FELNŐTT MESÉK – A NŐCSÁBÁSZ ÜZEMORVOS

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

2021 oktober Felnott mesek06Sziasztok, üdvözlök minden kedves olvasót. Egy izgalmas, erotikus szexélményemet szeretném most elmesélni nektek, ami nem is olyan rég esett meg velem. Egy vidéki kisvárosban egy kisvállalatnál vagyok titkárnő. Nemrég kellett részt vennem a kötelező üzemorvosi vizsgálaton. Sajnos, elég sok munkám volt, ezért felhívtam a dokit, hogy ha lenne szíves, rendelési idő után mennék hozzá. Azt mondta, semmi gond, úgyis van elég adminisztrálnivalója. Ismertem a dokit régebbről, jóképű, sármos férfi volt, és állítólag nagy nőcsábász, bár velem még nem próbálkozott… Eddig… Klári vagyok, aki nem ijed meg a kihívásoktól.

 

Meghallgatta a szívdobogásomat

 

Kellemes nyári délután volt, rajtam is épp csak egy kis szexi, lenge ruha volt, amit a doki rögtön kiszúrt, bókolni kezdett, végül flörtölésbe torkollt a társalgás. Aztán elkezdett kivizsgálni, éreztem a kettőnk közötti vibrálást, ahogy a formás melleimen végigsiklottak a kezei – nem is a sztetoszkópot használva – ettől már felizgultam, de ezt ő is érezhette, hiszen a melleim a tenyerébe simultak, a bimbóim pedig olyan kemények lettek, hogy szinte átdöfték a melltartómat. Odahajolt, és meghallgatta a szívdobogásomat.

 

2021 oktober Felnott mesekCSAPJ LE A FELNŐTT MESÉK KIADVÁNYUNKRA IS A LAPTAPIRON!

 

EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN! (pl. Kiskegyed, CHIP, Magyar Hang, Blikk Nők, IPM, Turista, Családi lap, Dörmögő Dömötör, tvr-hét, Csók és Könny, Pistike viccmagazin, Felnőtt mesék, Buci Maci, Kincses Kalendárium, Kistermelők, Kerti Kalendárium, Kertbarát, Főzőiskola, Erdélyi konyha, Kéthetes, kertÉSZ, Blikk Receptek, Kiskegyed Recepttár, Blikk Nők Konyha).

 

https://laptapir.hu/magazinok/felnott-mesek

 

Nyalakodni kezdett

 

Érzéki tapintásokkal végigsimította a melleimet, majd megfordított, és végighallgatta a hátamat is. Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy mozdulat, és a melltartóm már le is került rólam. Ügyes kezei voltak… Majd szembefordultam vele, és átölelve sportos felsőtestét, rátapasztottam szám a szájára. Csókolóztunk, egyre hevesebben és hevesebben, és egyre közeledtünk a vizsgálóhoz, majd az ott elhelyezett ágyon kötöttünk ki. Hanyatt feküdtem rajta, ő fölém került, és erotikus mozdulatokkal lesegítette rólam a miniszoknyát és a bugyit. Aztán odahajolt a fehér, formás combjaim közé és nyalakodni kezdett velem/rajtam…

 

Nagyon jól tudott kényeztetni…

 

Olyan jólesett a fárasztó munka után egy kis kényeztetés… Ő pedig nagyon jól tudott kényeztetni… Erre hamar rájöttem, és azt kívántam, bárcsak sosem érne véget nyelvének játéka a puncimon… Végül persze véget ért, heves sóhajok és nyögések közepette élveztem el, de ezek után még csak fokozódott a kéj. Levetkőzött ő is, majd gyorsan az ajtóhoz lépett, sosem lehet tudni, ki akarna még bejönni, ezért bezárta az ajtót. Aztán gyorsan visszasietett hozzám, álló szerszámmal. Tudtam a dolgom, és jó kislány módjára örömet szereztem neki.

