MEGINT ROSSZ VOLTAM, NAGYON ROSSZ! BÜNTESS MEG! – ANDEE

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

 

Email*
Név*

Eléggé sűrűre sikerült a hétvége, ezért a hétfő reggel nehezen indult. Jó pár szundit nyomtam a telefonon, de nem sikerült felkelnem. A férjecském is nehezen vette rá magát az ébredésre.

Aztán kitakart és simogatni markolászni kezdett. Mondtam neki, hogy baromi fáradt vagyok, nincs erőm most pajzánkodni, de ő nem esett kétségbe.

Lentebb tolt az ágyon, a fejem mögé térdelt,

hátra hajtotta és dugni kezdte a számat. Míg kúrta a torkom, markolászta a mellem. Mire megjött a kedvem a dugáshoz, ő a számba élvezett. Még egy darabig használta a szám, aztán a makkjával megcsapkodta a homlokom és ment zuhizni.

Feltápászkodtam nemsokára elindultam. A dekor cégnél kezdtem. Bementem, megálltam a srác mellett, hogy megbeszéljük a részleteket és ő egyből benyúlt a szoknyám alá és a combom simogatta. Ráültem az asztalára, kicsit széttettem a lábaim és bugyin keresztül elélveztetett.

Mivel esett az eső nem kimentünk cigizni, hanem a mosdóba.

Amint beértünk, mondta, hogy támaszkodjak a kagylóra. Felhajtotta a szoknyám, oldalra húzta a bugyim, megmarkolta a derekam és bevarrta a farkát. Kurva jó volt, ahogy éreztem magamban a faszt. Lassan járatta bennem én megfeszítettem a puncim, rászorítottam a farkára és mindketten éreztük ahogy a punciredőim pattannak ahogy csúszkált bennem a szerszáma.

Ismét elélveztem, de nem bírtam volna tovább állva dugni, mert már remegett a lábam. Leguggoltam, hogy leszoptam. Rászívtam magam a farkára ő elégedetten nézte a ténykedésem aztán megszorította a fejem és hevesen dugta a szám. Elélvezett én pedig kéjesen nyögdécselve szoptam tovább, majd elpakolta a cuccát.

Kis cucc volt, amit el kellett vinnem a cégemhez, de elég súlyos. Mondtam a dekorosnak, hogy a hátsó bejáratnál állok a kocsimmal, oda kiviszem. Betettem a hátsó ülésre és

ekkor megfogták a derekam és mondta a srác, hogy maradjak így.

…és már éreztem is hogy tolja be a farkát. Feltérdeltem a hátsó ülésre, kitoltam a seggem és gyorsan dugott. Pillák alatt elélveztem megint, ekkor megfordultam elkaptam a farkát és rejszoltattam. Pár határozott rántás után éreztem, hogy mindjárt elélvez. Bekaptam a farka hegyét dörzsiztem a nyelvemmel és teleküldte a számat.

Bementem a céghez és lerogytam a székembe. Belibegett a kis recepciós ribancunk. Látta rajtam, hogy ma már járt bennem fasz. Becsukta az ajtót a puncimba fúrta a fejét és nyalt. Megmarkoltam a tarkóját és irányítottam a helyet, sebességet és az erőt. Ahogy elélveztem, ő belém nyúlt és ujjazva nyalt tovább. Remegve élveztem megint. Visszaigazította a bugyim és hagyott pihenni.

Kb. 30 perc múlva felhívtam a főnit, hogy nem bírok dolgozni, hazamegyek.

Bementem a lakásba és a férjem otthon volt.

Amint a nappaliba léptem, ő belemarkolt a hajamba és ráhajtott a kanapé oldalára. Felhajtotta a szoknyám, letépte a bugyim és úgy ferte belém a farkát, hogy amikor tövig vágta, rácsapott a seggemre egy kellemeset.

Felkiáltottam ez felvillanyozta én pedig mondtam neki, hogy megint rossz voltam, nagyon rossz. Büntess meg, kúrj szét, basszál meg, egy utolsó ribanc vagyok. Ekkor rávágott az ágyra, széttépte a ruhám, megállt felettem és gyönyörködött a testemben. Mondta, hogy most tényleg nagyon meg foglak baszni. Megsimította az arcom, aztán a melleimet, majd a hasamat. Összecsippentette a puncim és így masszírozta a csiklóm miközben én lágyan járattam a tenyeremben a kőkemény farkát.

Széthúzta a lábacskáim, megcsapkodta a farkával a csiklóm és sikítottam az élvezettől. Mindkét combom szorította. Kicsit fájt, de nagyon jó érzés volt.

Tudtam, hogy miért járatja bennem lassan a farkát.

Pár húzás után kivette és a popsimhoz igazította. Lassan tolta belém. Feszített, fájt, de ez is jó fájás volt. Lassan tolta belém. Aztán lassan mozgott bennem.

Amikor már minden tökéletes volt rám hajolt megcsókolt és…

AndeeErotitkokPistike viccújság

Pistike 2024 05 ho39
(Visited 1 056 times, 11 visits today)
Liked it? Take a second to support Pistike viccújság on Patreon!
Become a patron at Patreon!