGÉSZ CSALÁDNAK! (pl. Kiskegyed, CHIP, Magyar Hang, Blikk Nők, IPM, Turista, Családi lap, Dörmögő Dömötör, tvr-hét, Csók és Könny, Pistike viccmagazin, Felnőtt mesék, Buci Maci, Kincses Kalendárium, Kistermelők, Kerti Kalendárium, Kertbarát, Főzőiskola, Erdélyi konyha, Kéthetes, kertÉSZ, Blikk Receptek, Kiskegyed Recepttár, Blikk Nők Konyha).

https://laptapir.hu/magazinok/felnott-mesek

13 IZGALMAS SZEXSZTORI 40 OLDALON!

 

Megdolgoztam a jutalékomért

 

És az Erotitkok novella, akár folytatódhatna is egy újabb résszel. Legyen annyi elég, hogy 5 órás tárgyalás után rá került a szignó a szerződésre. Megdolgoztam a jutalékomért. (Luca)

Embermesék – Erotitkok – Élettörténetek – Felnőtt mesék – Szextörténetek – Pistike viccújság

 

A cikk cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált személyek, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve. Kérjük, senki se keressen egyezést sem az emberekkel, sem pedig a helyekkel, helyzetekkel kapcsolatban. A történeteink szereplői valamennyien vagy 18 évesek, vagy elmúltak 18 évesek.

 

A címlapfotó illusztráció!

 

ÚJSÁGKISZÁLLÍTÁS AZ OTTHONODBA! FIZESD ELŐ A PISTIKE VICCÚJSÁGOT!

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

 

 

MÉG TÖBB FELNŐTT MESE:

 

 

FELNŐTT MESÉK – CUNCIKÁT ELBÚCSÚZTATTA A CSAPAT AZ ÖLTŐZŐBEN

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-cuncikat-elbucsuztatta-a-csapat-az-oltozoben/

 

EROTITKOK TOP 100 31-40

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-top-100-31-40/

 

EROTITKOK TOP 100 41-50

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-top-100-41-50/

 

FELNŐTT MESÉK – A FOTÓSOK KÖCSÖGÖK…

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-a-fotosok-kocsogok/

 

EROTITKOK TOP 100 51-60

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-top-100-51-60/

 

EROTITKOK – HA NINCS BARÁTNŐD, DE SZERETNÉD, HA LENNE…

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-ha-nincs-baratnod-de-szeretned-ha-lenne-2/

 

EROTITKOK – OLVASMÁNYOK FELESÉGEKNEK, AKIKET A FÉRJÜK ELHANYAGOL

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-olvasmanyok-felesegeknek-akiket-a-ferjuk-elhanyagol-3/

 

EROTITKOK – IZGALOMBA HOZ

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-izgalomba-hoz-3/

 

EROTITKOK TOP 100 61-70

https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-top-100-61-70/

 

FELNŐTT MESÉK – RÉGI BARÁTNŐK KÉNYEZTETNEK

https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-regi-baratnok-kenyeztetnek/

Pistike 2024 05 ho39

(Visited 6 770 times, 6 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!