 

Perceken belül elélveztem

 

Odaállt az arcom elé, én pedig először a kezeimmel simogattam a péniszét, majd a heréit is, aztán pedig a számmal vettem „kezelésbe”… Végignyaltam finom, nem túl nagy, de már kemény szerszámát, majd puszilgattam, aztán pedig mélyen bevettem a számba. Egyre gyorsabban mozgattam a fejem a falloszán, ő pedig ujjaival már a puncimnál ügyeskedett. Hihetetlenül jó volt érezni a puncimat bizsergető ujjmozgásokat, és a számban mozgó férfiszerszámot egyszerre. Perceken belül elélveztem, de nemsokára új erőre kaptam.

 

LAPTAPIR.HU ELŐFIZETÉS 67% KEDVEZMÉNNYEL!

20211004 laptapir DE3CSAPJ LE A 40 OLDALAS PISTIKE VICCÚJSÁGRA A LAPTAPIRON!

ÉS AZONNAL OLVASHATOD A LEGFRISSEBB FELNŐTT MESÉK ÚJSÁGUNKAT IS!

2500 oldal Pistike viccújság, archívum 2015-ig.

1000 Felnőtt mese, 3000 oldal FELNŐTT MESÉK…

EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN!

 https://laptapir.hu/magazinok/pistike                      https://laptapir.hu/magazinok/felnott-mesek

SZÓRAKOZÁS AZ EGÉSZ CSALÁDNAK!

 

 

Fenekem alá nyúlva…

 

Gyorsan felültem, és széttártam a combjaimat. Kemény szerszámával odaállt közéjük, majd a makkját a puncimhoz helyezte. Már nagyon vártam, hogy belém hatoljon. Meg is tette, de előtte elővigyázatosan felhúzta szerszámára a gumit. Végre egy figyelmes pasi, gondoltam. Aztán belémhatolt, keményen, és mélyen. Átöleltem, ő pedig a fenekem alá nyúlva mozgatta a testem. Ügyesen szeretkezett, látszott, nagy gyakorlata van benne. Persze én sem panaszkodom, szexi, vonzó nő vagyok, aki nem szűkölködik alkalmi kapcsolatokban. Amikor ismét elélveztem, lehúzott magáról, és megfordított.

 

Kutyapózban folytattuk

 

Tudtam, mit szeretne, ezért széttártam a combjaimat, és ráhasaltam a fehér, vaskeretes ágyra. Kutyapózban folytattuk tehát, erősen és keményen mozgott bennem, belemarkolva a hajamba, éreztetve, hogy ki is az irányító. Én pedig mindig is szerettem, ha irányítottak, és a férfi valóban férfi volt, és alázatos nőként kezelt a szexben. Nagyon felfűtött lehettem, mert ismét elélveztem, immár ki tudja, hányadszor…

 

Szoptam, mint egy nyalókát

 

Ő még mindig kemény volt, ezért hát letérdeltem elé, lehúztam róla a gyümölcsízesítésű gumit, és szopni kezdtem. A gumitól a farka is gyümölcsízű lett, úgy szopogattam, mint egy nyalókát. Végre ő is elélvezett, beleeresztette ondóját a számba. Sűrű volt, fehéres, és finom… Le is nyeltem mindet. Utána még kicsit játszottunk egymással, majd kiállította a papírokat. Azóta sűrűn járok a dokihoz…

Klári

 

A címlapkép illusztráció!

 

 

CSAPJ LE RÁ MOST! ÚJSÁGKISZÁLLÍTÁS AZ OTTHONODBA!

A Pistike viccújság megrendelhető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, www.posta.hu WEBSHOP-ban (https://eshop.posta.hu),  e-mail-ben a hirlapelofizetes@posta.hu címen, telefonon 06-1-767-8262 számon, levélben a MP Zrt. 1900 Budapest címen.

 

 

NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS

https://pistike.hu/feliratkozas/

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 154 times, 1 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!