(FELNŐTT MESÉK) Elmondom, hogy én hogy vesztettem el a szüzességemet. Tudom, hogy ez sokakat érdekel téged. Mindig élvezettel olvastam én is mások sztorijait. Abban az időben a Debreceni Egyetem környékén laktam a szüleimmel. Sokat jártam ki sétálni, vagy kutyát sétáltatni a Nagyerdőre. Egy-egy időtöltés során mindig találkoztam másokkal, java részt egyetemistákkal, akik szintén aktív sportolásra használták az erdőt. Megbabonázva csüngtek a szemeim a lányok mellein, ahogy azok jobbára melltartó nélkül önálló életre keltek kocogás közben.
Dudi
Akiről most mesélni szeretnék, azt a lányt Dudinak hívták. Érdekes név, nem? Bezzeg, ha láttad volna őt magát, nem érdekelne, mi volt a beceneve! Gyönyörű volt, sudár termetű, legalábbis hozzám képest, és kisportolt. De nem olyan csúnya szálkásan, amitől hányni kell, ha képen látod, hanem módjával. Ízléssel. Ugyanis versenyszerűen futott még régen. Ebben az időben vagy a közeli klinikán, vagy a gyógyszeripari vállalatnál dolgozott, de ebben nem vagyok biztos.
Ahogy megfigyeltem, ma már csak reggelente kocogott, így ismerkedtünk meg. Én a kutyámat, Nérót sétáltattam a Nagyerdőn, ő meg arra futott. Már többszőr láttam, és be kell vallanom, hogy mindig megnéztem. Sokszor terveztem is, hogy megszólítom, de bátortalan voltam hozzá. Csak tizenötéves voltam, gondold el. Ő meg minimum huszonöt. Hát lehet így bármi féle reményem?
Mindjárt megnyugtatlak
De aznap mákom volt. Eszméletlen mákom. Képzeld, ő jött oda hozzám. Lelassította a lépteit már a kanyarban, és gyalogolt, mire ideért. Tágra nyitottá hatalmas dióbarna szemeit, az arcomat fürkészte, és így kérdezte meg:
– Ne haragudj, tudod, hány óra?
Meg voltam zavarodva, és szólni sem bírtam. Csak álltam megbabonázva, és néztem őt. Azonnal felfogta, mit érzek. Lassan közelhajolt hozzám és szájon csókolt. Megremegtem.
– Most már megmondod? – kérdezte sokkal kedvesebben. Felkaptam a kezem és dadogva jelentettem neki a pontos időt. Elmosolyodott, megfogta kezemet, ‚s ott, ahol voltunk, lehúzott a puha avarba.
– Mindjárt megnyugtatlak – suttogta.
CSAPJ LE RÁ MOST! A cikk folytatás a Felnőtt mesék magazin májusi számában. Azonnal megvásárolható!
https://pistikeshop.hu/Felnott-mesek-magazin-2022-majus
A címlapkép illusztráció!
NAPI VICCLEVÉL FELIRATKOZÁS
https://pistike.hu/feliratkozas/
EZ IS ÉRDEKELHETI:
FELNŐTT MESÉK – LEGÉNYBÚCSÚ A DÖGÖS TAKARÍTÓLÁNNYEL
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-legenybucsu-a-dogos-takaritolannyel/
FELNŐTT MESÉK – EGY KARRIER ÁRA – SZERETŐBŐL SIKERES ÜGYVÉD
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-egy-karrier-ara-szeretobol-sikeres-ugyved/
EROTITKOK – ,,SZEBB VAGY, MINT ÁLMAIMBAN…!”
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-szebb-vagy-mint-almaimban/
FELNŐTT MESÉK – SZOLGÁLAT UTÁN ELCSÁBÍTVA
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-szolgalat-utan-elcsabitva/
EROTITKOK – ÁLLAPOTOS SÓGORNŐRE NEM LŐVÖK, DE TÁMADT…
https://pistike.hu/erotitkok/erotitkok-allapotos-sogornore-nem-lovok-de-tamadt/
FELNŐTT MESÉK – NYÁRI GYAKORLAT A CSOKIGYÁRBAN
https://pistike.hu/erotitkok/felnott-mesek-nyari-gyakorlat-a-csokigyarban/