(EROTITKOK) Jencivel egy szombaton discóba mentünk és elég jól indult az este. Ja, Jenci a barátom, vagyis a szerelmem már két hónapja. Tudom, most a „nagy” öregek azt mondják, hogy két hónap az szinte semmi, de igenis az! Biztos régen volt már fiatal.
Na, de hagyjuk is. Szóval buliba mentünk és nagyon jól kezdődött, de aztán megérkeztek a barátnőim és én egy kicsit hanyagoltam Jencikét. A lányokkal dumcsiztam főként, meg egy kicsit be is csiccsentettem, de nem úgy, mint állat, teljesen magamnál voltam, tudtam, mit csinálok.
Jó, tényleg, egy kissé elszaladt velünk a ló, mert minden pasival szemeztünk, aki eljött mellettünk, és az egyik, aki odajött, annak megengedtem, hogy simogasson, és később le is smárolt, de hát, mint említettem, be voltam egy kissé rúgva, na.
CSAPJ LE A 40 OLDALAS PISTIKE VICCÚJSÁGRA A LAPTAPIRON! ÉS AZONNAL OLVASHATOD A LEGFRISSEBB EROTITKOK SZTORIKAT.
2500 oldal Pistike viccújság, archívum 2015-ig.
1000 Felnőtt mese, 3000 oldal Erotitkok…
A BELÉPÉSI KÓD MEGTALÁLHATÓ AZ ÚJSÁG 23. OLDALÁN! EGY LAP ÁRÁÉRT 100 FRISS MAGAZIN! |
De ez nem hiszem, hogy elég indok arra, hogy Jencike fogta magát olyan éjfél körül és elkezdett hisztizni, hogy ő most hazamegy és vége, mert én kacérkodom a fiúkkal, meg azt is mondta, hogy kurva vagyok. Na itt felment bennem a pumpa, mondtam neki, hogy akkor menjen hazafelé, kit érdekel! Na nem?
Szóval, ha ilyen hülye, akkor menjen haza anyucihoz, mert már fellőtték a pizsamát. Kis hülye bunkó és úgy is viselkedett. Teljesen felhúzom magam még most is, ha belegondolok. Hát el is ment, amilyen fafejű alak. Na, nem is törődtem vele azután… Mármint a discóban.
Olyan három óra felé lassan indulni kellett hazafelé. Az egyik pasi még korábban megígérte, amikor táncoltunk, hogy hazavisz, majd szóljak rá, amikor indulok. Megkerestem és jeleztem neki, ő meg jött is, mint a kiskutya, mert hát azért nem vagyok egy utolsó nő.
Mint hamarosan kiderült, a fiút Robinak hívják. Hamar megtaláltuk a közös hangot, végig nevetgéltük az utat hazafelé. Nem volt olyan bumfordi, mint Jenci szokott, amikor vezet. Jenci nem szereti, ha beszélgetünk közben. Most este volt, sötét, Robi is be volt csiccsentve egy kicsit, és mégis vidám volt. Simogatott közben, aztán egy hosszabb egyenesben meg is csókoltuk egymást.
|
Amikor pedig a házunktól pár méterre megálltunk egy jó nagy árnyékban, újra áthajolt hozzám és hosszan csókolóztunk. Nem volt olyan durrbele, mint Jenci. Ő rögtön a lényegre tér, nincs semmi csók… Robival vagy öt percig csókolóztunk és csak utána tolta le a nadrágját. Nem nagyon kellett irányítania a fejemet, meg akartam neki köszönni ezeket az érzelmeket, amiket pár perc alatt adott.
Nagyon jó lehettem, mert hamar kész volt és aztán újra csókolóztunk.
Két nap múlva persze Jenci visszakönyörögte magát, de soha nem fogja megtudni, hogy megcsaltam aznap éjjel.
FACEBOOK CSOPORT „FELNŐTT MESÉK”
https://www.facebook.com/groups/375807680363359
FACEBOOK OLDAL „FELNŐTT MESÉK”
https://www.facebook.com/Feln%C5%91tt-mes%C3%A9k-102104015124782
„EROTITKOK – PIKÁNS” MESÉK FELNŐTTEKNEK FACEBOOK CSOPORT
https://www.facebook.com/groups/erotitkok
„PIKÁNS” FACEBOOK CSOPORT
https://www.facebook.com/groups/pikans
MÉG TÖBB EROTITKOK:
EROTITKOK – MÁS IS JÁRT MÁR ÍGY? ZUHANYZÁS UTÁN LEPETT MEG…
https://pistike.hu/erotitkok/mas-is-jart-mar-igy-zuhanyzas-utan-lepett-meg/
EROTITKOK – GRUPPENÉLMÉNY – VALÓRA VÁLT LEGSZEBB ÁLMOM
https://pistike.hu/erotitkok/gruppenelmeny-valora-valt-legszebb-almom/
EROTITKOK – ROMANTIKUS EGYÜTTLÉT – 18 ÉVESEN ELŐRE TERVEZETTEN
https://pistike.hu/erotitkok/romantikus-egyuttlet-18-evesen-elore-tervezetten/
EROTITKOK – SÜRGŐS ÉTTERMI TAKARÍTÁS – A FŐNÖK MEGDICSÉRT BENNÜNKET, HÁTHA MÉG TUDTA VOLNA, HOGY ÉLVEZTÜK IS…
EROTITKOK – DIPLOMAOSZTÓ UTÁN – REMÉLEM, SOKÁIG TART MÉG EZ A SZERELMI HÁROMSZÖG…
https://pistike.hu/erotitkok/diplomaoszto-utan-remelem-sokaig-tart-meg-ez-a-szerelmi-haromszog/
EROTITKOK – ÚJ VÁGYAK – MEGLEPETT, MERT KORÁBBAN A TERHES NŐK INKÁBB RIASZTOTTAK
ÚJ VÁGYAK – MEGLEPETT, MERT KORÁBBAN A TERHES NŐK INKÁBB RIASZTOTTAK