Egy magyar család kiköltözik az USA-ba, a kisgyereket beadják az oviba. Az első szülői értekezleten az óvónő mondja az anyukának:
– Vigyék el pszichológushoz a gyereket, megmagyarázhatatlan kegyetlenség, agresszivitás látszik rajta.
– Miért, miből látszott?
– Égő csigát rajzolt. – mondja az óvónő.
– Égő csigát? De hát ez igen egyszerű. A magyar gyerekek a csigát így hívogatják ki a házukból: Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki… Talán volt más is?
– Hát, mindenféle sérült madarakat rajzol, például a múltkor egy vak madarat. – így az óvónő.
– Hm, hogyan? Ja, igen. Ön nem hallotta azt a kedves magyar mondókát, hogy csip, csip, csóka, vak varjúcska?
– Na, jó. De a csonka tehén mégiscsak durva.
– Csonka tehén? Hm,.. Ja, igen. Egy nagyon helyes kis dalocskánk van: Boci, boci tarka, se füle, se farka…
– …és mondja, kedves anyuka! Semmi vidám, kedves dalocskát nem énekelnek a magyar gyerekek?
– Dehogynem. Ott van például a Süss fel nap, fényes nap, …kertek alatt a ludaink…
